„A festészetben a tudat és a tudatalatti együtt jelenik meg”

Már gyerekkorunkban ámulattal tekintettünk a munkáidra, és egymásnak mutogattuk emlékkönyveinket, amelyekbe valódi műalkotásokat rajzoltál. Innen egyenesen vitt az utad a festészet felé?

A tanítóim korán felfigyeltek a kézügyességemre, a szüleimnek pedig javasolták, hogy a tehetségemet érdemes volna kibontakoztatni. Így kerültem egy önképző művészeti csoportba. Már gyerekkoromban nagyon érzékeny voltam a vizuális élményekre. A festészet lett számomra az a nyelv, amelyen keresztül az érzékeléseimet ki tudtam fejezni. A későbbi élmények, ábrázolási módok, anyagok és eszközök nemcsak technikai tudással gyarapítottak, hanem egy új képi világ megjelenítésére is ösztönöztek. 

Milyen hatások, élmények vezettek a modern festészethez? 

Számomra a modern festészet a szabadság és a felfedezés tere. Ahol már nem kell megfelelni sem esztétikai, sem tartalmi elvárásoknak, hanem lehet kísérletezni, hibázni, kérdezni, buzdítani, ahol a mű nem zár le semmit, hanem nyitva hagyja az értelmezéseket, az érzéseket. A modern festészet egy lehetőség arra, hogy a világot ne csak nézzük, hanem lássuk is. Talán azért lett ez a jellemző kifejezési formám, mivel itt a gondolat azonnal átvihető a vászonra, ahol így a tudatalatti, a tudat, a múlt és a jelen egyszerre képes megmutatkozni.

Az évek során változott az alkotói stílusod? 

Kezdetben az ösztönök vezettek, szerettem a színekkel és a formákkal játszani. Idővel fontosabb lett a figurális ábrázolás, a tartalom, a tudatosság. A technikáim is finomodtak. 

De a legnagyobb változás az, hogy már nem akarok „hatni”, csak jelen lenni és hagyni, hogy a képek beszéljenek helyettem. 

Egy művész többet lát a világból? 

Nem feltétlenül többet lát, inkább mást. Ellentmondást, szépséget találhat olyan dolgokban, amelyek mások számára észrevétlenül maradnak. Az alkotás számomra elsősorban befelé figyelés, mely során a képek előbb születnek meg bennem, mint a vásznon.

Elgondolás alapján vagy ösztönösen dolgozol? 

Képeim egy lassan érlelődő belső hangulatból vagy visszatérő intuíciókból jönnek létre. Egy mondat, egy színharmónia vagy maga a lehetséges hordozófelület indít el bennem valamit, amely aztán elkezd formát keresni. Az alkotás elején inkább ösztönösen dolgozom, aztán egyre tudatosabbá válik a folyamat. Tisztul a kompozíció, a színek szerepe, és közben kialakul a kép belső rendszere. A legizgalmasabb az, amikor a kép alakul, és tudom, hogy már nem csak rólam szól.

Milyen témák jelennek meg a vásznon?

Az emberi kapcsolatok, az emlékezés, az identitás és a belső világ érzékenysége – némi humorral fűszerezve. Érdekel, hogy hogyan változunk, miképp hatunk másokra, és ezek a hatások mivé alakulnak, esetleg torzulnak az idők során. Fontos a csend témája is: a ki nem mondott gondolatok, érzések, amelyeket elhallgatunk, vagy talán nem is tudunk szavakba önteni. Vannak visszatérő motívumaim – például az emberi kapcsolatok törékenysége, a szerelem, a szeretet, a szexus, a mulandóság és az állandóság közt feszülő ellentét. Számomra a művészet akkor működik igazán, ha képes megérinteni valamit bennünk, valamit, amiről addig talán nem is tudtunk.

Számos alkotásodon szerepelnek hangszerek. A festészeteddel hogyan függ össze a zene? 

Gitárosként és dalszerzőként egy zenekarban hosszú éveken át részesültem abból az alkotó közösségi energiából, amely később a festészetemben is megjelent. 

A zenei hangokat színekkel szimbolizáltam. Egy G hang például számomra türkiz, az A hang kadmiumvörös színben jelent meg előttem. A zene számomra ösztön, ritmus és szenvedély, és ezek hatnak a képeimre is. 

