88 ezerrel kevesebb gyermek született volna, ha nem indul el 2010-ben a családbarát intézkedések sorozata. Erről Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért...
Akárhányszor látom, szülők hada veszi körül az iskola folyosóján – és a derűs hangulatból ítélve nem a módszereit szokták számonkérni. Határtalanul nyitott és határtalanul...
2019 szeptemberétől mintegy 1000, a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli kistelepülésen élő 7. osztályos kisdiák mellé szegődik „nagy testvérként” egy korban hozzá közelebb álló...
Frivaldszky Edit tizenegy éve meghatározó alakja a magyarországi civil életvédelemnek. Rengeteg tapasztalatot halmozott fel a krízisben lévő kismamák segítéséről, a nem kívánt gyermekek szerető...
Oly régóta működik, mégis kevesen ismerik a KözösPont missziót. Egy csapatnyi fiatal az ökumené jegyében saját sátrat állít a nyár legnagyobb fesztiváljain, hogy két...
Augusztus huszadika után érzékelhetően hűvösebbé válnak az esték, és az ősszel együtt a tanévkezdés is rohamosan közeledik. A szeptember másodikai becsengetés érzékenyen érint diákot...
„Nem értem, hogy miért ilyen maradi közintézményekben tanítasz, miért nem mész alapítványi iskolába? – szegezte nekem a kérdést egy félórás interjú után egy ismert...
Nagyobbik fiam egy kiváló színjátszókörbe jár a Lili Suliban. Annyira szívesen megy, hogy jövőre a tesói is járni szeretnének, mert megragadta őket a hangulata...
Az Iszlám Államot szárazföldön sikeresen visszaszorította a nyolcvan országból álló nemzetközi koalíció, de a háborúnak sajnos még nincs vége: ezer meg ezer elmenekült harcosuk...
Jó pár év kihagyás után, múlt szombaton végre elmentünk a férjemmel szórakozni az éjszakába. Hajnalig iszogattunk, beszélgettünk, táncoltunk a barátainkkal önfeledten, tudván, hogy a...
Divatos kifejezés manapság a családbarát jelző. Elegánsan oda lehet biggyeszteni a munkahely, az étterem, a közgondolkodás, a hivatal, a média vagy épp a szálloda...
Jelenleg 52 családot és 17 egyedülálló férfit lát el intézményeiben, de ennél sokkal többeknek segít a SZÉRA Szociális és Rehabilitációs Alapítvány, amely idén Jószolgálat-díjat...
Augusztus 20-ra készülve mi más téma juthatna eszünkbe, mint a hazaszeretet? Ám nem egyforma jelentőséggel, nem egyforma érzelmi töltéssel gondolunk erre a fogalomra. Bennem...
Magyarország szebbnél szebb turisztikai kincseit rendszeresen ajánljuk a kepmas.hu-n. A napfényes úti céloknak azonban árnyoldaluk is van, például olyan rossz minőségű útszakaszok, amelyeket bár...
Ambivalens a viszonya vele. Szereti, de gyötrődik is miatta. Nagyon erősen kötődik hozzá, de keményen kritizálja időnként. Igyekszik nem támasztani vele szemben elvárásokat, de...
Családtámogatás nélkül, a családok helyett a vállalatoknak kedvező erős neoliberális politikával 2100-ra 5,5 millióan, a jelenlegi család- és szociális politika megtartásával 7 millióan leszünk...
Ha feltöltődésről van szó, akkor az egyik legkedveltebb tevékenységem az utazás. Nincs igazán preferenciám, tenger, tó, hegy, erdő, síkság, észak, dél, nyugat, kelet… bármi...