Szeretne gitározás közben letekinteni a Földre – júniusban indul az űrbe Kapu Tibor

2025. 05. 29.

Vadászpilótának készült, gépészmérnök lett, majd jelentkezett a HUNOR – Magyar Űrhajós Programba. A több mint 240 pályázóból hosszú kiválasztási folyamat és kiképzés után végül ő lett Magyarország második kutatóűrhajósa. A 33 éves Kapu Tibor jelen állás szerint június 8-án indul majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol tudományos kísérleteket fog végezni. A gépészmérnök nagy vágya, hogy az ISS kupolájából gitározás közben tekinthessen le a bolygónkra.

Kapu Tibor
Kapu Tibor – Fotó forrása: Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

Két űrhajós, mindketten Szabolcsból

1980. május 26. A nap, amikor az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan elindult a világűrbe aSzojuz–36 űrhajó fedélzetén. Pontosan negyvennégy évvel később, Farkas Bertalan műrepülésének évfordulóján, 2024. május 26-án derült ki, hogy egy fiatal gépészmérnök, Kapu Tibor lesz Magyarország második űrhajósa. Érdekes egybeesés, hogy mindketten szabolcsiak: Farkas Bertalan gyulaházi születésű, míg Kapu Tibor családja Nyírmadán élt, amikor ő 1991-ben meglátta a napvilágot. A két település légvonalban nagyjából tíz kilométerre van egymástól – derül ki a kiválasztott kutatóűrhajósról készült ATV-s riportfilmből

Vadászpilótának készült

Kapu Tibor 1991. november 5-én született. Gyerekként vadászpilótának készült, bújta az erről szóló magazinokat, aztán édesapját követve gépészmérnök lett. A budapesti Műegyetemen töltött évei alatt kezdett el igazán érdeklődni az űripar iránt. Karrierjét a gyógyszeriparban kezdte, később tevékenykedett az ipari automatizálás területén, majd az autóiparban helyezkedett el a Bosch-nál, ahol akkumulátorfejlesztéssel foglalkozott. Pályája során dolgozott Belgiumban és az Egyesült Államokban is. Maratonista, 30-szoros félmaratonista, továbbá 38 ejtőernyős ugrást hajtott végre. Saját bevallása szerint mindenben az alkotás érdekli, legyen az LEGO, zene vagy a HUNOR program, amelyre az utolsó nap utolsó óráiban adta be jelentkezését. 

Egy boríték az asztalon

De térjünk vissza a kezdetekhez! A Hungarian to Orbit (HUNOR, jelentése: Magyarok a világűrbe) magyar kutatóűrhajós-program, amely több mint 40 milliárd forintba kerül, 2021-ben indult útjára. Az űrhajósambíciókkal rendelkező érdeklődők 2022. január 31-ig adhatták le jelentkezésüket, a kiírásra 247 pályázat érkezett. A sok jelentkezőből végül négy jelölt – Dr. Schlégl Ádám klinikai ortopédsebész, Cserényi Gyula erősáramú villamosmérnök, Kapu Tibor gépészmérnök és Szakály András repülőipari tervezőmérnök – kezdhette meg az alapkiképzést. 

Többek közt űrbiológia, űrfizika, műrepülés, izolációs képzés, szárazföldi, vízi túlélőképzés is része volt a felkészülésnek.

Az izolációs gyakorlat során négyüknek egy TEK-es állomásparancsnok felügyeletével napokig összezárva, napfénymentes helyiségben, kevesebb mint 50 négyzetméteren kellett az ISS körülményeihez hasonló helyzetben dolgozniuk, még az ISS-éhez hasonló gépzajt is szimulálták nekik. Napról napra fokozták számukra a stresszt, és figyelték, milyen változások következnek be a viselkedésükben. Ennek része volt az étel- és alvásmegvonás, illetve folyóvíz nélkül kellett boldogulniuk. Előfordult, hogy hajnali 4-es ébresztés után kellett matematikateszteket megoldaniuk. 

Amikor elérkezett a végső döntés napja, tavaly május 26-án egyesével kellett bemenniük egy szobába, ahol egy asztal közepére helyezett boríték várta őket. Így derült ki, hogy a 14 hónapos kiképzés után a kutatóűrhajós pozícióba az akkor 31 éves Kapu Tibort, a kutatóűrhajós tartalékos pozícióba pedig a 35 éves Cserényi Gyulát választották. Kapu Tibor egy interjúban arról beszélt, az, hogy tartalékos társa őszintén örült a győzelmének, nagy segítség volt neki, amire a mai napig tud támaszkodni, és célja, hogy egyszer Cserényi Gyula is kijuthasson a világűrbe. 

