Kicsi, nagy, középső: születési sorrend, egy apa szemével
Az ember sorsát alapvetően meghatározza, hová születik. Milyen anyagi körülmények között, milyen családi háttérrel nevelkedik, s ezekből adódóan milyen esélyekkel vág neki az életnek. De az is jelentősen befolyásolja a személyiségünket, hányadik gyermekként látjuk meg a napvilágot. Mennyivel különbözik egy első gyerek magabiztossága, sikerorientáltsága, elvárásai egy folyton elnyomott másodikétól vagy harmadikétól. Ott van még külön kategóriának a legkisebb, annak valamennyi előnyével és hátrányával.
Épp ezen töprengtem, amikor észrevettem, hogy a kertben a jeles futballista, van der Vaart bóklászik, legalábbis a rajta lévő narancssárga holland válogatott mezen ezt a nevet lehetett olvasni. Mint tudjuk, nem a ruha teszi az embert, én is gyorsan rájöttem, hogy a fiam játszik kint, s közben magában beszél, mert a Zebra című (általa írt, rendezett és játszott) film harmadik része forog. (Alcíme: Pisztolylövés, nem vitás.)
Mielőtt – teljes joggal – felhördülnénk, micsoda gyalázat, hogy magyar gyerek holland dresszben feszít, mentségére gyorsan elmondom, hogy a nagyszülők hozták neki a tulipánok hazájából; sajnos, a mi csapatunkhoz az utóbbi időszakban inkább kudarcok, vereségek kötődtek, és a kissrácok győzni akarnak. Ő különösen, mivel harmadik gyerek. Sokáig legkisebb volt, de ezt a státuszát elveszítette, s azóta nehezen találja helyét a világban. A nagyobbak természetesen – korukból fakadóan – mindenben jobbak, ezért őt számtalan kudarc éri. A kicsit ugyan még legyőzné bármiben, de hát egy kétévessel mégsem rivalizálhat (ámbár néha tesz rá kísérletet), így onnan sem számíthat dicsőségre. Ha gyorsabban is fut nála, nem fogják azt mondani: milyen ügyes voltál, inkább a kicsit dicsérik: de helyesen szedi a lábát.
A hármas számúnak tehát ritkán terem babér, noha vágyik rá erősen. Még rendes identitása sincsen, hiszen van a legnagyobb, a legkisebb, továbbá a lány, valamint ő. A testvérei még nem elég érettek ahhoz, hogy megfelelő taktikával hozzásegítsék, ezért rám marad a vesztes szerepe. Ha velem focizik – sokszor hihetetlen bravúrok és szerencse árán – a végén mindig győz. Ha sakkozunk, hiába állok jobban, az utolsó lépéseknél elnézem a vezért. Ping-pongban ő az egyetlen a családból, aki megver engem, ami azért érdekes, mert a többiek viszont mind megverik őt. A társasjáték veszélyes terep, azt többen játsszuk, s ott bizony az én kapitális baklövéseimnek nemcsak ő lehet a haszonélvezője, hanem a nagyobbak is, akik ezt kíméletlenül kihasználják. Nehéz egyensúlyozni a mindenkiben meglévő győzniakarás és az empátia között. Kizárólag a szeretet képes ezt áthidalni.
Azért a személyiséget az is megterheli, ha valaki a nagyobbtól folyton kikap, a kisebbel szemben pedig türelmet kell gyakorolnia. Tudnék erről is mesélni, mert én meg középső vagyok…
Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Reggelre senki sem ott kelt föl, ahol eredetileg álomra hajtotta a fejét”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
