Zöldségbárány és a férfi, akit a medve mentett meg: miről mesélnek a régi kalendáriumok?
Százezres példányszámok, bulvár és edukáció egy kötetben, időszámításra használják, mégsem csízió: mi az? Kalendárium! Dukkon Ágnessel, az ELTE irodalomtörténész professzorával beszélgettünk legújabb könyve kapcsán a kora újkori kalendáriumok népszerűségéről, céljáról és arról, hogy hogyan segített Jókai Mór megfejteni egy titokzatos növény-állat hibrid mibenlétét.
Mikori a legkorábbi kalendárium?
Az időmérés egyidős a társadalmak kialakulásával. Vannak ókori, kőbe vésett kalendáriumok is, a Stonehenge-et mindenki ismeri. Az újkori kalendárium prototípusa viszont egy 4. századi kódex, amit 354-ben egy kalligráfus, Dionysius Philocalus készített Damasus pápa megrendelésére. Ez már könyv alakú, Philocalus pedig a hónapok naptárlapjaihoz képek, ünnepek ábrázolásait tette.
Kik voltak a kalendáriumok szerzői?
A naptárrészhez kellett egy tudós asztrológus-matematikus, aki a kalkulációt elkészítette, és a kalendáriumot kiszámolta.
Az ezen felüli tartalmat viszont legtöbbször a nyomdász vagy kiadó állította össze: ha tudós volt, akkor saját maga, mint például Tótfalusi Kis Miklós, a híres betűmetsző, nyomdász és könyvkiadó az 1694-től 1701-ig kiadott naptáraiban. Ha nem, akkor a neki dolgozó fordítóktól kért szövegeket a fennmaradó helyekre – így sokszor a fordítók műveltségétől is függött, mi került a kalendáriumokba.
Kik voltak a vásárlók?
Az vett könyvet, aki tudott olvasni. Ez Közép-Európában, de hazánkban legalábbis mindenképpen nemesi-polgári társadalmi csoportot jelentett. És minthogy nyomdászok adták ki, ezért többnyire a nyomdahelyek vonzáskörzetéből jött a legtöbb megrendelés. Magyar piacra egyébként Bécsben is készültek kalendáriumok.
Hogyan maradtak fenn hazai példányok?
Többnyire főúri környezetben, hagyatékokban. Emellett kolostorokban, parókiákon – ezeken felül teljesen véletlenszerűen. A kutató számára viszont roppant értékes forrástípusról van szó, hiszen olykor a tulajdonos bejegyzéseit is tartalmazza egy-egy fennmaradt kalendárium. Balassa Erzsébet, Illésházy Miklós felesége egész naplót vezetett 1686-ban egy tizenhatodrét hajtott zsebkalendáriumban.
Mindenféle van benne: a gyereke születése, az ura elutazása kereskedelmi ügyben, hétköznapi konyhai ügyek is, például, hogy egy asszonynak egy tábla szalonnát adott…
A rutinos olvasó a dátumból már sejtheti, hogy országos jelentőségű történelmi eseményt is megörökített. Balassa Erzsébet ugyanis megemlíti Buda 1686. szeptemberi felszabadítását is, merthogy meglátogatta őt az unokaöccse, Motesiczky Pál, aki részt vett a felszabadító hadjáratban, és részletesen beszámolt az eseményekről, sőt még ajándékot is hozott a zsákmányból.
Mik voltak még függelékek?
A kalendáriumok „Prognosticon” részében asztrológia, asztronómia, illetve ezekből levezetett számos téma fordult elő. Volt fejezet például a várható földi termésről, egészségről-betegségről, megjövendölt járványokról vagy háborúkról. Ezek lényegében a ma ismert horoszkópok elődei. A jóslatok – és úgy általában a függelék – ihletforrása és kiindulópontja a ptolemaioszi asztrológia, valamint az előző évi kalendárium és a kortárs egyéb kalendáriumok voltak.
