Hogyan lesz az áldozatból bántalmazó? — Lisa Montgomery horrorba illő gyermekkora is közrejátszhatott a bűncselekményében

Diane Mattingly gyermekkorában volt egy pillanat, amiért egyaránt érez hálát és bűntudatot – írja a BBC. Valószínűleg ennek a momentumnak köszönheti stabil egzisztenciáját, szerető családját és békés felnőtt életét. Ugyanakkor gyűlöli is ezt a percet, mert szerinte ez döntötte el azt is, hogy Lisa Montgomery – és áldozata – élete ilyen tragikus véget ért. A pillanat, amikor őt nevelőszülőkhöz vitték, Lisát pedig otthagyták szenvedni.

Válogatott kínzások a „családban”

A Guardian januári cikkében arról írnak, hogy Mattingly és Montgomery féltestvérek voltak, kisgyermekkorukban egy háztartásban éltek, ahol minden percben rettegtek. Lisa először akkor tapasztalta meg az erőszakot, amikor egy férfi bébiszitter a mellette fekvő nyolcéves Diane-t abuzálta. Mostohaapja, Jack részeges volt, és tizenegyéves korától kezdve heti rendszerességgel verte és szexuálisan bántalmazta Lisát. 

A brit lap szerint Jack külön helyiséget épített fel a bántalmazáshoz az oklahomai erdőben. Gyakran szorított párnát az arcába, és amikor egyszer a lány ellenállt, úgy beverte a fejét a betonba, hogy traumás agysérülést szenvedett. Egy nap az édesanya véletlenül belépett a szobába, miközben férje szexuálisan bántalmazta Lisát, és olyan dühös lett a lányra(!), hogy fegyvert fogott a fejéhez. A nevelőapa gyakran áthívta a barátait is, ezek a csoportosan elkövetett, szörnyű megpróbáltatások sokszor órákig tartottak, és olyan dolgokat tettek vele, amiket nem szeretnék részletezni. Emellett gyakran fizettek a lányok testével a házkörüli munkákért is. Diane később nevelőszülőkhöz került, Lisa viszont maradt vérszerinti anyjával, a bántalmazó közegben. (Joggal merül fel a kérdés, hogyha az idősebb lányt kiemelték a családból, akkor a kicsi miért maradhatott a horrorházban? Hol voltak a hatóságok? Miért nem került mindkét kislány a gyermekvédelem látókörébe, és miért nem szóltak semmit a pedagógusok az iskolában?)

„Egyikünket szerető otthonba vitték, és volt ideje gyógyulni. Lisa viszont ott maradt, és a helyzet napról napra egyre csak rosszabb lett, míg végül teljesen megtörte őt” – nyilatkozta Mattingly.

Montgomery később házasságaiba menekült, de mind a kétszer bántalmazó kapcsolatban találta magát. Áldozatát 2004-ben gyilkolta meg, különös kegyetlenséggel.

A bűnre, amit Lista Montgomery elkövetett nincs bocsánat, és nem is cél, hogy az életútja megismertetésével empátiát gerjesszünk olyasvalaki iránt, aki elvette egy ártatlan kismama életét. A példa erős és szélsőséges, de látványosan alátámasztja azt, amit a pszichológusok megfogalmaznak arról, milyen hatással lehetnek az ember személyiségére a gyermekkori traumák. 

Hogyan lesz az áldozatból agresszor?

„A bántalmazási minta átadható, de nem mindegy, hogy valaki kifele építi be a személyiségébe, vagy befele, esetleg mindkét irányba. Míg az externalizáló típusú ember sérülései dühkitörések vagy bántalmazás formájában nyilvánulnak meg, az internalizáló inkább saját magát bántja, becsmérli. Sajnos tényleg előfordul, hogy aki gyerekkorában áldozat volt, később agresszorrá válik. Ilyen helyzetekben az egész szituációt elraktározza az elménk, tehát rögzíti az áldozati és a bántalmazói szerepeket, és ami még ennél is fontosabb, a tehetetlenség és a kontrollvesztés érzését is. Sok ember nem akar senkit sem bántani, de lehet, hogy a traumája miatt olyan intenzív tehetetlenséget, fájdalmat vagy haragot él át, amivel nem tud megbirkózni, és ez az érzés mozdíthatja adott esetben a személyt abba az irányba, hogy mégiscsak agresszorrá válik. A bántalmazó sokszor azért erőszakos, mert úgy érzi, így kézben tarthatja az irányítást, így megszűnik benne a tehetetlenség érzése” – magyarázza Adamik Eszter, a BeBalanced Pszichológiai Pont szakértője a kepmas.hu-nak.

A pszichológus szerint az is előfordul, hogy a gyermek azért azonosul később bántalmazójával, mert szüleitől azt tanulta, hogy ő a rossz, és ezért megérdemli a verést. Ez később a személy számára általános hiedelemmé is válhat: akit rossznak látok, megérdemli a verést. Könnyen lehet, hogy ez a reflex aktivizálódik felnőtt életében, ilyenkor szoktak elhangzani azok a mondatok, hogy „Miattad fájt a lelkem, úgyhogy megérdemelted!”, „Te provokáltál engem!”, „Meg kellett verni, különben nem tanult volna”.

Tehát mindaz, amit az áldozatok az agresszoruktól gyerekkorukban hallgattak és elviseltek, továbbadják a következő generációnak. Ezt nevezzük transzgenerációs hatásnak.

