Lehet-e szocialistából szent? – Dorothy Day, Isten szolgálója

Az élettörténete nagyon leegyszerűsítve így foglalható össze: 1897-ben egy középosztálybeli, New York-i családból indult, kamaszlányként sokat olvasott, és nagy együttérzéssel fordult a nehéz sorsú emberek felé. Ez az érzékenység elvezette őt a női egyenjogúság mozgalmához, majd egyetemistaként a szocializmushoz, a kommunizmushoz, végül 30 évesen a római katolikus egyházba, ahol egyik alapítója lett a katolikus munkásmozgalomnak. Ami pedig töretlenül jellemezte egész felnőtt életén át: a pacifizmus, a háború minden fajtájának elutasítása.

Egy lány, akit érdekeltek a szegények

Szülei felszínes vallásossága az episzkopális egyházban nem adott neki elég muníciót az erős istenhithez, nagyobb hatást gyakoroltak rá azok a mozgalmak, amelyek a hátrányos helyzetű emberek felemelését tűzték ki célul. Zsigeri fájdalmat és ellenállást váltott ki belőle a szegénység, a munkanélküliség, a sztrájkokra kényszerítő rossz munkakörülmények, az emberi együttélést ellehetetlenítő gyűlölet. Békepártisága és szimpátiája a munkások iránt a szocialisták, anarchisták körébe sodorta: egyetemistaként belépett a szocialista pártba, húszévesen már baloldali lapoknak írt. Ekkoriban a baloldali fiatal értelmiségiek bohém, szabados életét élte, amelynek az eredménye néhány romboló szerelmi kapcsolat és egy abortusz lett („élete legnagyobb tragédiája”, ahogy később visszaemlékezett rá). Innen, a legmélyebbről azonban már lassan felfelé vezetett az útja. Kommunista baráti körének egy ideig tagja volt a később híressé vált drámaíró, Eugene O’Neill is, akihez hasonló lelki keresés jellemezte. Érezték, hogy valahogy kevés mindaz, amit a marxizmus nyújtani tud világmagyarázatként, és mindkettőjüket foglalkoztatta Isten léte. Egyik társuk öngyilkossága aztán végképp eltávolította Dorothyt a csoporttól. Életének ezt a korszakát írta meg „A tizenegyedik szűz” (Eleventh Virgin) című regényében (1924), így összegezve addigi élete, egyben a kortárs „emancipált” nők egyik fő tanulságát: „Azt hittem, hogy szabad és emancipált fiatal nő vagyok, és rájöttem, hogy egyáltalán nem vagyok az. A szabadság csak egy modern ruha, egy új csapda, hogy mi, nők eljátsszuk, hogy megkaphatjuk azt a férfit, akit csak akarunk.” Első önéletrajzi regényét később nagyon rossz könyvnek nevezte, mégis sok pénzt kapott a megfilmesítési jogaiért, amin vett egy tengerparti házat Staten Islanden, New Yorkban.

Dorothy Dayt olyan hatások közelítették a kereszténység felé, amelyek másokat az ellenkező irányba löknek: emancipáció, szabadságkeresés és szabadosság, marxizmus…

Dorothy Day (középen) háborúellenes tiltakozáson, 1917-ben - Kép: United Press International, forrás

Választás ember és Isten között

A tengerparti házba beköltözött vele harcos ateista élettársa, Forster Batterham, ám Dorothy egyre nagyobb érdeklődése a katolicizmus iránt lassan falakat emelt közéjük. S hogy miért éppen a katolikus egyház vonzotta? Mert Amerikában a katolikusok többségét a szegény bevándorlók tették ki.
1925-ben várandós lett, holott azt hitte, abortusza miatt nem lehet már gyermeke. Nem volt kétséges, hogy megtartja, noha az apa először hallani sem akart róla. Dorothy katolikusnak akarta kereszteltetni gyermekét, amit Batterham hevesen ellenzett. Egyre nehezebb volt közös nevezőt találni az életükben, és Dorothynak választania kellett szerelme vagy bontakozó istenhite között. „A kérdés egyszerűen az volt, hogy az embert vagy Istent választom-e” – írta később. Tamar Teresa nevű lányuk 1926-ban született, ők 1927 végén szakítottak, és másnap, december 29-én Dorothy belépett a katolikus egyházba. Ám levelei tanúsága szerint Dorothy megszenvedte a szakítást, évekig vágyakozott utána, próbálta rávenni Forstert a házasságra, a családi életre – sikertelenül.

