Instant legenda? – Film Ferenc pápáról

„Beszélj keveset, hallgass sokat, mondj éppen eleget! És mindig nézz az emberek szemébe!” – adja mintegy használati utasítás gyanánt a film elején szavait a főszereplő, Ferenc pápa. És noha azt mondja, inkább figyelni szeretne, mint beszélni, a rendező inkább a szavaira helyezi a hangsúlyt. A film eredeti címe A Man of His Word – vagyis „szavainak embere” – azt sugallja: nem kell ide a szó szoros értelmében vett életrajzi film, elég csak Ferenc pápa üzeneteire támaszkodni. Wenderst Dario Viganò, a Szentszék akkori kommunikációs referense kereste meg a film ötletével, amit a rendező először visszautasított. Győzött azonban a kíváncsiság, azt azonban továbbra is fenntartotta: „Nem a film számít, hanem az ő szavai. Megpróbálom megmutatni, miért olyan fontosak ezek manapság egy olyan világban, ahol sok a töltelékszó.”

Ferenc pápa mondanivalója valóban szuggesztív, a film azonban vizuális műfaj.

Ha mégoly fájó is, adja magát az összehasonlítás a rendező korábbi filmjével, A föld sójával. A brazil fotós, Sebastiao Salgado munkásságát és gondolatait bemutató 2014-es alkotás nagyban hasonlít ehhez a filmhez, mint ahogy hasonló a két film főszereplőjének karaktere is. Viszont míg a fotós az objektíven keresztül mutatta meg a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a gazdagok kizsákmányoló természetét és úgy általában a veszélyben lévő teremtett világot, úgy itt ugyanezt Ferenc pápa a szavaival teszi – és a tetteivel, hitével. De amíg a fotók önmagukért beszélnek, addig a pápáról készült archív felvételeket elmondott gondolatokkal kell kiegészíteni, és itt ezek az erőteljesebbek.

„Amíg az Egyház a reményét anyagi javakba helyezi, Jézus ott nincs jelen. Addig az csak egy jótékonysági vagy kulturális civil szervezet, egy NGO; de nem Jézus egyháza” – mondja például kétszer egymás után a film egy pontján, mélyen a kamerába nézve.

A forma és a tartalom egyaránt mellbevágó, és eszünkbe juttatja mindazt, amit Ferenc pápáról az elmúlt évek híradásaiból megtudhattunk: hogy ő az első nem európai egyházfő, akinek forradalmár megnyilvánulásai miatt megosztó a személyisége, akire jellemző a felhajtást kerülő egyszerű életvitel és a szegényekkel való azonosulás. (A filmben szerepel az a mára ikonikussá vált jelenet is, amikor az amerikai delegáció óriási páncélozott autói között egy kicsi, „Mr. Bean-kocsi”-nak csúfolt járgánnyal hajtott végig.) Instant legenda lehetősége rejlik benne, látszott ez már 2013-as megválasztása idején is.

Mindez csak a felvezetése volt annak, amiről a pápa a megválasztása óta eltelt hat évében a világhoz szólt. Ahogy a rendező mondja, 2015 júniusában rendkívüli dolog történt: a főpap nyilvánosságnak szóló levelét, a Laudato Sí enciklikát olvashatta az egész világ, ami alcíme szerint közös otthonunk gondozásáról szól. A globális témát a rendező is fókuszba állítja, és megmutatja, hogyan gondolkodott az egyházfővel együtt az ENSZ vagy az amerikai szenátus. Utóbbi képsorok különösen hatásosak: republikánusok és demokraták tapsolnak állva a pápa egyszerű, de világos, hídépítő szavai után. Szegények, menekültek, más vallásúak és a világ nagy döntéshozói szerepelnek az írásában – mindazok, akik előtt Krisztust szeretné képviselni. Mégis, mi újdonság van ebben? Jogos a felvetés: semmi.

A pápa szavai, megnyilatkozásai azonban kétségtelenül nyomot hagynak.

Ferenc pápát egyszerűségében és hatásában Assisi szentjéhez hasonlítja a rendező. A Szent Ferencre való utalás többször is megjelenik a filmben, sugalmazva a hasonlatosságot. A nézőben pedig megfogalmazódik a kérdés: talán újra változásokra van szüksége az egyháznak? Netán az egész világnak?