Az egyház miként viszonyult a kalendáriumokban szinte kötelezően szereplő jóslásokhoz?
Az egyház nem ítélte tilalmasnak, de nem is népszerűsítette. A nagyszombati jezsuiták által összeállított Calendarium Tyrnaviense például nem tartalmaz judiciumot, azaz jóslást a naptárrész után. Érdekes módon világi hatóság, Mária Terézia az első, aki 1748-ban kitiltja a jóslást és a babonát a kalendáriumokból.
Szintén érdekes, hogy a protestáns felekezetek miként viszonyultak ehhez a babonás szövegtípushoz: Luther egyértelműen ellenezte az asztrológiai jóslásokat, Melanchthonra viszont a humanista műveltség miatt inkább elnéző attitűd jellemző: nem hitt benne, de nem is utasította el, a kultúra részének tekintette.
Ez úgy csapódott le a kiadások során, hogy egy 1527-es prognosztikonban szerepelt ugyan jóslás, de a nyomdász odabiggyesztette elé Luther dörgedelmes elmarasztalását.
Íme a nyomdász kiadó kettős játéka – egyrészt védte magát a Luther-szöveggel, másrészt kiadta a kalendárium „legbulvárosabb” és legeladhatóbb szövegét is.
Miért érte ez meg neki?
A tudósok már akkor is tudták, hogy az emberek nem hagyják magukat csak úgy tanítani. A csupasz prédikációra és a magaskultúrára kevesebben fogékonyak, mint a jóslásokra. Az asztrológia egyfajta csalétek volt, hogy megvegyék érte a teljes olvasnivalót… Egyébként 1685-ben a mecklenburgi herceg, Gusztáv Adolf indítványozta, hogy a kalendáriumokból hagyják végre ki a jósló asztrológiát, hátha sikerül leszoktatni a tömegeket a babonákról. A kiadó, az említett evangélikus pap vállalta, hogy végrehajtja a rendeletet, és másfél évtizeden át jövendölés nélküli kalendáriumokat jelentetett meg.
Csődbe ment?
Ellenkezőleg! Mivel így sok hely felszabadult, bekerülhetett a jóslatok helyére rendes tudományos munka. Nagyon izgalmas, hogy itt, a 17. század utolsó harmadában már kifejezetten egy, a felvilágosodásra jellemző légkör tapasztalható. Sokféle felvilágosodás van ugyanis.
Mi, magyarok főleg az agresszív, francia változatból vezetjük le ennek az eszmerendszernek a tulajdonságait, miközben létezik egy annál korábbi, vallásos-istenhívő változat is, amely a tudásnak, a műveltségnek egy modern és komolyan vett, de nem szekuláris változatát propagálta – például akár a kalendáriumokkal.
Mi minden kerülhetett még elő a kalendáriumokban, ha épp nem edukálni akartak vele?
Például a „zöldségbárány”. A késmárki polihisztor és kalendáriumkiadó Frölich Dávid 1632-es német nyelvű kalendáriumában szerepel egy különleges leírás. Eszerint Szkítiában, a Fekete-tengertől északra, ahol a tatárok élnek, van egy „boramez” nevű különleges lény, amely egyszerre növény és állat. Apró, dinnyemagszerű magokból kel ki, és ha megérik, bárány lesz belőle.
Honnan tudják, hogy bárány?
Onnan, hogy ha ezt a báránytermést megsebzik, akkor vérrel vérzik, és noha a farkasok nem növényevők, a boramezt még ők is elfogyasztják. Frölich Dávid részletesen beszámol erről a növény-állat hibridről. E furcsa leírás egyébként egy szövegfordítási hibának köszönhető. Amikor a késő ókori, középkori ázsiai utazók gyapotot találtak, úgy írták le, hogy olyan, mint a bárány – viszont a hibás fordítás a hasonlító „mint” szócskát kihagyta, összekombinálta a növényt és az állatot. Ehhez adódik még az is, hogy a dinnyét se nagyon ismerték akkoriban Európában. Az apró fekete magból kelt, kunkorodó indájú, hatalmas, piros húsú, gömbölyű termést összemosták a boramezzel, és a piros dinnyelé hirtelen a megsebzett bárány vére lett.