Korábbi elvbarátai szemében szörnyű árulást követett el, ám ő néhány év alatt megtalálta az utat, hogy katolikusként is a szegényekért, a kevesebb lehetőséggel rendelkező emberekért dolgozhasson.

Egy barátság, amely egyháztörténelmet írt

Barátságot kötött a húsz évvel idősebb, francia paraszti származású Peter Maurinnal, aki furcsa figura volt: egy elhanyagolt külsejű filozófus, aki önkéntes szegénységben élt, és fizikai munkából tartotta fenn magát. Jól látta a marxizmus hibáit, ugyanakkor nagyra becsülte a katolikus egyház társadalmi tanításait, és sajnálta, hogy a gyakorlatban nem törekszenek azok megvalósítására, vagyis egy igazságosabb társadalom építésére. Dorothy mesterének tekintette Petert, aki utat mutatott neki. Ketten együtt alapítottak és szerkesztettek egy újságot, A Katolikus Munkást (The Catholic Worker) a katolikus társadalmi eszmék terjesztésére, felmutatva a marxizmus alternatíváját.  „A vallásnak az a lényege, hogy Krisztus által testvérei vagyunk egymásnak – a vallás tehát nem a nép ópiuma. Hanem harc, »Isten által erős az erősségek lerombolására«. Ne hagyjátok, hogy akár a kapitalisták, akár a kommunisták kiöljék belőletek ezt a nemes ösztönt” – írta később egy munkanélküliekhez intézett cikkében. 1933. május 1-jén kezdték árusítani az újságot mindössze egyetlen centért, néhány év múlva pedig már 150 ezer példányban nyomtatták.

Dorothy Day és Peter Maurin elindították a katolikus munkásmozgalmat azok megsegítésére, akiket a gazdasági világválság a leginkább sújtott, akik reménytelennek látták a jövőt. A melléjük álló papok plébániáin befogadóhelyeket létesítettek munkanélkülieknek és hajléktalanoknak – ezekből nőtt ki a „vendégszeretet házai” (houses of hospitality) hálózata, ahol a lelki és anyagi jólétükhöz egyaránt segítséget kaptak. Majd katolikus gazdasági közösségeket, farmokat létesítettek szerte az országban, hogy a munkanélküliek, válságba kerülők támogató közösséghez, munkához, megélhetéshez jussanak. 1941-ig több mint harminc katolikus munkaközösség alakult, ahol életük mottója Dorothy Day útmutatása volt (és még ma is az): „Mi vagyunk testvéreink őrzői, ezért személyes felelősségérzettel kell vigyáznunk felebarátunkra, meghozva érte személyes áldozatunkat.” A katolikus munkásmozgalom pedig terjedt az Egyesült Államokban, Kanadában és az Egyesült Királyságban is.

Eszmei alapja Jézus hegyi beszéde és az irgalmasság cselekedeteiről szóló tanítása, feladata pedig annak gyakorlati megvalósítása volt.

Kép

Dorothy Day látogatása a subiacói apátságban, 1952-ben - Kép: Wikimedia

A háborúk elfogadhatatlanok

Dorothy legalább 1500 újságcikket írt. 1935-től A Katolikus Munkásban szigorú és megalkuvást nem ismerő pacifista álláspontú cikkeket kezdett publikálni, szakítva a hagyományos katolikus „igazságos háború”-elmélettel. A spanyol polgárháború, majd a II. világháború és a vietnámi háború éveiben is következetesen képviselték azt az evangéliumi megalapozottságú véleményt, hogy teljesen le kell mondanunk a háborúról mint politikai eszközről, a rossz erőkkel és hatalmakkal szemben csak az erőszakmentes ellenállás a járható út. Ez persze nem váltott ki osztatlan lelkesedést katolikus körökben, no meg a hazafias amerikaiak körében sem, ezekben az időszakokban drasztikusan csökkent az újság eladási száma.