Kép
Kapu Tibor és Farkas Bertalan
Fotó forrása: HUNOR – Magyar Űrhajós Program

Kapu Tibor mellett Farkas Bertalan és Cserényi Gyula

„Felkeltettem őket, és nagyon nagy volt az öröm”

A bejelentés után a fiatal gépészmérnök első dolga volt, hogy autóba üljön. Nyíregyházára indult, hogy személyesen, még a hivatalos bejelentés előtt közölhesse szüleivel a nagy hírt. Hajnali három óra volt, mire a családi házhoz ért. „Felkeltettem őket, és nagyon nagy volt az öröm” – mesélte.  

Másnap már a nagy nyilvánosság előtt mondott köszönetet a családjának. „Szeretném megköszönni édesanyámnak, édesapámnak és húgomnak, hogy mindig mellettem álltak az elmúlt két évben és az elmúlt 32-ben is.” 

„Köszönöm, hogy gyerekként hajnalig fennmaradtatok velem matekozni, hogy elmentünk a kecskeméti repülőnapra, hogy a mai napig minden félmaratoni távon ott álltok mellettem!” – fogalmazott a sajtótájékoztatón. 

„A magyar kísérletek és tudományos eszközök mellett magyar zászlót, magyar címert, magyar akaratot és magyar álmokat viszünk föl újra a világűrbe. Azon dolgozunk, hogy ez a kis nemzet Európa közepén büszke legyen ránk. Hiszem és igyekszem bebizonyítani, hogy áldozatos és kitartó munkával, őszinteséggel, jóakarattal és némi empátiával az ember bármit elérhet, még akkor is, ha egy olyan távoli, de gyönyörű helyről jön, mint Nyíregyháza” – hangsúlyozta.

„A tudósok és kutatók meghosszabbított kezei és szemei”

Míg Kapu Tibor az ISS-en tölti majd az idejét, Cserényi Gyula a földi irányítóközpontból segíti a munkáját. Tavaly augusztusban mindketten kiköltöztek az Egyesült Államokba, Houstonba, ahol mostanra elvégezték a küldetésspecifikus kiképzésüket az Axiom Space vállalatnál az űrmisszió teljes legénységével. A misszió amerikai parancsnoka, Peggy Whitson mellett Kapu Tibor és a lengyel Slawosz Uznanski küldetésspecialisták, valamint az indiai Shubhanshu Shukla pilóta lesz a legénység tagja. Az Ax-4 Floridából indul majd a világűrbe a SpaceX Falcon-9 indítórakétáján, a Dragon űrhajóegység fedélzetén, és a várakozások szerint 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson. Egy féléves küldetés kéthetes szeletébe csatlakoznak majd be, így összesen 11-en lesznek fönn az ISS-en. 

„Életem egyik legnagyobb utazására készülök és vállalkozom” – szögezte le Kapu Tibor. 

Mi lesz az ISS-en a dolguk? Az Ax-4 misszió történelmet ír, ugyanis tagjai mintegy hatvan tudományos kísérletet terveznek elvégezni, amennyire az Axiom Space küldetései során még nem volt példa. Vizsgálataik középpontjában többek közt a cukorbeteg űrhajósok orvosi támogatása, valamint a mikrogravitáció emberi agyra és testre gyakorolt fiziológiai hatásai állnak. A kutatások kiterjednek az ízületek, a véráramlás, az őssejtek, a daganatos sejtek és a sugárzás hatásainak vizsgálatára is – ennek célja az űrhajósok felkészítési folyamatának továbbfejlesztése, valamint a földi orvostudomány fejlődésének elősegítése.

„Mi vagyunk odafönn a tudósok és kutatók meghosszabbított kezei és szemei” – fogalmazott Kapu Tibor. Ez valóban így van, ugyanis itthon felhívást tettek közzé a hazai egyetemek, kutatóintézetek, magánvállalatok számára – az ő közreműködésükkel állt össze az a csaknem harminc kísérlet, amit a magyar űrhajós fog elvégezni. 