Hogyan derült ki, hogy a zöldségbárány nem létezik?
Nekem Jókai Mór segített: Szép Mikhál című művében leírja, hogy Szép Mikhál apja, Frölich Dávid milyen olvasmányokat engedélyezett a fiatal lánynak – kizárólag természettudományosat. Az első fejezetben Jókai hosszan sorolja a kalendáriumi természettudományos ismereteket, többek között említve a „boramecfát” is. Innentől összeállt a kép.
Egyébként ezt a hibrid lényt nyilván már a kora újkorban is fenntartásokkal kezelték, és később az enciklopédikus irodalomban is óvatosan nyúltak hozzá.
Végül 1882-ban egy angol botanikus járt utána a kérdésnek, ő egyszer s mindenkorra, fehéren-feketén bebizonyította, hogy a zöldségbárány nem létezik.
A kora újkori kalendáriumokat azonban mindez nem izgatta, az egzotikumok csak népszerűbbé tették a terméket.
Mi szerepelt még az egzotikumok között?
Például a törökök mennyországáról szóló leírás, amelynek motívumai Mikes Kelemen leveleivel, konkrétan a 192. levéllel mutatnak egybecsengést. Aztán volt egy szintén nagyon népszerű történet az oroszokról szóló leírásban, az 1631-es Frölich-naptárban, amely szerint egy mézet gyűjtő paraszt faodúba szorult, és beleesett a mézbe, de jött egy medve, aki a mézbe dugta az orrát, erre a paraszt megkapaszkodott benne és rákiáltott. Az állat ijedtében kikapta a fejét a mézből, és gyorsan kirántotta a parasztot is.
Persze, ha a naptárlapok alatt volt elég hely, akkor bekerülhetett a magaskultúra is: versrészlet Ovidiustól, vagy éppen a trójai háború leírása. Közkincs volt például a meteorokra, üstökösökre, égi jelenségekre vonatkozó tudás, ahogyan a salernói iskola orvosi-anatómiai rigmusai is (Regimen sanitatis Salernitanum). Az 1680-as évekbeli lőcsei kalendáriumokban már vannak jóslatparódiák, amelyek kimondottan nevettető céllal születtek.
Mi a különbség a kalendárium és a csízió között?
A kalendárium egy évre szól, a csízió viszont „öröknaptár”.
Olyan paraméterei vannak, hogy nagyon hosszú időn át föl lehet használni. Hasonlóság viszont, hogy a csízióban is vannak függelékek és hónapképek: az egészség, az orvosi beavatkozások, mint például a holdfázisokhoz rendelt érvágás, vagy a háztartási ismeretek állandó elemei a csízióknak is.
Neve Krisztus körülmetélése ünnepének latin nevéből, a „Circumcisio Christiből” ered, amelyet pont úgy választottak el, hogy „circum-cisio”. Az ismert magyar mondás, hogy „érti a csíziót”, pedig azokra az emberekre vonatkozik, akik ezt az öröknaptárt megértik, és képesek olvasni, használni.
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
Mi a közös Mátyás királyban és Tupac Shakurban? – Egy folklorista a „visszatérő hősök” nyomában
Kérjük, támogasd munkánkat, ha fontosnak tartod a minőségi tartalmat!
Ha te is úgy érzed, hogy a kepmas.hu cikkei, podcastjai és videói megszólítanak, kérjük, segíts, hogy ezek a tartalmak továbbra is ingyenesen elérhetőek maradjanak.
Támogatom a kepmas.hu-t>>