Munkáját egyre nagyobb elismerés és persze sok ellenérzés is övezte. Dorothy Day katolikus munkásmozgalma ugyanis megpróbálta gyakorlattá tenni a pápai enciklikák társadalmi vonatkozásait – ám ezt a hívők és a klérus egy része értetlenül, ellenérzéssel fogadta. A kormányzati szervek gyanúsnak találták, hogy a szocialistákkal mindvégig megmaradt kölcsönös szimpátiája, erős különbségeik ellenére is – így írt róluk: „Én látom bennük Krisztust, még akkor is, ha tagadják őt; mert arra adják magukat, hogy dolgozzanak a Föld nyomorultjainak jobb társadalmi rendjéért.” 1960-ban járt Kubában, és elutasította a Fidel Castro-rendszer vallásellenességét, ugyanakkor elismerte az emberek életének javítására tett erőfeszítéseket.
Bár Dorothy mindig engedelmes volt egyházi feljebbvalói iránt („hiszek, ezért engedelmeskedem” – vallotta), kritikát azonban megfogalmazott róluk, amikor például a New York-i érsek Vietnamba utazva lelkére kötötte az amerikai katonáknak: nem érhetik be kevesebbel a teljes győzelemnél – miközben a pápa a tárgyalásos béke megkötésére buzdított. A kormányzati törekvéseket mindig támogatta, ha a lakosság életszínvonalát emelték, ám Amerika szégyeneként élte meg a világháború végén az atombombák felrobbantását, rengeteg japán civil elpusztítását. Pacifizmusa és a munkások jogainak támogatása miatt többször csatlakozott polgári engedetlenségi mozgalmakhoz, tüntetésekhez és sztrájkokhoz, emiatt többször börtönbe is került napokra, hetekre.
Amikor összecsaptak felette a hullámok, amikor mozgalmán kívül és belül is sokan ellenezték a törekvéseit, visszavonult hosszabb lelkigyakorlatokra, hogy tisztázza az útját. Később ezeket az elvonulásokat, lelkigyakorlatokat mozgalma vezetői számára is rendszeressé tette.

A hit hegyeket mozgathat

Az imádságot olyan erőforrásnak tekintette, amellyel jó folyamatokat lehet indítani saját lelkünkben és a világban.

1955-ben egy bencés közösség oblátája lett (a szerzetesi közösséghez tartozó világi hívő). Személyesen találkozott XXIII. János és VI. Pál pápákkal. A II. Vatikáni Zsinat finisében, 1965-ben a 68 éves Dorothy Day Rómában találkozott tizenkilenc ismert katolikus nővel, hogy tíz napon át együtt böjtöljenek és imádkozzanak. Azt remélték, hogy a zsinat jóváhagyja az erőszakmentességet mint a katolikus élet alapvető tételét, és elítéli az atomfegyvereket (ennek érdekében Dorothy lobbizott is korábban néhány püspöknél). Tíz napon át kizárólag vizet vettek magukhoz. Nagyon örültek, amikor kiderült, hogy a záródokumentum határozottan kifejezi a háborúk, az atomcsapás és a fegyverkezés elítélését, illetve elfogadja a fegyveres harcban való részvétel megtagadását.

Sokat utazott, látogatta a katolikus munkaközösségeket, előadásokat tartott, újságcikkeket és könyveket írt. Egész életében a tönkrement vagy válságba jutott életű embereknek szolgált, akikről így írt: „Csak szeretni tudlak benneteket, szegény útitársaim. Mindennap azért imádkozom, hogy Isten tágítsa ki a szívemet, hogy mindnyájatokat az ő szeretetével láthassalak és az ő szeretetével szerethesselek.” Nagy boldogságot jelentett számára a mozgalomban felnőtt lánya és sok unokája: Tamar nagycsaládot alapított David Henessyvel, kilenc gyermeket neveltek nyugat-virginiai gazdaságukban. (Később egyik unokája írta meg életrajzát.)

