A japán és a magyar kultúra közelebb van egymáshoz, mint gondolnánk – vallja Merényi Krisztina, az „összekötő híd”
A beszéde olyan, mint egy japánkert. Tiszta, rendezett bőség, semmi sem öncélú benne, megérteni és kinyílni segít, kapcsolódni bátorít. Ez jut eszembe tolmács-diplomata beszélgetőtársamról, aki a szeretetteljes együttműködés nyelvén tud közvetíteni akár japán kisiskolások, olimpikonok, világhírű művészek, menekült nők, gasztro-estek közönsége vagy épp uralkodói házak között. Merényi Krisztina pályáját japán tolmácsként kezdte, ma hazánkat a tokiói Liszt Intézet élén képviseli.
Merényi Krisztina értelmiségi szülők gyermeke, Székesfehérvárott nőtt fel. Családi „batyujába” a tanulás szeretete, a keresztény hit és a rászorulók segítésének késztetése, a hála gyakorlása és a hagyományok tisztelete került – és ezek az értékek az övén túl még sokak életére áldásos hatással lettek. A folyamatos fejlődés iránti szenvedélye öt diplomáig (japántanár, újságíró, coach, szupervizor, nemzetközi kapcsolatok) juttatta őt, a segítségnyújtás belső igénye arra késztette, hogy a Soroptimist International női jószolgálati világszervezet egyik budapesti klubjának alapító elnöke legyen. De hogy lett belőle diplomata, és miért éppen Japánban?
Akit egy nyelv szíven talált
Bár a szocializmustól távol állt az egzotikus kultúrák népszerűsítése, a nyolcvanas évek végén már könnyebben lehetett ismerkedni népekkel, nyelvekkel. Merényi Krisztina kamaszként, a korra jellemző fojtó, ingerszegény környezetben nagyon vágyott rá, hogy különleges hivatása legyen, amit szenvedéllyel tud űzni. Tizenhét éves volt ekkor, és már látott néhány Kurosawa Akira-filmet és Sógun-epizódot, olvasott magyarul elérhető japán irodalmat. A japán kultúra kifinomultsága, igényessége, sokszínű tradíciója levette a lábáról.
Bátyjától kapta az első magyarul megjelent japán nyelvkönyvet, ebből kezdte önszorgalomból tanulni a nyelvet, és rögtön tudta: megtalálta a neki való pályát. Japán szakra jelentkezett.
A japán kultúrának hol az idegenségére, hol az otthonosságára csodálkozott rá. Nehezen tanulható például a japán társadalmi hierarchia erőteljes (szabályozó) jelenléte a nyelvben, de meglepő az is, hogy a kultúrájuk sokszor közelebb van a magyarhoz, mint gondolnánk. „Mind a két nép szereti és tiszteli a tradíciókat. A zeneiség, a pentatónia például nagyon hasonló a két ország muzsikájában. Aztán a táncházmozgalom: Japánban a mai napig működnek olyan, japánok által alapított néptánccsoportok, amelyek a Timár Sándor-féle örökséget viszik tovább. Vannak hasonló szavaink is: például a víz japánul mizu, a só shio, és ahogy náluk, úgy nálunk is a vezetéknév áll elöl.” Krisztina 1993-tól kezdve, vagyis több mint harminc éve folyamatosan tolmácsol, tanítással és idegenvezetéssel, japán turistacsoportok kísérésével is foglalkozott.
Aki soha nem mondja, hogy ő már kész van
1995-ben Yamagata prefektúra Yuza városába hívták meg, hogy angolt tanítson általános iskolásoknak. Nagy feladat volt, mert Japánban akkor még szinte sehol nem oktattak angolt ilyen korú gyerekeknek állami fenntartású általános iskolában, inkább középiskolásoknak. Merényi Krisztina előtt tehát nem volt se minta, se tanterv, se tankönyv.
Előnyt jelentett, hogy Japánban a tanároknak óriási a presztízse, és hogy neki a puszta megjelenése is oktatással ért fel, hiszen szőke haja, zöld szeme, fehér bőre, nyugati viselete eleve érdeklődést keltett.
