A Liu testvérek szülei valamit nagyon jól csinálhattak

Már jó egy hete véget ért a pekingi téli olimpia, itthon azonban nem csillapodik a Liu testvérek iránti rajongás, két hét alatt sztárok lettek nálunk a fiúk. Gyermekeim végigdrukkolták az összes rövid pályás gyorskorcsolya-versenyt, amit csak volt alkalmunk megnézni, különösen azokat, amelyeken a Liu testvérek is indultak.

Olyan hatással voltak rájuk, mint más sportoló vagy ismert ember még soha.

Nappalink korcsolyapályává változott az elmúlt időszakban, a gyerekek benti csúszós papucsban rótták a köröket, egyéni és váltóversenyeket rendeztek. Még arra is odafigyeltek, hogy a kanyarban kellőképpen bedőljenek, és letegyék a kezüket. Én mindeközben aggódtam rendesen, nehogy bármelyikük nekivágódjon a teraszajtónak, és hirtelen a kertben találja magát.

Ahogy fél füllel hallgattam a versenyeiket, egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egyezkednek: „Most te fogsz nyerni, segítek, hogy senki ne tudjon megelőzni! A következő körben pedig fordítva lesz, a Liu testvérek is mindig segítik egymást!”

A futam végén a lányom hatalmas ovációval fogadta öccse győzelmét, az égbe emelte őt, és hangosan kiabálta: „Bajnok vagy, te nyertél, büszke vagyok rád!”.

A fiam meg csimpaszkodott a nyakába, és puszilgatta összevissza. Úgy tűnik, a Liu testvérek pozitív példája nagyobb hatással volt rájuk, mint bármelyik testvéri szeretetről szóló példabeszédem.

A Liu fivérek ugyanis megmutatták a pekingi olimpián, hogy nemcsak kiváló sportolók, hanem nagyszerű emberek és irigylésre méltóan jó testvérek is, akik képesek felállni bármilyen nehézség és kudarc után, s egymást motiválva, segítve óriási teljesítményre képesek. Pedig nem indult könnyen nekik az ötkarikás játék. Shaoang, becenevén Ádó, röviddel a kiutazása előtt koronavírusos lett, így sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán részt vehet-e az olimpián. A sort Shaolin Sándor, vagyis Sanyi követte kizárásával az 1000 méteres verseny döntőjéből, megfosztva az aranyéremtől, aminek következtében öccse a harmadik helyen végzett, bronzérmes lett. Majd egy elrontott váltás miatt nem került döntőbe a címvédő férfi váltó. Végül Ádó egyéni aranyérmet szerzett 500 méteren, ami az összes addigi kudarcot, nehézséget egy szempillantás alatt orvosolta.

Sanyi torkaszakadtából kiabálva drukkolta végig a döntőt.

A győzelem után zokogva ugrott öccse nyakába, majd könnyeivel küszködve a következőt nyilatkozta: „Én vagyok a világ legboldogabb bátyja! Jobban örülök, mintha én nyertem volna!”

Nekem ezek voltak a téli olimpia legszebb pillanatai. Összeszorult a szívem, és arra gondoltam, valamit nagyon jól csinálhattak a Liu testvérek szülei, majd rögtön az jutott eszembe, vajon sikerül-e nekünk is úgy nevelnünk a gyermekeinket, hogy ilyen jó testvérek legyenek felnőttkorukban is, hogy ilyen szeretettel, odaadással forduljanak egymás felé. Igyekszünk mindent megtenni ennek érdekében, de úgy tűnik, a külső példa – ahogy a nappalinkban zajló gyorskorcsolya-versenyek is mutatják – nagyobb hatással van rájuk. Úgyhogy köszönöm a Liu fivéreknek, hogy nemcsak sportolókként, hanem testvérekként is példát mutattak gyermekeimnek, sőt remélem, gyermekek millióinak szerte a világon!