A Himalája és a Balaton szerelmese – Lóczy Lajos geológus élete

Lóczy Lajos a szabadságharc bukásának évében, 1849-ben, Pozsonyban látta meg a napvilágot. Kisnemesi famíliája a felvidéki Gömör vármegyéből származott, apja azonban vámtisztként a Magyar Királyság és Erdély akkor még létező vámhatárán, a Délvidéken a kiegyezés után megszűnő Zaránd megyében szolgált, ahol Ópáloson egy kis birtokot is vásárolt. A szabadságharc idején innen menekült feleségével a román felkelők elől a távoli Pozsonyba, ahol Lajos fia született. A család ezt követően rövid időre Pécsre került, 1854-ben azonban visszatért az ópálosi birtokra. Az ifjú Lajos az aradi minoriták gimnáziumába került, ott is érettségizett, közben apját tizenöt évesen elveszítette. A szűkössé váló anyagi körülmények dacára 1869-ben a zürichi műszaki egyetemre iratkozott be, a geológia és a geodézia szakra, öt esztendő után mérnöki diplomával a zsebében térhetett haza. Egyetemi éveiben már lelkesen vetette bele magát a földtani kutatásokba, kőzet- és ásványtani, talajszerkezeti kutatásokat végezve bejárta a Nyugati-Alpok és Tirol vidékét. Itthon a Magyar Nemzeti Múzeumban jutott szerény álláshoz, mint az ásvány- és kőzettani gyűjtemény segédőre, közben pedig a Zarándi-hegységben végzett kőzet- és rétegtani kutatásokat, amelyekről a Földrajzi Közlemények lapjain számolt be.

Páratlan lehetőség nyílt meg előtte, amikor az ismert utazó és amatőr természetbúvár, Széchenyi Béla gróf, „a legnagyobb magyar” fia geológus munkatársául szemelte ki tervezett távol-keleti expedíciójára.

Bő három esztendőt voltak távol, jártak Indiában, Burmában, Jáván, Borneón, Nyugat-Kína tartományaiban. A déli útvonalon nem sikerült bejutniuk az idegenek elől elzárt Tibetbe, így oda Belső-Kína felől jutottak el. Útjuk során Lóczy folyamatosan végezte geológiai, geomorfológiai kutatásait, a Himalája északi oldala felől közelítve azonosította, leírta az azzal párhuzamos északi hegyláncot, a Transzhimaláját. Az út során főleg a tektonikai mozgások, a Föld kéreglemezeinek elmozdulásai, a hegységek képződésének folyamatai érdekelték, de gyűjtött kőzeteket, ásványokat, őskori fossziliákat, megkövült növény- és állatmaradványokat is. Erről szóló tudományos beszámolója néhány évvel később megjelent, egy csapásra nemzetközileg is ismert és elismert geológussá lett.

Tudományos karrier

Az expedícióról hazatérve még két évet töltött a Nemzeti Múzeumban, 1883-ban azonban átkerült a Magyar Királyi Földtani Intézet állományába, ahol a bánsági hegyvidék és az Erdélyi-érchegység geológiai feldolgozása volt a feladata. Rövidesen meghívták a geológia tanárának a pesti Műegyetemre, 1889-ben pedig megörökölte a pesti egyetem bölcsészkarán a neves földrajztudós, Hunfalvy János általános földrajzi tanszékét, ahol szinte élete végéig tanított, 1904–1905-ben a kar dékáni tisztségét is viselte, kutatóútjairól kötetek sorában számolt be. 1888-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja, két ízben is elnöke a Magyar Földrajzi Társaságnak, ekkor így fogalmazta meg a maga ars poetikáját: „Mi is a földrajzi társaságoknak és különösen a Magyar Földrajzi Társaságnak a feladata? A Föld származására vonatkozó elméletek mívelésétől a szerves élet mindennemű megnyilatkozásának nyomozásán végig az ember szellemi és társadalmi életének vizsgálatáig minden, de minden diszciplína foglalkoztatja a geográfust. Mert Földünkön folyik le az anyagi és lelki élet valamennyi mozzanata; a Földnek éghajlati, valamint térszintbeli és mennyiségi viszonyai hatással vannak a növényi és az állatlétre, ezek rendezik az ember foglalkozásait, alakítják jellemét, lelki tulajdonságait, sőt még vallási felfogását is.”

Lóczy Lajos alapítója volt a hazai turizmus és természetjárás szervezetének, a Kárpát Egyesületnek, vezette a Magyar Földtani Társulatot, amelynek megbízásából

ő készítette el a 20. század elején a Magyar Korona országainak korszerű földtani térképét.

1919-es visszavonulásáig ő volt a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, az utolsó időben helyettes államtitkári rangban. Hosszú tanári pályafutása alatt jeles geológusok, geográfusok, kartográfusok egész nemzedékét nevelte fel, olyanokat, mint a geológia tudományában utóda, Cholnoki Jenő, vagy a jelentős földrajztudós és politikus, a sikertelen trianoni béketárgyalásoktól a miniszterelnöki bársonyszékig emelkedett tragikus sorsú gróf Teleki Pál. Mint geológusnak, a terepmunka volt a lételeme, tanárként diákjait rendszeresen vitte hazai és külhoni kutatóutakra, tanulmányi kirándulásokra. Bejárták a Balaton környékét, a Duna és a Tisza közét, felmérték a bugaci és a délibláti homokpusztákat, jártak az Al-Dunánál. Útjait kezdetben az amatőr tudós és tudománypártoló Semsey Andor anyagi támogatása tette lehetővé.

Kép

Ifjabb Lóczy Lajos, Cholnoki Lászlóné, Fink Ida és Cholnoky Jenő  a Lóczy család lakásában
– Forrás: Fortepan/Cholnoky Tamás

Az 1890-es években diákjaival vagy éppen a társául szegődő jeles biológus, zoológus kollégával, Entz Gézával, Cholnoki Jenővel vagy a földrengések kutatásának szakértőjével, Kövesligethy Radóval bejárta Bosznia-Hercegovinát, Itáliát, megfordultak Finnországban, Bulgáriában, Törökországban vagy éppen Oroszországban, ahol a Kaukázus vonulatait tanulmányozták. 1916 és 1918 között bejárta a Balkánt, kutatott Szerbiában, Makedóniában, Albániában is, ahová már fia és szakmai örököse, ifjabb Lóczy Lajos is elkísérte, aki a II. világháború után Brazíliába költözött, és elismert alakja lett az ottani tudóstársadalomnak.

A Balaton

Életének utolsó szakaszában Lóczy nagy szerelme a Balaton és annak geológiai környezete volt. Folyamatosan tanulmányozta a tó medencéjét és a környező hegyvidéket, megállapításait A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei című háromkötetes műben adta közre. De folytatta az Erdélyi-medence geológiai feltérképezését is. Ennek volt a hozadéka jelentős kősólelőhelyek feltárása mellett a nagysármási gázmező felfedezése, amely alapja lett a későbbi román korszakban kiteljesedő erdélyi kőolaj- és földgázkitermelésnek.

Lóczy alapvetően geológus volt, de gyűjtőútjain őslénytani, sőt néprajzi és régészeti gyűjtéseket is végzett, figyelt az általa tanulmányozott vidék – legyen az Kína vagy a Balaton-felvidék – történetére is.

Nem öncélú gyűjtőszenvedély volt ez, hanem szervesen következett abból, ahogyan a saját tudományát felfogta: „az igazi földrajz a Földnek természettudományos ismerete, beleértve az embert is anthropológiai szempontból; összes jelenségeinek vizsgálata és a jelenségeknek törvénybe való foglalásában áll”. Élete nagy döntése volt, amikor még 1892-ben rokonaira hagyva az ópálosi családi birtokot, Balatonfüred mellett, Balatonarácson vett egy kúriát. A következő negyed században, ha tehette, szívesen időzött itt, 1919-ben, visszavonulása után végleg ide költözött. 1920-ban a balatonfüredi szívkórházban halt meg, síremléke az arácsi régi temetőben van. Nevét viseli Füred határában a Lóczy-barlang és Budán a Pál-völgy-barlang Lóczy-terme, a balatonfüredi gimnázium, az Országos Földtani Intézet, a Lóczy Lajos Országos Földrajzverseny és az az emlékérem, amely a geológus szakma legjelentősebb hazai elismerése. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2022. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>