Alázatának, együttműködő természetének és újszerű ötleteinek (kesztyűbábok, saját készítésű táblák és játékok, kreatív feladatok stb.) köszönhetően a kísérlet átütő siker lett: hat általános iskola hat évfolyamának összes osztályát, összesen 1200 gyereket tanított angolra egy éven át. Felfigyeltek rá a japán oktatási minisztériumban, nagykövetek hospitáltak az óráin, módszereire azóta is építenek. „Mindig felkészülten mentem órára, de arra is figyeltem, hogy lehet picit még jobbá tenni, amit csinálok. Ebben nagyon japánosnak éreztem magam, hiszen ők is úgy vélik, mindig úton vannak, soha nem készek. Bármely művészeti ágban évtizedeken át képezik magukat, és soha nem mondják, hogy kész, már profi vagyok. Ez a »kaizen«, a folyamatos fejlődés szemlélete – én is erre törekedtem.”
Merényi Krisztina Yuzában határozta el, hogy később professzionális szinten szeretne kétoldalú kapcsolatok ápolásával foglalkozni. A yuzai angoltanári kalandnak számos további hozadéka lett. Később üzleti tanácsadóként például yuzai japán gazdálkodóknak segített tanulmányozni a magyar paprikatermesztést, egyéb hungarikumok exportjában is kulcsszerepe volt, de kísért japán turnéra magyar művészeti együtteseket, például a Szolnoki Szimfonikusokat és a Krétakört is.
Yuza polgármestere 2024-ben oklevéllel ismerte el a japán-magyar kapcsolatokért végzett több évtizedes munkáját.
Aki tudja, mit ér együtt ülni az asztalnál
A kultúraközi találkozások „aduásza” a gasztronómia lehet – de csak akkor, ha az ismerkedés túlmutat az ízélményeken. A tolmácsolás és idegenvezetés mellett Merényi Krisztina és munkatársa, Azari-Varga Viktória 2012–2020 között tematikus, moderált vacsoraesteket szervezett Gourmet Guides címmel a Slow Food mozgalom keretében. Ezek többórás vacsorák voltak, amelyeken különböző – például vietnámi, japán, kínai, mexikói, jordán, grúz, zsidó, szerb, görög, libanoni, orosz – nemzetek konyháját és kultúráját mutatták be a vendégeiknek. Speciális menüsorról autentikus fogásokat kóstoltak végig egy-egy kulturális kísérőprogram és ismeretterjesztő beszélgetés mellett. „Egy szépen megterített, együtt körbeült asztal, az a közösségi élmény, hogy jó társaságban finomat eszünk, a világon mindenhol megvan és értéket képvisel. Az étkezési szokások révén az egész kultúra megismerhető. A célunk az volt, hogy időt adjunk ennek a megismerésnek.”
Kapcsolatokat építeni, egy csapatot rendszeresen egy asztalhoz ültetni, világokról mesélni, különböző embereket megértetni egymással… Ezek a feladatok ismerősen csenghetnek egy másik „munkakörből”. Merényi Krisztina édesanyaként is a kapcsolódás embere. Szerencsésnek mondja magát, mert férje a kezdetektől mindenben támogatja. Amíg két fia kicsi volt, illetve amíg vállalkozóként, változó időbeosztással dolgozott, egyetemre járt és időről időre Japánba repült, számíthatott a család rugalmasságára és együttműködésére.
„Sokszor furdalt a lelkiismeret, ha nem voltam ott egy vasárnapi ebédnél. De mindig törekedtem arra, hogy ha otthon vagyok, akkor teljesen jelen legyek, az egész időt a gyerekeimnek adjam, illetve a hagyományainkat, ünnepeinket mindenképpen megtartsuk.”
Olykor nehéz érzéseit a családja visszajelzései oldják fel: már felnőtt fiai azt mondják, nekik jó volt látni, hogy édesanyjukat boldoggá teszi, amit csinál.
Merényi Krisztina jól tudja, hogy a másik emberhez vezető út megtalálása nem csak nyelven és kultúrán múlik, ezért a segítőszakmában is kiképezte magát, diplomás szupervizorként és coachként magyar és japán ügyfeleknek segít az elakadásaikban. Volt, hogy tudását önkéntes szolgálatra is fordította: egy Soroptimist-projektben Ukrajnából hazánkba menekült édesanyáknak nyújtott mentálhigiénés segítséget.
