Maszkban játszó színészekkel színház-e a színház?

Szürreális megoldásokat hoz szürreális világunk. A Győri Nemzeti Színházban „A menyasszonytánc” című klezmer-musical előadásain a művészek is maszkot viselnek, az egymás közötti fertőzésátadás elkerülése miatt. A hírt ki-ki vérmérséklete szerint reagálja le. Sokan a színházat hibáztatják. A korlátozó intézkedések (ezt józanésszel beláthatjuk) mind azt igyekeznek szolgálni, hogy a vírus miatt abnormálissá vált élet mihamarabb visszatérjen a normalitásba.

maszkivselés
Kép: Pixabay

Nehezen viseljük az újabb és újabb szabályokat. Mindannyian. Frusztráltak vagyunk. A győri színpadra maszkban lépő színészek esete nem egyedülálló, koncertek is zajlanak már ilyen módon. Hiszen egy-egy fertőzött művész az egész színház, intézmény leállását, karanténját jelenti.

Ez a mostani időszak sokféleképpen késztet mindannyiunkat alázatra.

Nekem most az jut eszembe, hogy az igazi művészet nem álságos, hanem a valóságnak tart tükröt. Ennek fényében a művészet dolga ma nem az, hogy elringasson, hogy elfeledtesse a veszélyt. Ha a fellépő művészek nagyobb biztonságban vannak, akkor legyenek maszkban. Nekünk, nézőknek is kihívás így a színház, de a valódi színház nem úgy szórakoztat, hogy elhazudja a valóságot. Nem akarok dühös lenni a maszkokért. Hálás akarok lenni a művészetnek, a művészeknek, hogy dolgoznak, hogy ebben a helyzetben is, ha küszködve is, de adni akarnak. Ha pedig bezárnak a színházak, akkor várni fogom az újranyitást – mert minden elmúlik egyszer, el fog vonulni a járvány is, vissza fog térni a normális élet is, és akkor tele leszünk hálával.

Tele leszünk hálával, HA a krízisben tudunk fegyelmezettek lenni, nem követelni a jól megszokott életünk „kellékeit”: a bármikor bárhova mehetek szabadságát, a jár nekem érzését. Ha meg tudjuk becsülni egymás munkáját és erőfeszítését. Ha az eddigitől kicsit jobban képesek vagyunk beleélni magunkat a másik ember helyzetébe is. Ha a színpadon maszkban álló művészen nem a felhőtlen szórakozásunkat kérjük számon.

Szeretnénk eltörölni a vírus üzenetét, hogy nem lehet mindig minden felhőtlen. Provokáljuk a sorsot otthon rendezett vagy szórakozóhelyen tartott partikkal, bizonygatjuk, hogy nincs is járvány. De a vírust mindez nem érdekli. Anélkül kényszerít térdre, hogy beleegyeznénk. Jobb akkor már, de legalábbis hatékonyabb, ha önként együttműködünk, hogy túljussunk a válságon.

Szeretem a színházat? Szeretek felhőtlenül bulizni, ünnepelni? Szeretek utazni? Szeretném mindezt visszakapni? Csak egyféleképpen kaphatom vissza: ha a harag, a lázongás, a düh erői helyett megkeresem magamban az együttműködés, a másik ember figyelembe vételének erőit.

Ha így teszünk, még nyerhetünk is ezen a válságon.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti