„Azt, hogy a kütyük a mai kor gyermekeinek fontosak, adottságként el kell fogadnunk” – Interjú az NMHH elnökével

Tombol a nyár, még van egy hónap a vakációból. Ön mivel töltötte gyerekként a szünidőt?
Manapság igen széles az a szünidei programkínálat, amelyből a gyermekek választhatnak. Nekünk talán kevesebb lehetőségünk volt, de utólag visszatekintve ezt egyáltalán nem éltük meg rosszul, nem volt bennünk hiányérzet. Emlékeim szerint a barátaimmal futballoztam, sokat olvastam, és persze ott voltak a balatoni nyaralások.
 
Ma egyre nagyobb szerepet töltenek be a digitális eszközök a gyerekek életében. Ettől sok szülő kikészül, a Facebook-hozzászólások legalábbis erről tanúskodnak. Ön szerint tényleg ennyire ördögtől való a „kütyüzés”?
Egyáltalán nem gondolom, hogy az eszközök feltétlenül rosszak. 

Azt pedig, hogy a kütyük a mai kor gyermekeinek fontosak, adottságként el kell fogadnunk, hiszen az internet környezetében élik az életüket. 

Lehet ezt sóhajtozva szemlélni, de ennek nincs különösebben értelme. A fontos az, hogy tudjuk, mire használják az eszközeiket, amelyek egyébként könnyebbé teszik az életet, és a tanulásban is segíthetnek. Persze az éberség és a korlátozás célszerű, hiszen mégiscsak ott van a való világ körülöttük, amit szintén meg kell ismerniük. 

Akkor lehetünk nyugodtabbak a kütyüzést illetően, ha mi is képben vagyunk azzal, mi folyik ezeken a platformokon. Éppen kezdtem megszokni az Instát, amikor kiderült, hogy már a TikTok a menő. Talán ez az alkalmazkodás jelenti az igazán nagy kihívást a szülőknek, nem pedig az, ha megmondják: „ebéd közben nincs telefonozás!”
Az én életemben is nagy dilemma volt, hogy mihez kezdjek azokkal a technológiákkal, amelyekről azt gondolom, hogy a használatuk nélkül is teljes az életem. Aztán azzal győztem meg magam, hogy ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világot megismerjük, megértsük a gyermekeink gondolkodását, nekünk is folyamatosan tanulnunk és fejlődnünk kell. Enélkül nem fog menni az együttműködés a nemzedékükkel, nem fogjuk tudni megérteni őket. 

Az NMHH elnöke mennyire függ az eszközeitől? 
Azt hiszem, hogy bizonyos értelemben én is pszichés függésben vagyok a számítógépemmel, a mobileszközeimmel, mert nagyon megkönnyítették a munkavégzést is. Amikor tizenöt éve elment az ember nyaralni a Balatonra, akkor hetente egyszer átment a badacsonyi internetkávézóba, és megnézte, hogy az előző héten milyen ­e-mailek érkeztek. 

Nem állt meg a világ attól, hogy pár napig nem ellenőriztük a postafiókunkat. 

Most pedig ébredéskor, lefekvéskor, minden pillanatban jönnek az üzenetek, a hírek, az értesítések. Ez is egyfajta függés, nyilván nem olyan, mint mondjuk a videójáték-függőség, ennek ellenére nem tudjuk magunkat kivonni a hatás alól. 

Az NMHH az elmúlt években fokozott figyelmet fordított arra, hogy reagáljon a digitális változásokra, fontos cél lett például a gyerekvédelemben való aktív részvétel. Milyen szerep jut a hatóságnak ezen a területen?
Fontos látni, hogy ezt a munkát nem a szigorú tiltások jellemzik, hanem az együttműködés: a gyermekekkel, a szüleikkel, valamint a tanáraikkal. Ennek egyik iskola­példája a műsorszámokon feltüntetett korhatár-besorolás a tévében, amely világos üzenetet küld a szülőnek arról, hogy mely korosztály számára ajánlott az adott műsor, végül persze a szülő az, aki eldöntheti, hogy megfogadja-e a tanácsot vagy sem. Az online világban ez a logika hatványozottan érvényes, mert ha valamit tiltunk, az értelemszerűen a felnőttek elől is el lesz zárva. Fontos szem előtt tartani azt is, hogy mi nem tudunk fellépni egy közösségi médiaoldallal, egy videómegosztóval, egy streamingszolgáltatóval szemben, mert azok jellemzően Amerikából kiindulva európai leányvállalatokon keresztül bonyolítják a tevékenységüket, így őket a magyar hatóságok nem tudják közvetlenül elérni. Ugyanakkor a velünk dolgozó kiváló szakértők körében megvan az a tudás, amely alapján fel tudjuk hívni a figyelmet a problémákra, és az e világban rejlő hasznos lehetőségekre is, hogy ne mindig csak a rossz dolgokat említsük. Mi ajánlásokat teszünk, és abban reménykedünk, hogy lesz, aki megfogadja ezeket. 

Beszélgessetek az online térben szerzett jó és rossz élményeitekről! Ezt a mondatot például a Mobil a családom programjuk anyagában láttam. Mi ennek a kampánynak a legfőbb célja?
Fontos és egyben megkerülhetetlen, hogy a szülők megértsék, mit csinálnak a gyermekeik az interneten, mi érdekli őket, milyen felületeket látogatnak, és mi fontos a számukra. A szülők akár együtt is leülhetnek a gyerekekkel játszani, lényeges a családtagok közötti bizalom, amit fenyegetőzéssel, veszekedéssel, tiltással nehéz kiépíteni. Persze van egy olyan életkori határ a gyermekek esetében, amely alatt érdemes szigorú tiltásokkal élni. 

Én is láttam a környezetemben olyan tízéves gyereket, akinek saját YouTube-csatornája van, és ezt nagyon veszélyesnek tartom.

Miért?
Egyrészt mert egy gyermek még nem tudja megítélni, hogy milyen tartalmakat lehet kockázatmentesen közzétenni, például felvesz egy videót a lakásban, és máris bárki láthatja a környezetét. Másrészt idegenek is kapcsolatba lépnek vele – nemcsak a kortársaik –, de további veszélyt jelenthet az identitástolvajlás is, illetve a pszichés hatásokkal is tisztában kell lennünk. Úgy vélem, az sem feltétlenül jó, ha valakinek gyerekként az a karrier­álma, hogy egyszer majd influenszer lesz – sajnos egyre többször hallani ezt.

Amikor egyszer feltévedtem egy gamer kisfiú csatornájára, eléggé meglepődtem a hozzászólások durvaságán is…
Az a baj ezekkel a szolgáltatásokkal, hogy szétzúzzák a társadalom tagjai közötti összekötő szövetet. A gyerekek többet chatelnek a barátaikkal, mint amennyit az iskolában beszélgetnek, és az online közegben valóban sokszor brutálisabb a bántás, mint a személyes találkozások során. Mindig is létezett az, amit ma bullyingnak hívunk, de ezek a szolgáltatások megsokszorozzák a mennyiségét, növelik a durvaságát, az eszköztárát. De a problémák általánosabbak: bezárkózva ebbe a sajátos és rendkívül szűk kultúrába, nem lesz tudomásuk más értékek, közösségek, életmódok létéről sem. És mi most ugyan a gyermekvédelemről beszélgetünk, de ezek a jelenségek a felnőtt társadalmat is veszélyeztetik. 

Kép

Fotó: Páczai Tamás

Nemrég cikkeztek a sajtóban olyan párkapcsolatokról, amelyeket a játék tett tönkre. Sok ilyen szélsőséges sztorit lehet hallani, de ha a konzolra mint eszközre tekintünk, meg lehet benne látni a jót?

A videójátékok bizonyítottan fejlesztik a finommotoros mozgást, a reakcióidőt, a csapatmunkát és a problémamegoldást, tehát kétségkívül hasznosak tudnak lenni. A mérték számít. 

Az általunk kiadott Kézikönyv gamer gyerekekhez éppen abban segít, hogy a szülő jobban megismerje ezt a világot, egyúttal tanácsokat is ad arra, hogy miként lehet a határokat felállítani. A kiadványunk olyan érdekes kérdéseket feszeget, hogy miért játszanak a gyerekek, milyen a velük való közös játék, ugyanakkor számos fontos veszélyre – például költségcsapdák, online bántalmazás – is felhívja a figyelmet.

Babafotó, bizonyítvány, dolgozat, családi anekdoták. A határok felállítása a szülőknek is sokat segíthetne, például a sharenting (olyan szülői magatartás, amelyet a túl sok posztolás jellemez) kérdésében. Magyarországon egyáltalán nincs szabályozva, hogy milyen digitális lábnyomot hagy a szülő a gyermeke után. Van arra esély itthon, hogy mindezt szigorúbb jogi kerwtek közé terelik, ezzel is védve a fiatalkorúakat?
A közösségi média arra optimalizálja a szolgáltatást, hogy függővé tegye az embereket, hogy minél több időt töltsenek vele, információt osszanak meg, nemcsak az ismerősökkel, hanem elsősorban magával az algoritmussal. Tehát a szolgáltató folyamatosan adatokat gyűjt rólunk. Ez nem jogellenes, hiszen mindenki önként vállalja, hogy használja a szolgáltatást. Ugyanakkor ennek egyenes következménye, hogy a magánszféra és a közszféra közötti választóvonal eltűnik, az emberek megmutatják magukat a világnak, és eközben még egy verseny is kialakul: kinek vannak a legaranyosabb gyermekei, kik nyaralnak a legmenőbb helyeken, és sorolhatnánk tovább a mindannyiunk által naponta látott ilyen jellegű posztokat. A gyermekek bemutatása ezeken a platformokon veszélyes, visszaélésekre ad lehetőséget, a megosztás a gyermekeknek rövid vagy hosszú távon egyaránt okozhat károkat, a képeik illegális felhasználásával, személyes zaklatásukkal számos más módon, akár a későbbi életükre is kiterjedően. Nagyon érdekes jogalkotási kezdeményezés zajlik Franciaországban, amely szerint egy törvényjavaslat fellépne a sharentinggel szemben, és számonkérhetővé tennék azokat a szülőket, akik beleegyezés nélkül tartalmat osztanak meg gyermekeikről. 

De amíg egy per eltarthat másfél-két évig, addig egy személyiségi jogot sértő poszt akár pár perc alatt is visszafordíthatatlan károkat tud okozni. 

Azt is látni kell, hogy a techóriások elképesztő anyagi forrásokkal és kiváló szakembergárdával rendelkeznek, és a nap huszonnégy órájában többek között azon dolgoznak, hogy a különböző állami törekvéseket ki tudják cselezni. És sajnos egyetlen államnak sincsenek olyan kapacitásai, amelyek mindezt ellensúlyozni tudnák. Ebben a jócskán aránytalan helyzetben az államoknak a sokirányú együttműködéssel is csak a károk mérséklésére van esélyük. Ez a munka viszont kulcsfontosságú, nem szabad abbahagyni, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekvédelemre és a digitális térben zajló életünk biztonságosabbá tételére. 

Bővebb információ:
https://nmhh.hu/mobilacsaladom 
https://nmhh.hu/cikk/239495/Kezikonyv_gamer_gyerekekhez 

Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2023. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>