A hantázás pszichológiája – Kiszínezni, amit csak lehet
Emlékeztek a Hanta Boy című 1997-es vígjátékra, amelyben Jim Carrey egy javíthatatlan lódítót alakított, aki még kisfiának is előszeretettel füllentett? A férfi életét egy ártatlan gyermeki kívánság és a hirtelen igazmondási kényszer változtatta meg, a valóságban azonban nem ilyen egyszerű kezelni a nagyot mondók természetét.
A szomszéd, aki túlzóan mesél az utca eseményeiről, a munkatárs, aki azzal henceg, hogy a főnök már megint őt dicsérte meg, sőt fizetésemelést is ígért neki, a távoli rokon, aki minden családi eseményen harsányan meséli fiatalkori (jócskán kiegészített) sztorijait – ugye ismerős karakterek? És az anyuka az orvosi rendelőből, aki gyermeke talán még meg sem szerzett érdemeit is felsorolja a mellette ülőnek, vagy éppen a barát, aki a nagy összejövetelek alkalmával mindig szeretne nagyobbat mondani, mint a többiek a társaságból?
Bizonyára mindenkinek van az ismeretségi körében, rokonságában olyan személy, akiről tudni lehet, hogy szeret nagyot mondani. Mindig az ő történetei a legszínesebbek, a legmeredekebbek és legelképesztőbbek, előadásukat különös módon élvezheti egy kívülálló, miközben mi, gyakori hallgatóként már tisztában vagyunk azzal, hogy ezeket a sztorikat – ahogy a mondás is tartja – érdemes elosztani kettővel. De vajon miért ilyenek ezek az emberek, és mi húzódik meg a viselkedésük hátterében?
Mélyről induló tapasztalások
„Érdemes az egész kérdést onnan megközelíteni, hogy a saját megéléseinket és emlékeinket a személyes élettörténetünk, az aktuális hangulatunk, energiaszintünk, érzelmeink és még megannyi egyéb tényező befolyásolja” – kezdi Sárga Noémi pszichológus. „Egy történést nem ugyanazon a módon él meg két ember, éppen ezért az emlékeink az adott eseményről valamilyen szinten el fognak térni, és átszíneződnek a saját szemüvegünkön keresztül nézve. Ebből kiindulva elmondható, hogy mindenkinek más lesz egy kicsit a megélése.
Fontos leszögezni, hogy a túlzó emberek nem feltétlenül tudatosan viselkednek így, könnyen lehet, hogy ők tényleg úgy élték meg azokat a helyzeteket, és az alapján kódolódott le bennük a történet, ahogyan elmondják, miközben persze hozzá is költenek.
Ilyen módon színeződnek ki az emlékek, és bár mindenki egy kicsit a saját megélése szerint igazítja a történeteit, mert az emlékezet egyszerűen így működik, a nagyotmondás királyai ezt sokkal nagyobb mértékben teszik, és valószínűleg komolyan kompenzálnak valamit. Jellemzően önbizalomhiány, megfelelési kényszer, egyéb feltételezett vagy valós hiány húzódik meg a magatartásuk mögött, céljuk a bennük létrejött alapszégyenérzet korrigálása, saját maguk és a környezetük felé is” – osztja meg az ok-okozati összefüggések részleteit a szakértő.
A fele sem igaz
Térjünk egy picit vissza az említett mozifilmre. Habár Fletcherre, az elvált, sikeres kaliforniai ügyvédre sokkal inkább a megrögzött hazudozás jellemző, történetével mégis húzhatunk párhuzamot. Amikor a férfi ötéves fia születésnapi kívánsága nyomán 24 órára igazságmondásra ítéltetik és bajba kerül, hiába fordul segítségért és igyekszik magyarázatot adni környezetének, senki nem hisz neki. A sokévnyi ígéretmegszegés és kifogások a család és a munkatársak szemét is felnyitották, a hantázó pedig kivételesen hiába mond igazat, már senkit sem hat meg.
Ha valaki sokszor túloz, azt egy idő után a környezete is észreveszi, sőt megkérdőjelezi az illető szavahihetőségét.
Egy ideig talán szórakoztatók is lehetnek az ilyen emberek túlszínezett történetei, de később egysíkúvá válhatnak a velük való találkozások és beszélgetések. Könnyen érezhetjük azt, hogy a valódi, őszinteséget kívánó diskurzus helyett felszínes, énközpontú társalgásban veszünk részt. Sajnos az esetek többségében nem direkt csinálják ezt a hantázók, a tudattalan ködösítést önmaguk felé is fenntartják, csupán azért, hogy a saját magukról alkotott képet kifelé és befelé is meg tudják őrizni.
A kóros ferdítés és a kapcsolatok
„A nagyotmondásnak van egy súlyosabb verziója, amit kóros hazudozásnak nevezünk. Az ilyen emberek már egészen jelentéktelen dolgokban sem mondanak igazat, például azzal kapcsolatban sem, hogy mit ebédeltek” – érzékelteti egy egyszerű példával a pszichológus a jelenséget, ami talán filmes főhősünk magatartására is választ ad.
„Ők valójában nem élik meg jól és jónak a személyiségüket és az életüket, ezért színeznek és mesélnek el mindent másképp, mint ahogy az megtörtént.”
„Előfordul az is, hogy a saját sztorijaikba is belebonyolódnak, olyannyira, hogy már maguk sem tudják, mi a valóság. Ha viszont valaki erre rátapint, nagyon kellemetlenül érezhetik magukat, és zavarodottság lehet úrrá rajtuk, hiszen nem is értik, mindez hogyan történhetett meg.”
Ezek az emberek általában valamitől nagyon szenvednek, és hiányt élnek meg, éppen ezért lenne fontos, hogy önismereti szinten, szakember felkeresésével foglalkozzanak a problémával. Sajnos ritkán ismerik fel és látják be, hogy hantások, amennyiben pedig valaki szóvá teszi ezt nekik, az védekezéssel és kifogásokkal találhatja magát szemben. A pszichológus szerint ez egy nagyon mély elhárítás és elfojtás, ami alacsony szintű megküzdési módra utal. Mivel nincs más eszközük, folyamatosan korrigálják életük történéseit, így küzdve a „valami nincs rendben velem” érzéssel.
A film munkamániás főszereplője gátlástalan hazudozási „képességét” remekül tudja kamatoztatni a szakmájában és a ranglétrán való előrejutásban, ám a magánéletében már kevésbé működik ez a típusú hozzáállás. Amikor Fletcher őszinteségi rohamában egyszer csak kimondja magának, hogy rossz apa, rájön, hogy szeretett utódja azért kívánta, hogy egy teljes napig ne tudjon hantázni, mert azzal folyton bántja őt.
Időnként valamennyien mondunk nagyot, bár többnyire kisebb, kevésbé fontos dolgok kapcsán, ezek pedig valószínűleg semmilyen szinten nem befolyásolják a kapcsolatainkat. Ám a rendszeres ködösítők viszonyaira ez már nem igaz.
A ferdítés egyben hárítás, ami azt is jelenti, hogy a hantázók az őket érintő érzelmi válság miatt nehezen nyílnak meg, engednek közel magukhoz másokat és alakítanak ki igazi, mély és tartós kapcsolatokat.
Ha pedig már van párkapcsolatuk, családi és baráti kötelékeik, előfordulhat, hogy azok megromlanak, illetve nagyon felszínessé válnak, hiszen, ha a notórius füllentő maga sem fér hozzá a legbelső tartalmaihoz, hogyan lenne képes másoknak megmutatni azokat?
Ki lehet lépni az ördögi körből?
„A hantázás mögött egy alapemlékezet természete húzódik meg, ilyenkor az ember a hiányosságokból színezi ki az eseményeket, ha úgy érzi, ezt kell tennie. Ez egy végletes viselkedés, amely a túlkompenzálásra épít, és bár a környezet adhat finom visszajelzéseket, a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy ezek a próbálkozások inkább ellenállást, mentegetőzést, haragot váltanak ki az érintettekből” – teszi hozzá a szakember. „A nagyot mondó emberek éppen ezért nem feltétlenül maguknak, sokkal inkább a környezetüknek okoznak gondot, főleg, ha olyan szintig mennek el, amikor már nehéz bízni bennük, illetve elhinni, amit mondanak.”
A valóságban sajnálatos módon nem egy extrém születésnapi kívánság formájában érkezik el a változás és változtatás lehetősége, mint a népszerű filmbéli jogász esetében, ám az ehhez hasonló filmek segíthetnek elgondolkodni, sőt adhatnak egy kis reményt és hihet is azoknak, akik – álljanak bármelyik oldalon – hasonló problémákkal küzdenek.
„Nehéz a változtatás, hiszen a hantázók nem keresnek fel szakembert, mert egyszerűen nincs rálátásuk önmagukra” – hívja fel a figyelmet a legnagyobb problémára Sárga Noémi. „Ha mégis eljönnek, az egy jó kezdet, mert azt mutatja, hogy valamilyen szintű belátás mégis van bennük, és ezzel így már el lehet kezdeni dolgozni.”
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>