Aki több csapattal jutott ki az olimpiára
Merényi Krisztina 2019 előtt nem volt jártas a sport világában, bár maga szívesen tornázik és hobbiszinten kocog (a „hobbiszint” nála kilenc sikeresen teljesített félmaratont jelent…). 2017-ben Tochigi prefektúra kormányzójának tolmácsolt, aki a Magyar Olimpiai Bizottsággal tárgyalt arról, hogy a 2020-as tokiói olimpia előtt az ő tartományukba menjenek akklimatizációs edzőtáborokba a magyar csapatok. Az egyeztetési folyamat később elakadt, ám 2019-ben Fukuda Tomikazu kormányzó már arra kérte fel Merényi Krisztinát, hogy segítsen leszerződni a magyar sportszövetségekkel. Szűk három hónap alatt kilenc megállapodást kötöttek meg, Krisztina pedig japán megbízásból dolgozott tovább a magyar edzőtáborok szervezésén – néhány hét alatt több sportág teljes nyelvi készletét tanulva meg japánul. Majd a Covid sok mindent borított, az olimpiát egy évvel elhalasztották, de hat magyar csapat edzőtábora így is megvalósult, méghozzá Krisztina helyszíni támogatásával.
Ha nem is közvetlenül, de az ő keze is benne volt a magyar férfi vízilabdacsapat bronzérmében. Tombolt a járvány, a sportolók felkészülése karanténban, tiltások és kötöttségek között zajlott, és a szervezők nagyon szigorúan vették a testi érintkezést. „A pólósoknak elengedhetetlen volt, hogy legyenek edzőpartnereik, de ezért nagyon komoly harcot kellett vívni.”
„Nem tudom, hány e-mailbe, telefonba, személyes érvelésbe került, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal együtt edzhessen. A sors fintora, hogy a bronzmeccsen ők kerültek össze – és a magyarok nyertek.”
Aki „Kakehashi”
Merényi Krisztina olimpiai megbízása idején indította el Kakehashi című blogját, amelyen egyrészt az olimpia eseményeiről tudósított, másrészt máig információgazdag, izgalmas cikkeket publikál a japán kultúráról, életmódról. A Kakehashi becenevet japán barátaitól kapta, ez összekötő hidat jelent, ami találó kép: tényleg világok között teremt kapcsolatot.
2023 októberében a tokiói Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ vezetésére kapott megbízást, teljesült tehát a „yuzai álom”. Diplomáciai feladatára szolgálatként tekint, saját személyét eszköznek tartja abban, hogy a magyar kultúra világszínvonalú teljesítményeit ismerjék és szeressék Japánban is.
Krisztina a legmagasabb szinten képes kimunkálni a kapcsolódás terét, a bizalmat, a természetes közvetlenséget. Tavaly ősszel például az ő és a Liszt Intézet szervezése révén találkoztak egymással a Habsburg és a japán császári család tagjai a Habsburg Ottó életét bemutató kiállításon. A tokiói Liszt Intézet változatos programjai is mindig találkozásokra, élményszerűségre építenek. A porcelánfestő bemutatótól kezdve a magyar süteményeket japán teákkal párosító gasztroesten át a jótékonysági hangversenyig, a Japánban élő magyar művészekkel tartott talkshowtól a divatbemutatón át a közel ötezer fős Magyar Fesztiválig csupa színvonalas, életteli program követi egymást – 2024-ben több mint 130 rendezvénye volt a Liszt Intézetnek.
2025 egyik fő eseménye az áprilisban nyíló Oszakai Világkiállítás lesz a japáni expók történetének első Magyar Pavilonjával. A Liszt Intézetben még decemberben nyílt egy „pre-expó” tárlat, amely egyrészt az eddigi világexpók magyar sikereit, másrészt az oszakai Magyar Pavilon terveit mutatja be, és egy harmadik, különleges része is van.
„Itt két terített asztal látható: az egyiken egy Viktória királynőről elnevezett mintájú Herendi étkészlet látható, a másikon egy kifejezetten japán piacra kifejlesztett, Apponyi-mintás termékcsalád japán étkezéshez illő terítéke.”
„Azt szerettük volna kifejezni, hogy az 1851-es első londoni világexpónak, ahol Viktória királynő megismerte és megszerette a Herendi porcelánt, meghatározó szerepe volt abban, hogy a Herendit most világszerte ismerik, Japánban pedig egyenesen rajonganak érte.”
Connect, communicate, cooperate, vagyis „Kapcsolódni, kommunikálni, együttműködni”, szól a tokiói Liszt Intézet vezetőjének mottója. Erre a jelmondatra – akárcsak Merényi Krisztina munkásságára – minden nemzet, közösség és ember bátran alapozhat.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Japánban fontos az embereknek, hogy minden percnek legyen jelentősége” – Farkas Gábor zongoraművész hisz az élethosszig tartó tanulásban
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
