Közöttünk járt, értünk szenvedett és támadt fel – Képmás-keresztút

1. állomás: Pilátus halálra ítéli Jézust 

Jól tudom, Uram, hogy engem is elítélnek majd, ha úgy akarok élni, amint Te éltél. Félek. Már most is ujjal mutatnak rám. Néhányan botránkoznak fölöttem, s a barátaim közül máris sokan készülnek, hogy eláruljanak. Félek, hogy végül mégis az emberi bölcsességre, okosságra hallgatok majd, amely azt súgja, hogy óvatosan kell haladni az úton: mindent talán nem is kell szó szerint érteni; jobb egyezkedni a körülményekkel.  
De mégis: Tudom, Uram, hogy neked van igazad! Segíts a küzdelemben, segíts jól felelnem, segíts, hogy éljem hűséggel örömhíredet!  

2. állomás: Jézus magára veszi a keresztet 

Csöndesen, némán haladsz, Uram. Jobb szeretnék harcolni a te Kereszteddel; de te arra tanítasz, hogy most csendben hordani kell. Minél tovább megyek és látom a világ ezernyi vétkét, annál nehezebb a vállamon a kereszt. Értesd meg velem, Uram, hogy a leglelkesebb tett is apró semmiség csak, ha nem a Te megváltásod jegyében történik. És mert Te kívántad úgy, hogy keresztutam ilyen hosszú legyen, segíts kérlek minden reggel, hogy hűséggel útra keljek… 

3. állomás: Jézus először roskad le a kereszt alatt 

Elesett. Ingadozott, mint egy ittas, és aztán csak elvágódott. Porba hullott, íme, az Isten… 
Bizalommal én is nyomodba indultam – s íme, elestem. Azt hittem pedig, hogy magamat mindörökre néked adtam, de az út egy szűk mezsgyéjén szép virágot láttam. Elhagytalak. 
Adj erőt, Uram, hogy ne csak nyomodba lépjek, de ki is tartsak az utadon, hogy elkerüljem a gyarló botlások csapdáját, és soha el ne hagyjam hűtlenül építőudvarod, ahol a jövő Világ készül! 

4. állomás: Jézus találkozik anyjával 

Szívem sajdul, Uram, szegény anyád láttán. Mögötted megy, Téged követ, és járja az emberiség hosszú keresztútját. Névtelenül halad a tömeg sorában, de a tekintete csak terajtad pihen. 
Állítsd elém, Uram, jó anyádat, Máriát, akit sokan szinte feleslegesnek véltek, de akit Isten a nagy átok megtörésére rendelt. Adj erőt, úgy járjak az emberek közt, hogy meglássam, megismerjem bajukat és bűneiket, hogy a szemem soha be ne hunyjam, és a szívem soha be ne zárjam; hogy a Világ ezer baját elfogadjam, elvállaljam. Mint szent anyád, Mária.

5. állomás: Cirénei Simon segít az Úrnak  

Simon ballagott az úton, és munkába fogták. Ismeretlen utas, senki fia volt csak. Segítségét, Uram, mégis elfogadtad, nem kívántad, hogy a tette szívből jöjjön. Rászorulok én is, Uram, mások erejére. Hosszú és rögös az emberek útja, ha csak egyedül járjuk azt. Elhárítom a karokat, amelyek felém tárulnak, pedig mellettem halad talán egy barát, egy hitves, egy szerető testvér, egy jó szándékú szomszéd vagy egy derék munkatárs. Te állítottad mellém őket, és én mégis sokszor feléjük se nézek. Pedig a Világot csak közösen tudjuk megmenteni egy nap!

6. állomás: Veronika letörli Jézus arcát  

Veronika hosszan nézett, figyelt, Uram. Szenvedte a szenvedésed. És nem bírta tovább tétlenül. Áttörte az őrök sorfalát, és kendőjével letörölte verejtékes arcodat. Vérrel festett arcvonásod a kendőjén hagytad? Lehetséges, hogy a szívében is?  
Sokáig kell figyelmesen, önfeledten néznem és szemlélnem Téged. És csodálnom, ahogy csodálja édes bátyját is az öcs. Mert ha hasonlítani akarok Hozzád, meg kell figyelnem minden rezzenésed. 