Vizsgálja majd az emberi mikrobiom űrbéli változásait, feladata lesz a bolygólégköri dinamika modellezése folyadékkísérlettel, vagy a sugárzás okozta DNS-károsodás javítási lehetőségeinek feltérképezése. De vizsgálja majd azt is, hogyan változik az ember agyi működése és mozgáskoordinációja a súlytalanságban, ahogy a mikrozöldség-termesztést is. Sőt rendhagyó fizikaórát is tart majd. 

A BME felhívására több mint 300 iskola diákjai fogják megismételni Kapu Tibor mikrogravitációs kísérleteit a saját osztálytermeikben. 

Hogyan alszanak és mit esznek?

Az ISS-en percre pontosan be lesz osztva az idejük. A napi nyolc, nyolc és fél óra munka után az edzésre is időt kell szakítani. Az étkezések során termostabilizált ételeket esznek, amiket van, hogy vízzel kell felönteni. Az ISS-en ezért vízadagoló, illetve fűszerek is találhatók, utóbbi azért, mert az űrben csökken az ember ízérzékelése, ezért sokkal fűszeresebben, csípősebben fogyasztják az ételeket. Kapu Tibor egy hálózsákban, a falhoz kötözve fog aludni. 

Június 8-ra csúszott az indulás

Eredetileg május 29-én indult volna a küldetés, de műszaki hibák miatt másfél hetet csúszik a rajt: egy kábelköteg nem ment át a nagyfeszültségű teszten, emiatt cserélni kellett azt, ezen kívül az ejtőernyőknél is kisebb páralecsapódást fedeztek fel a tárolórekeszben, ennek javítása is néhány napot igénybe vett. Így várhatóan június 8-án, magyar idő szerint 15:11-kor elindulhat Kapu Tibor és három űrhajóstársa a Nemzetközi Űrállomásra. 

Az indulás előtt a legénység tagjai karanténba vonulnak, hogy semmilyen betegséget ne vigyenek fel az űrállomásra. Kapu Tibor elmondása szerint félelmet nem érez, mert minden lehetséges vészhelyzetre – tűzesetek, hirtelen nyomásesés, egy szelep meghibásodása, ammóniaszivárgás – felkészítették őket, ami odafele, illetve a visszaúton a rakétában vagy fenn, az ISS-en történhet. 

Kép
Nemzetközi Űrállomás
Fotó forrása: Cserényi Gyula Facebook oldala

Üzenetek az elődöktől

„Semmiféle tankönyv vagy szimulátor nem tudja érzékeltetni azt a nagyszerű érzést, ami ott fent vár rád” – üzente Kapu Tibornak Charles Simonyi a közelmúltban megnyílt HUNIVERZUM: Magyarok a Világűrben kiállítás alkalmából. Amikor a hazai űrkutatásról beszélünk, Charles Simonyi amerikai-magyar üzletember nevét sokszor elfelejtjük, pedig ő 2007-ben és 2009-ben is saját költségén, űrturistaként járt a világűrben. 

Azt tanácsolta a fiatal gépészmérnöknek, hogy az indulás előtti héten fokozatosan emelje meg az ágya végét egy téglával vagy hasonló módon. 

„Ezzel hozzászoksz ahhoz, hogy a vér a fejedbe gyűlik, ami e felkészülés nélkül rossz közérzetet okozhatna az út első napjaiban” – magyarázta.

Farkas Bertalan is üzent utódjának. Arra bíztatta, hogy keresse „azt a kis Kárpát-medencét, aminek a közepén ott van a mi 93 ezer négyzetkilométerünk”. Hozzátette, azt kívánja Kapu Tibornak és tartalékosának, Cserényi Gyulának, hogy „fogadják őket ugyanolyan tisztelettel, szeretettel, ahogy 45 évvel ezelőtt Magyari Bélát és Farkas Bertalant fogadta a magyar nép”.

Kapu Tibor saját magának akar megfelelni és annak, hogy mind az űrutazás kapcsán, mind Houstonban az országot képviseli. A legnagyobb felelősségnek azt tartja, hogy a magyar tudósok kísérleteit fent sikeresen meg tudja valósítani. Célja, hogy ne kelljen újabb 45 évet várni a magyar űrutazásra, minél több fiatalt szeretne inspirálni. Mindenkit arra kér, hogy kövessék az útját. 

Az ISS-en található a kupola: hét nagyobb ablak, ami mindig a Föld irányába néz. Amikor az űrhajósoknak van némi szabadidejük, ott szoktak nézelődni. „Ezt a látványt várom, szeretnék majd ott minél több időt eltölteni, akár gitározni is” – mondta a kutatóűrhajós. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek