A megtalált Paradicsom – Szellemi élménytúra a Kálnoky család őseinek földjén

Gróf Bánffy Miklós művét, a Bánffy-trilógia néven klasszicizálódott Erdélyi történet című regényfolyamot, amely az 1930-as évek második felében jelent meg, ma az erdélyi – bizonyos vonzataiban a teljes magyar – arisztokrácia aranykora végének krónikájaként kezelik. Az 1904-től gyakorlatilag a trianoni pillanatig tartó történelmi regénynek minden bizonnyal jót tett a megíráshoz szükséges néhány évtizednyi távolság „felülnézete”, ezzel együtt az akkor már sok sebből vérző főnemesi világ egy része árulóként tekintett a szerző gróf Bánffy Miklósra, aki nem átallotta kitenni az ablakba az arisztokrata világ szennyesét. A történet főszereplőinek jótékony „elmaszkírozását” célzó írói praktikák ellenére mindenki tudta, ki kit személyesít meg, a cselekmény alapvető hitelességét viszont semmi sem kérdőjelezte meg. Az olvasó egyszerre ítélhette el azt a „velejéig romlott” világot, illetve fedezhette fel a nemesi társadalom emberi dimenziót.

Boris Kálnoky 2011-ben megjelent, Ahnenland című családregénye – amely magyarul Őseim földje – A Kálnoky család története címen látott napvilágot az MCC Press gondozásában – ugyan nem vállalkozik Bánffy művéhez hasonlóan széles merítésre, ám szeretetteljes szarkazmussal és öniróniával, felelősségteljes bennfentességgel enged betekintést egy magyar főnemesi család több évszázados történetébe. 

A Kálnokyk történetének kanyarjai Székelyföldtől a Felvidéken át Bécsig bejárták a magyar arisztokrácia elmúlt fél évezredének történelmét. 

A sokak számára a brit uralkodó erdélyi „földi helytartójaként” ismert gróf Kálnoky Tibor volt talán az első, külföldről Erdélybe visszatérő arisztokrata leszármazott, akiben életcélként fogalmazódott meg az ősök hagyatékának visszaigénylése és tovább éltetése. Míg ő a köveket rakta egymásra, állagmegóvással, restaurálással, ingatlanok új identitásának keresésével volt elfoglalva, testvérbátyja, Boris a családtörténet nyomába eredt nagyapjának, az 1938-ban Erdélyből száműzött utolsó Kálnokynak az útját követve. 

Kép

A könyv borítójának részlete

A vérségi vonalon túl a szerző erőteljes szellemi rokonságot is érez és vall nagyapjával, Hugóval, aki az Osztrák–magyar Monarchia első világháborút követő szétesése után a Kálnokyk nagy visszatérője a háromszéki Kőröspatakra, a család hajdani fészkébe. „Talán az én feladatom, hogy Hugó történetét elmeséljem – fogalmaz az író unoka. – Ha megfelel Neked, ez egyben a földi paradicsom (vagy amit Te annak tartottál) története is kellene hogy legyen, a három falu, Kőröspatak, Kálnok és Miklósvár története, valamint a családodé, azoké, akik előtted jártak és akik utánad jöttek. Hosszú út lesz, Angliába, Tasmániába, a nürnbergi perekhez és Sisihez, Magyarország királynéjához, Washingtonba, Konstantinápolyba és Berlinbe fog vezetni, illetve több háborúba, mint ahányat meg tudok számolni. És mindezt azért, hogy »visszatérjünk«.”

Lebilincselő út kezdődik ezzel, amelynek felrajzolásához elsősorban családi levelek, levéltári anyagok, fóliánsok kínálnak támpontokat. Történelmi töltetük, esetenként irodalmi értékük révén a dokumentumok maguk is képesek lennének folyamatos izgalomban tartani, hatalmas pluszértéket kölcsönöz azonban a műnek a szerző összefüggéseket kereső, magyarázó, értelmező késztetése. Bár Boris Kálnoky a történelmi párhuzamokat kereső, évszázadokkal ezelőtti magatartásformákat a jelenkorba átültető értelmezésekkel sok esetben deklaráltan nem akarja meghaladni az „akár így is történhetett volna” lehetőségét, az olvasóban mégis az a benyomás marad, hogy történelemfelfogásában néhány puzzle darab most került igazán a helyére. 

A családregény hitelességét növeli az a leplezetlen őszinteség is, amellyel Boris Kálnoky beszél családja egykori rang- és vagyonszerzési gyakorlatáról. 

„A borzalmas 20. század kezdetén” született Hugó nagyapa gyermekkorát a szerző szépnek látja. „Mindezt hősei házasodástechnikai virtuozitásának köszönheti. Olyanok voltak, mint az arisztokrata hozománypiac akváriumának cápái” – hangzik a kíméletlen helyzetértékelés.

„Az ember néha belép egy kapun, és nem is sejti, hogy mindent maga mögött hagy; kifelé már csak egy új világba vezet út” – ezt fogalmazta meg a fiatal felnőttkoráig székelyföldi gyökereiről csak felületes ismeretekkel rendelkező Boris első kőröspataki hazalátogatása kapcsán. Hugó nagyapa hasonlóképpen járhatott, amikor a gyermektelen Kálnoky Ludmilla, a család székelyföldi ágának nagyasszonya – akkor már jó ideje kettévált a család „kuruc és labanc” ágra – őt szemelte ki a kőröspataki birtok örökösének. Egyetlen dolgot kellett megígérnie: soha nem adja el a Sepsiszentgyörgy közeli kastélyt. Akkor 1923-at írtak, és kisebb-nagyobb megszakításokkal az 1938 karácsonyakor foganatosított kitoloncolásáig tartott Hugó harca a román hatóságokkal a végül soha meg nem kapott állampolgárságért, letelepedési engedélyért. De állandó ideiglenességben élve, idült pénzhiányban szenvedve, a költségvetési lyukak betömése érdekében őrült kezdeményezésekbe is belevágva Hugó végig tartotta magát a Ludmillának tett fogadalmához: a kastélyt soha el nem adta. És hazatalált, ahogyan rengeteg levelében fogalmazott, Háromszéken meglelte a földi paradicsomot. Közben nemcsak a Pester Lloyd című budapesti lap külsős munkatársaként követte kivételes érzékenységgel a fasizálódó világ történéseit, hanem a gondolkodó, felelős ember aggódásával is. A harmincas évek derekától már családfőként, apaként is, a több mint teljes embert igénylő feladatok mellett sem kopott el benne a közélet iránti elkötelezettség. 

Kép

Boris Kálnoky - Kép: Mathias Corvinus Collegium

A négy országban nevelkedő, felnőtt koráig magyarul egyáltalán nem beszélő Boris Kálnoky a Die Welt és a Die Presse című lapok budapesti tudósítójaként került Magyarországra, ma a Mathias Corvinus Collegium (MCC) médiaiskolájának vezetője. 
Édesapja, Kálnoky Farkas és testvére, Tibor társaságában járt először ősei földjén, még a Ceaușescu-éra utolsó éveiben. „Korábban nem tartoztam sehová, remek alapanyag lettem volna az európai polgár ideájához.” 2007-ben kezdett neki a szellemi hazába vezető utazásnak, a regény megírásának. „Gyakorta gondolkodtam el azon, hogy Hugó a helyemben mit gondolt vagy érzett volna, amikor épp a saját gondolataimmal vagy érzéseimmel küzdöttem. (…) Mialatt őseim életét kutattam, Európára nem sejtett válságok törtek. (…) Így lehetett ez Hugóval és több más ősömmel is, amikor világukat nagy megrázkódtatások érték. (…) A felfoghatatlan katasztrófák korában, ezt most már megértettem, Hugó keresztény hite volt az, amely támaszt és védelmet nyújtott a szélsőséges kísértésekkel szemben. Néhány régimódi elv adott neki erőt, hogy mindig ember tudjon maradni.”

Boris Kálnoky Őseim földje – A Kálnoky család története című művének következő bemutatója Debrecenben lesz április 4-én a Partium Házban.