7. állomás: Jézus másodszor roskad össze a kereszt alatt 

Nem bírod tovább, újra elestél. De ezúttal már nemcsak a kereszt súlya tört meg, hanem a növekvő kimerültség is. Az egyre ismétlődő szenvedés eltompítja az akaratot. 
Lelkiismeretem veszedelmes altatói, Uram, a bűneim. Olyan könnyű megszokni a rosszat: nagylelkűség hiánya itt, kis hűtlenség amott, újabb vigyázatlanság távolabb… Tisztánlátásom így csökken, s a puszta földön ébredek magamra, távol ösvényedtől, amelyet számomra vágtál. Könyörögve kérlek, Uram, távolítsd el tőlem a szokás hatalmát, amely elaltat, s végül megöl… 

8. állomás: Jézus vigasztalja Jeruzsálem síró asszonyait 

Sírnak az asszonyok, van is miért, hiszen csak rád kell nézni, hogy lássák, mit tettek veled… Szenvedésed fölött, Uram, s a világ romlásán én is tudok súlyos könnyeket hullatni. De bűneim siratni?… Mennyivel könnyebb búsan elborongni mások vétke fölött. Bűnös felelőst is találtam eleget: politikát, rozzant lakást, munkát, filmet, alkoholt vagy gazdasági krízist, semmittevő lézengőket, keresztényt is – sőt, még értelmetlen és érthetetlen papokat is… Csak magamat nem! Uram, értesd meg ma velem is, hogy bűnös vagyok. 

9. állomás: Jézus harmadszor roskad össze a kereszt alatt 

Újra elesett. Nem mozdul többé, mindhiába ütik-verik a katonák.  
Én is egyre visszaesek. S oda, föl tán sose érek, pedig ott fent vársz rám, hogy megpróbáld bizalmam. Ha csüggedek, úgy elveszek. De küzdök, mert te is harmadszor estél földre – már közel a Golgota magasához! 

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól 

Nem maradt másod, csak köntösöd, Uram; ragaszkodtál hozzá, hiszen Anyád szőtte. És már ezt is soknak találták… Nekem is el kell hagynom parádés ruháim, amelyek gátolnak életemben és elrejtenek szemed elől; az utolsó tulajdont is el kell dobnom, mert elfojtja bennem a valódi ént és elkülönít a többiektől. Uram, lassacskán mindent halálnak kell adnom, ami nem a puszta hűség szent akaratodhoz.  

11. állomás: Jézust keresztre feszítik 

Tested teljes hosszával fekszel a keresztre, Uram. Nem vitás: számodra készült! Teljes egészében elfoglalod, s hogy még jobban eggyé lehess vele, megengeded, hogy rászegezzenek. Így kell nekem is testem, szívem s lelkem összeszednem. Szenvedésem fáját nem én választom meg. Készen áll keresztem, méretemre szabva. Uram, jól tudod, nem könnyű az mindig. De másutt, Uram, ugyan hogyan találnék Rád, amikor Te itt vársz?

12. állomás: Jézus meghal a keresztfán  

Harminchárom év múlt el, perc perc után. Így éltél példát adva. Lépned kell, az önátadás utolsó lépése kell még, amelyik a halálba vezet. Vonakodsz! A haláltusa három órája hosszú. Hosszabb, mint az élet három órája, mint az élet harminchárom éve. Uram, még egy erőfeszítést. Az emberiség van itt, aki anélkül, hogy tudná, várja a Megváltó kiáltását. Az Atya lehajol, s már tárja karjait feléd. 
Uram, ments meg minket! Válts meg minket! Nézzétek! A szeretet bolondjaként odaadta életét. A világ bűnei feltörtek, egészen a szája pereméig, és egy kiáltásban MINDENT odaadott: „Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet!”  

13. állomás: Jézust leveszik a keresztről 

Munkád elvégezted, eszközeidre nincs többé szükség. Leszállhatsz és megpihenhetsz. Rászolgáltál. Lassan engednek le a keresztről, olyan vagy, mint aki munkától fáradtan álomba merült. Anyád karjai várnak. „Ó mivé lettél? Halott vagy a fáradtságtól. Az Atya talán nem is kérte tőled mindezt.” De Te békésen pihensz. Igaz, fájdalmat okoztál Anyádnak, de ő büszke rád. „Aludj gyermekem, anyád virraszt fölötted.”  
Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj értem, szegény bűnösért. 

14. állomás: Jézust sírba teszik 

Eltemették, és a követ a sír elé tették. A család gyászol, a barátok tanácstalanok. Látszólag minden véget ért… Pedig semmi sem ért véget! Apró-cseprő szenvedéseim minden részecskéjét átélted, átváltoztattad, megváltottad. Tudom, hogy a sír másik oldalán dicsőségesen vársz rám. Uram, segíts, hogy utamat hűségesen járjam végig az emberek között, a nekem szánt helyen. Segíts, hogy vándorló testvéreimben Téged felismerjelek és segítsek Neked. Mert keresztutad hideg képe előtt megrendülni hazugság lenne, ha életutadon nem követnélek.