Kép

Dorothy Day unokáival - Kép: Marquette University Libraries, forrás

Az 1970-es évekre Dorothy szívbetegséggel küzdött, mégis vállalt külföldi utazásokat, Indiában például találkozott Teréz anyával és társaival. 1971-ben ellátogatott egy békeküldöttséggel Lengyelországba, Szovjetunióba, Magyarországra és Romániába is. Kiállt Szolzsenyicin, a híres író mellett, akit ellehetetlenítettek és zaklattak a szovjet hatóságok. 76 évesen még csatlakozott egy farmertüntetéshez, ezért tíz napra bebörtönözték.

Apostol vagy balek?

Egy katolikus magazin szerkesztői így összegezték életművét:

„Ha most egyetlen személyt kellene választani, aki az amerikai katolikus közösség legjobb törekvéseit és tetteit jelképezi az elmúlt negyven évben, az határozottan Dorothy Day lenne.”

Mások viszont „a jámbor túlegyszerűsítés apostolának” nevezték, mert például vallotta – vagy inkább remélte –, hogy létezhet a kapitalizmus és a kommunizmus között egy igazságosabb keresztény társadalmi berendezkedés.

Day utolsó nyilvános beszédét 1976. augusztus 6-án Philadelphiában, az Eucharisztikus Kongresszuson tartotta, az Amerikai Egyesült Államok megalapításának bicentenáriumán. Eltért megírt szövegétől, és Isten szeretetéről beszélt. Szokásos kritikus szellemével emlékeztette a szervezőket, hogy ez a nap a hirosimai atomtámadás évfordulója, és hogy a pusztító cselekmények szemben állnak „Istennel, aki életet adott nekünk és az Eucharisztiával, aki életünket fenntartja”. Élete utolsó évtizedében egy katolikus munkástelepen élt Staten Islanden. Szívroham következtében halt meg 1980. november 29-én. Gyászmiséjére lánya apja, Forster Batterham is eljött. A szertartást vezető Terence Cooke bíboros megjegyezte, hogy bár több kérdésben nem értett egyet Dorothy Day-jel, mégis úgy érzi, egy szentet búcsúztat.

Dorothy Day és Teréz anya utolsó találkozása 1979-ben
Kép: Bill Barrett, forrás

„Érzem saját értéktelenségemet, és soha nem tudok elég hálás lenni Istennek a küzdelem ajándékáért” – írta önmagáról, és valóban úgy tűnik, ez volt a Lélek adományai közül számára a leggyümölcsözőbb. 1983-as körlevelükben az amerikai püspökök elismerték, hogy az erőszakmentesség keresztény elvének kimagasló képviselőjeként nagy hatást gyakorolt az amerikai egyházra. Ugyanebben az évben hozták nyilvánosságra szentté avatásának indítványát, 2000-ben pedig II. János Pál pápa engedélyezte, hogy megnyissák ügyét, és ettől kezdve megilleti őt az „Isten szolgája” titulus. XVI. Benedek 2013. február 13-án, pápasága utolsó napjaiban példaként idézte Day megtérését: a hithez vezető útja ilyen szekularizált környezetben különösen nehéz lehetett, és szép bizonyítéka annak, hogy Isten kegyelme működik. Ferenc pápa a Kongresszus előtt tartott beszédében a négy leginkább példaadó amerikai egyikeként említette Isten szolgáját, Dorothy Dayt.

Felhasznált irodalom:
https://www.catholicworker.org/dorothyday/life-and-spirituality.html
Görföl Tibor: Meddig terjednek az Evangélium követelményei? – Dorothy Day és az amerikai katolicizmus. In: Vigilia 2021/1.
https://en.wikipedia.org/wiki/Dorothy_Day#cite_note-BAXTER-152
Philip Yancey: Mire megyünk Istennel? Harmat, 2012. 267.o.
http://dorothydayguild.org/about-her-life/timeline/