Adamik Eszter hangsúlyozza, hogy nem feltétlenül lesz minden bántalmazottból agresszor! Bizonyos érzelmi megélések, kapcsolódások segíthetnek a gyógyulásban, de ha a későbbiekben az illető felnőttként is bántalmazó kapcsolatba bonyolódik, mindenképpen javasolja a terápiás megsegítést, mert a minták átdolgozhatók, és fontos, hogy ne örökítsük tovább a hibás reflexeket.

„Azt tapasztaltam, hogy az áldozatok egy része teljes mértékben képtelen megélni dühöt, egy másik részük általában kedves, nyugodt, viszont váratlan dühkitörések előfordulnak, megint mások pedig kifejezetten lobbanékonyak, és nem is képesek dühüket erőszakmentesen, konstruktívan kifejezni. A düh érzése teljesen természetes, hiszen azt jelzi, hogy sérültek az érdekeink, valaki átlépte a hátárainkat. A gyógyulás fontos része, hogy az áldozat dolgozzon a düh érzésével, megtanulja azt erőszakmentesen használni. Ha azonban az agresszió nem épül be megfelelő módon a személyiségébe, az okozhat a későbbiekben olyan bonyodalmat, hogy valamilyen kiváltó esemény hatására az áldozatból bántalmazó lesz” — teszi hozzá a szakember.

Kép

Kép: Pexels / Anete Lusina

A pszichológus szerint sokat segíthetnek az áldozatoknak a traumafeldolgozó terápiák, kiváltképp az EMDR terápia, illetve az imagináció, ami vizualizációs módszerekkel változtathatja meg a neurális kapcsolatok berögződését.

A terápia segítségével meg lehet tanulni, hogyan érdemes a tehetetlenség, a félelem vagy a harag érzését erőszakmentesen kezelni, és hogyan tudja az egyén úgy megteremteni a biztonságérzetét, hogy közben nem bánt másokat.

A kapcsolati erőszak és a gyermekbántalmazás sajnos Magyarországon is problémát jelent. Még ennél is riasztóbb, hogy a járvány miatti korlátozó intézkedések bevezetése óta látványosan megugrott az esetszám a bűnügyi statisztikában A statisztikákból az derül ki, hogy az utóbbi két évben nem történt annyi családon belüli erőszak, mint tavaly márciusban, amikor megkezdődött a karantén – ráadásul a valós esetszám mindig a többszöröse annak, amelyek a hatóságok látókörébe kerülnek.

Mit tehetünk?

Legelsőként érdemes az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat számát, a bántalmazottak éjjel-nappal ingyenesen elérhető segélyvonalát hívni: +36-80-20-55-20. Honlapjuk, a bantalmazas.hu is sok információt ad.

Krízishelyzet esetén az OKIT segíti, koordinálja az áldozatok felvételét, eljutását a krízisközpontba vagy a titkos menedékházba. Az országban 20 krízisközpont működik, a konkrét életveszély elől menekülőknek pedig nyolc titkos menedékház nyújt segítséget. A krízishelyzet megszűnése után az áldozatok a félutas kiléptető házakba nyerhetnek felvételt.
Az Ökumenikus Szeretetszolgálat telefonszolgálata is fogadja a hívásokat, „A szeretet nem árt” nevű honlapján pedig online titkos bejelentkezésre van lehetőség, mindenféle erőszakot elszenvedő kaphat útbaigazítást és valós fizikai segítséget. Ugyanezzel a névvel Facebook- és Instagram-oldalt is indítottak.

Tischler Petra, a Debreceni Egyetem klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológusa az egyetem honlapján gyűjtött össze néhány fontos információt arról, hogyan segíthetjük a kapcsolati erőszak visszaszorítását. „Az első és legfontosabb lépés, hogy figyeljünk környezetünkre, ne maradjunk érzéketlenek. Ha van az ismeretségi körében érintett, tájékozódjon a családon belüli és párkapcsolati erőszak témaköréről. Lényeges, hogy ítélkezés és kéretlen tanácsok nélkül próbálja meghallgatni azt, akiről azt sejti, hogy veszélyben van. Ne hibáztassa őt azért, amiért nehéz számára navigálni a helyzetet. Abban segítse, amit ő maga kér, ne erőltesse rá, amit kívülről „jónak” lát. Ne sodorja veszélybe (például érzékeny információkat csak olyan fórumon tegyen közzé, amiről tudjuk, hogy a bántalmazó nem fér hozzá, nem ellenőrzi)! Mivel most mindenki többet tartózkodik otthon, a lakóházakban is nagyobb eséllyel hallhatjuk meg az erőszak zajait. Ha azt sejti, valaki veszélyben van hívjon segítséget.

Egyetlen fals riasztás sem lehet olyan felesleges, mint az elmulasztott hívás miatt bekövetkező baj.

Ráadásul sokszor az is megtorpanásra készteti a bántalmazót, ha úgy érzi, kívülről figyelik, hogy nem láthatatlan, amit tesz. Ne kockáztassa saját biztonságát, de ha megteheti, kopogtasson be oda, ahol úgy érzi, bántalmazás folyik a zárt ajtó mögött. Kérdezze meg, kell-e segítség, mondjuk a bevásárlásban, vagy találjon ki bármilyen ürügyet, hogy a feltételezett áldozattal kapcsolatba tudjon kerülni.”