Tanárok és diákok: egy gigászi kirakós parti résztvevői tanévkezdéskor

Tanévkezdő tanárok: osztanak, szoroznak, menedzselnek

Ma még az iskolák épületeiben egyelőre csak a pedagógusok szorgoskodnak. Készülnek az új dekorációk, alakul az órarend.

A tanévkezdés előtti hét lényegében egy maratoni problémamegoldás a közoktatásban dolgozók számára. A legnagyobb feladat az úgynevezett összóratömeg elosztása.

Úgy működik ugyanis a rendszer, hogy az iskolák a fenntartótól – előzetes egyeztetést követően – kapnak egy bizonyos mennyiségű „tanórát”. Ezt a mennyiséget kell úgy elosztania az iskolavezetőknek, hogy minden tantárgyból megfelelő mennyiségű órája legyen az osztályoknak, jusson a csoportbontásra és a szakkörökre is, legyen felzárkóztatás és tehetséggondozás. Mit mondjak… mint egy hatalmas sakkparti.

Az ideális elosztást az sem könnyíti meg, hogy az utóbbi években nagyon felerősödött a pedagógus szakmán belüli mobilitás. A tanítók, szaktanárok könnyen és gyakrabban váltanak munkahelyet, és mivel viszonylag sok betöltendő álláshely van – főként a vidéki iskolákban –, mindenki igyekszik az érdekeit ügyesen érvényesíteni. Vannak, akik a másodállással, megint mások a gyermekneveléssel próbálják összehangolni tanári munkájukat. Így nem számítanak ritkaságnak az olyan jellegű kívánságok, hogy például csak a hét bizonyos napjain szeretne az intézményben dolgozni a munkavállaló, illetve hiába van meg a végzettsége, adott tantárgyat nem szeretné oktatni. Vagy esetleg a felsőbb évfolyamokon nem. Vagy éppen a fiatalabbakkal érzi magát kevésbé komfortosan a kolléga. Az iskolaigazgatók igyekeznek eleget tenni a kéréseknek a munkaerőpiac jelenlegi sajátságai miatt.

Óriási szükség lenne elkötelezett és jól képzett gyógypedagógusokra, fejlesztőkre, és évek óta fájó a természettudomány szakos tanárok fogyatkozó létszáma, hiánya is.

De tapasztalataim szerint egy tanító végzettségű pedagógus vagy egy társadalomtudományokat oktató szaktanár is könnyedén találhat ma állást Magyarországon.

A köznevelési törvény módosítását júliusban szavazta meg a parlament. A sajtóban is sokat vitatott változások egyike a magántanulók státuszához kapcsolódik. A törvény eddig úgy szólt, hogy a tankötelezettséget magántanulóként is lehet teljesíteni. A jövőben azonban a tankötelezettség kizárólag iskolába járással lesz teljesíthető.

A magántanulóság tehát lényegében megszűnik, helyette egyéni munkarend szerint tanulhatnak az érintett diákok.

Eddig az iskolavezetők dönthettek a diák státuszáról, hamarosan a kormány által a későbbiekben kijelölt állami szerv feladata lesz. Az egyéni munkarendet továbbra is a szülő kérelmezheti, szakorvosi javaslat alapján vagy a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete miatt. A tartós betegséggel vagy komoly beilleszkedési problémákkal küzdő gyerekeken kívül jellemzően ilyen az élsportoló vagy művészi tehetségüket érvényesítő gyerekek helyzete is, de a szüleikkel hosszabb időre külföldre költöző diákok is ebbe a kategóriába tartoznak. Sajnos az sem ritkaság, hogy munkába állás miatt, családfenntartói felelősségvállalás okán válnak diákok magántanulóvá. A centralizált döntéshozás felé mutató változás részben az egyre szaporodó alternatív tanulócsoportokat, lakásiskolákat célozza, ahol az állami oktatással nem elégedett szülők taníttatják gyerekeiket.

Az alternatív tanulócsoportoknak a szakmai ellenőrzése nem megoldott, tehát a változás egyrészt ennek az oktatási szürke zónának a veszélyeit igyekszik segíteni elkerülni.

Másrészt sok esetben érte olyan vád a magántanulói státuszokat, hogy a problémás gyerekeket ilyen módon távolítják el az iskolai közösségből, akik közül sokan így elszigetelődnek, megrekednek a tanulásban. A halmozottan hátrányos helyzetű diákok ugyanis a legritkább esetben kapnak otthon megfelelő segítséget a tananyag elsajátításához. Aggodalomra ad okot, hogy a jól működő, a diákok érdekeit elsősorban szem előtt tartó intézményekben – ahol eddig lehetőség volt döntést hozni a magántanulói státuszról – jobban ismerik a tanulót, a szülői-családi hátterét, terhelhetőségét. Míg egy hivatalban a diákot és körülményeit korábbról és személyesen nem ismerik. Vajon így a státuszról való döntéshez szükséges információkat a szakemberek át tudják-e adni egymásnak?

A sajtóban felkapott másik nyári változás az alternatív iskolákra is vonatkozó tantervi szabályozás volt, ez a vita szerencsére megfelelő szakmai alapokon nyugvó mérlegelés után bizakodásra okot adóan rendeződött.

Ugyanis az új törvény kötelezővé tette volna az osztályozást minden oktatási intézményben, holott például a Waldorf-iskolákban kizárólag szöveges értékelést kapnak a gyerekek. Sok általános iskola alsó évfolyamain is inkább ezt az értékelési módot részesítik előnyben a pedagógusok, arra hivatkozva, hogy egy szöveg segítségével sokkal pontosabban, infomatívabban lehet értékelni a diák munkáját, mint amit egy ötfokú skála kifejezhet. Továbbra is lehetősége van az intézményeknek a szöveges értékelést választani. A tanévek félévekre bontása és a kerettantervtől való maximum 30 százalékos eltérés pedig megnehezíti ugyan, de talán nem lehetetleníti el a Waldorf-hagyományok megőrzését.

Tanévkezdő diákok: lelkesek vagy csalódottak

A fiatalabb iskolába járók általában lelkesen viszonyulnak az elkerülhetetlenhez, hiszen kíváncsiak az újdonságokra. Minden tanév egy új kezdet, tiszta lap, új esélyeket és élményeket tartogat. Az idősebb diákok már több fenntartással viszonyulnak az évkezdéshez, és többnyire a kíváncsiságuk is lankadni látszik az iskolában töltött esztendőkkel.

A legnagyobb átok tanköteles fiatal családtagjaim és barátaik körében – túl a házi feladatokon, röpdogákon, feleltetésen és témazárón – egyértelműen a korán kelés.

Vége a délelőtti henyélésnek, a békés ébredezésnek, a ráérős reggeliknek. Át kell állítani nyári bioritmusunkat, így az első néhány napon a nyolc óra előtti iskolába érkezés sokaknak fájdalmas tapasztalatot jelent. Az osztálytársakkal, barátokkal találkozás öröme mellett az új tanszerek is segítenek ráhangolódni a tanévre. Ezek beszerzése a szülőknek már nem ugyanebben az értelemben jelent izgalmat.

Bár az utóbbi években szerencsére már a 9. évfolyamig minden iskolás ingyen juthat hozzá tankönyveihez, ami óriási mértékben megkönnyíti a szülők számára az évkezdést anyagi szempontból, azért így is rá lehet költeni Dárius kincsét is iskolába járó gyerekeinkre. Pláne, ha többen vannak. Csak az a baj, hogy nem a jó perzsa király pénzét költjük a papír-írószer boltokban, hanem a sajátunkat.

Ilyenkor is érdemes megfontolni a bölcs mondást, miszerint szegény vagyok ahhoz, hogy olcsón vásároljak. Az olcsó füzetben kevesebb lap van, hamarabb lesz szükség újra, mert betelik. Az akciós ceruzában az első földre leejtéskor összetörik a grafit, a jutányos áron vásárolt színesek alig hagynak nyomot a papíron.

És hol vannak még a vonalzók, vízfestékek, zsírkréták, nem beszélve a kötelező olvasmányokról… Nyár végén az is kiderül, kire jó még az évzárón viselt fehér blúz, sötét nadrág vagy szoknya és ünneplő cipő, mehetünk beszerezni a megfelelő méreteket. Cserébe viszont megoldódik a „Ki vigyáz a gyerekekre?” örökös nyári problematikája. Visszaáll a heti rutin, a szülők nyugodtan dolgozhatnak, míg sarjaik tudást szednek magukra.

Boldog új tanévet kívánok az oktatás minden szereplőjének: diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak! Legyünk egymással türelmesek és adjunk bizalmat egymásnak a hamarosan kezdődő új tanévben.

A közoktatásban a gyerekek sikeressége, hatékony tanulása ugyanis óriási mértékben függ e három szereplő együttműködésétől. Élvezzük az új kezdetet! Tekintsük partnernek egymást, szülők és pedagógusok, az új generáció felnevelésében. Ez a mi munkánk; és nem is kevés.