Van-e recept arra, hogy a csodagyerekekből felnőttként nemzeti ikonok váljanak?

„Sápadt, gyengének látszó gyermek volt, játék közben ide-oda dülöngélt a széken, mintha ittas lenne, úgyhogy néha azt gondoltam, le fog esni a földre. Játéka is teljesen egyenlőtlen, zavaros volt és nem tiszta, ujjrendről pedig annyira nem volt fogalma, hogy ujjait egészen önkényesen járatta ide-oda a billentyűkön. Mindezek ellenére bámulatba ejtett a tehetség, melyet a természet beléje oltott” – emlékezett vissza a gyermek Liszt Ferencre bécsi zongoratanára, Carl Czerny. 

A kissé szórakozott gyermek már kilencévesen nyilvános fellépésen mutatta be kivételes tehetségét. Játéka annyira megtetszett Esterházy Miklósnak, hogy kismartoni kastélyába kérette, és az ott adott koncert után egy aranyzsinóros, ezüstpitykés díszmagyarral ajándékozta meg a kis Ferencet. Ezt viselte azon a pozsonyi fellépésén is, amely az igazi ismertséget elhozta számára. Ezután Pestre, majd Bécsbe utazott édesapjával, ahol a már említett Czerny ingyen vállalta tanítását. 

„Csaknem minden estémet a fiúcskának szenteltem. Soha nem volt ilyen buzgó, zseniális és szorgalmas tanítványom” – emlékezett vissza az egykori Beethoven-tanítvány, Czerny. 

Liszt korai fellépéseit mégis gyakran érte kritika: szinte megvadította a zongorát, ami a decens bécsi polgároknak teljesen meghökkentő volt. 

Ezért aztán Ferenc és édesapja búcsút mondtak a császárvárosnak. 

Liszt 1839-től 1847-ig szinte megállás nélkül turnézott, szédületes játékával meghódítva a közönségét szerte Európában. Technikai tudása, rögtönzése, szuggesztív előadói képessége igazi sztárrá tette őt, idővel pedig a zeneszerzésben is maradandót alkotott. Sikereiben a kivételes tehetség mellett fontos szerepe volt édesapjának, aki szintén zongorázott, és alighanem kicsit saját álmait is megvalósulni látta fia karrierjében. Felismerte tehetségét, és minden eszközt megragadva, tökéletesen menedzselte gyermekét.

Tudatos zseniképző

Ugyanilyen fontos szerepe volt a Polgár lányok sikereiben édesapjuknak, aki zseniket akart nevelni lányaiból. Mint később elmondta, már gyermekei születése előtt erre készült: „…reggeltől estig ültem a könyvtárban, tanulmányoztam a szakirodalmat, a zsenik élettörténetét, főleg a kisgyermekkorukat. Láttam, hogy nincs kivétel, hogy mindenki a korai gyermekkorban kezdte el, majd intenzíven dolgozott egy területen.” Gyakorta felmerülő kérdés, nem bánják-e, hogy gyermekkorukat ennyire kizárólagosan tehetségük kibontakoztatása töltötte ki – s ez az aggály szinte bármely egykori csodagyerek esetében is felmerülhet. 

Polgár Judit erre egyértelmű nemmel szokott válaszolni, a rengeteg lehetőséget, élményt, sikert említi, amelyeket a sakknak köszönhet. 

Kép

Fotó forrása: Polgár Judit saját archív

Polgár Judit kilencévesen 1986-ban, a New York-i tornagyőzelme után

Szellemi társat keresni

Weöres Sándor is kilógott a sorból, álmodozó gyermek volt. Szülőfalujában, Csöngén nem igazán értett szót másokkal, ahogyan írja, a „gyermek-esztendők koravén magánya” jellemezte életének ezt a szakaszát. Ráadásul ő egészen más háttérrel indult, mint Liszt vagy Polgár. Bár szerető családból jött, szülei nem értették fiuk belső világát, így terelgetni sem tudták őt. Hazatérés című versében így foglalja össze ezt a kettősséget: „Anyám szemében kapzsi féltés. / Apám szemében görbe vád – / hogy megjöttem, fölhozta mégis / a legvénebb üveg borát.” 

Gondolatait, a belőle kikívánkozó sorokat ezért levélben osztotta meg szellemi partnereivel. Például az akkor már neves költőnek számító Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Utóbbi így bátorította: „Te, drága csodagyermek, úgy játszol nyelvünk zongoráján, mint kevesen.” Egy másik levelében így neveli: „…a benned szunnyadó, nagy ígéretet és jeles képességeket csak vasfegyelemmel, uzsorás gonoszsággal lehet kezelni, különben elpuffog.” 

Egy 1929 szeptemberében kelt levelét ezzel a bevezetővel kezdte: „Kedves fiam, én is nagyon örültem, hogy megismerkedtem veled. Utálom az atyáskodást, de valami atyai érzés mozdult meg bennem, amikor átfutottam kéziratodat.” 

Kosztolányi negyvennégy éves volt ekkor, Weöres tizenhat, de már rendszeresen publikált neves lapokban. Levelezésük során megerősítést, türelemre intést, jó tanácsokat kapott a már elismert, idősebb költőtől, így mondhatjuk, hogy tehetsége utat tört magának, de minden bizonnyal segítségére volt az is, hogy pályakezdése idején ilyen megértő mentort talált.

Kép

Weöres Sándor gyerekként− Forrás: szegedem.hu

Gyerekkori magányból a rivaldafénybe

Weöreshez hasonlóan magányos, visszahúzódó, sokat elmélkedő gyermek volt Bartók Béla, aki korán elvesztve édesapját, a zenében talált vigaszt. Csodagyerek volt, apjától hegedülni tanult, négyévesen már csaknem negyven dalt tudott eljátszani zongorán, öt évvel később már komponált is. Tizennyolc évesen vették fel a Zeneakadémiára, ahol lelki társát és első múzsáját is megtalálta, a szintén csodagyerekként induló Geyer Stefi személyében. Mindketten világraszóló sikereket értek el felnőttként. Az ő esetükben tehát nem egy ambiciózus családtag vagy a tudatos kapcsolatkeresés segített abban, hogy ne kallódjanak el, hanem az intézményi keretek. Egyértelmű recept tehát nincs. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.