Egyébként szeretném megalkotni a zeneileg lejátszható festményt. Számomra a festés és a zenélés ugyanannak a belső erőnek a két megnyilvánulása, és talán éppen ezért e kettő nehezen működtethető egyszerre.

Hogyan választod ki az anyagokat, a technikákat? Szeretsz kísérletezni?

Igen, szeretek kísérletezni új anyagokkal és formákkal, mivel minden új technika egy új világot nyit ki, friss impulzusokat ad. Gyerekként ezermester édesapám mellett mindig nagy érdeklődéssel figyeltem és tanultam az eszközök, anyagok és technikák alkalmazását különböző területeken, a szeg kiegyenesítésétől a terítő hímzéséig. A művészet nemcsak esztétikai, hanem tapasztalati folyamat is. A kísérletezés az anyagokkal segít mélyebben megérteni a különböző formák és textúrák közötti kapcsolatokat, és arra is ösztönöz, hogy új módokat találjak a gondolatok kifejezésére. 

Kép

Győri Tóth László – Kép: Páczai Tamás

Szinte mindenféle felületre rajzoltam és festettem, még emberi bőrre is, hiszen tetováltam. A rézkarcok, szitanyomatok, linómetszetek készítése, vagy épp a természetben talált uszadékfák faragása mind azt mutatták meg, hogy számtalan eszköz és technikai megoldás közül választhatok. Az új technikák felfedezése folyamatosan arra sarkall, hogy ne ragadjak le egyetlen irányzatnál sem. A hagyományos képalkotás során a régi technikákat is alkalmazom, anyagként pedig olajfestéket és akrilt használok. A magam által készített olajfestékkel pedig restaurálni szoktam. 

Melyik alkotásodat érzed a legszemélyesebbnek és miért? 

Azokat a festményeimet, amelyek a családom tagjaihoz vagy egy nehéz élethelyzethez köthetők, és olyan érzelmi állapotokat és kérdéseket tükröznek, amelyekkel egy életfeladat, életesemény során szembesültem. Ugyanakkor minden alkalommal, amikor ránézek ezekre a képekre, már világos üzenetet olvasok ki belőlük. De ez az üzenet az alkotás közben sosem egyértelmű.

Műveiddel szeretnél üzenni a szemlélőnek?

Arra törekszem, hogy a festményeim kérdéseket ébresszenek, érzéseket mozdítsanak meg, és elindítsanak egy belső párbeszédet a nézőben. Ha van üzenet, az talán az, hogy az emlékeink, félelmeink, vágyaink közösek –, még akkor is, ha más nyelven beszélünk róluk. 

A festészet számomra a kapcsolódás lehetősége szavak nélkül, de nagyon is személyesen. A képeim gyakran egyfajta tükrök, azt mutatják meg, amit a néző beléjük vetít.

Fontos a visszajelzés. Nem azért, hogy megerősítést kapjak, hanem mert kíváncsi vagyok, ki hogyan reagál arra, amit létrehozok. Ugyanakkor igyekszem nem alkalmazkodni elvárásokhoz vagy trendekhez. Ha egy néző őszinte figyelemmel közelít a munkámhoz, és talál benne valamit önmagából, az számomra nagy ajándék. 

Meg lehet ma élni a művészetből?

Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Itthon is kialakult egy olyan társadalmi réteg, amelynek tagjai – jellemzően tehetősebb magánszemélyek, gyűjtők – kiemelt figyelmet fordítanak a kortárs művészetekre. De Ázsiában különösen nagy az érdeklődés az európai „ízű” festmények iránt. Persze meg kell találni azt a sajátos képi megjelenítést, amelyet az ember hitelesen képvisel. Emellett kapcsolatokat is kell építeni. Az itthoni és nemzetközi lehetőségekhez meg kell találni az utat, például weboldal létrehozásával (kavichart.com). Rengeteg a hamisítvány ebben a műfajban is. Ezért célszerű egy aktív kortárs művész műveit közvetlenül a műteremből megvásárolni egy személyes találkozás során, erre kifejezetten nagy az igény.

Viszonyulsz-e a társadalmi vagy politikai kérdésekhez a művészeteden keresztül? 

Tudatosan nem foglalok állást, ugyanakkor az alkotásaimban megjelennek ezek a kérdések, hiszen a politika formálja a mindennapjainkat. Hiszek abban, hogy a vizualitás képes olyan érzékeny kérdéseket is megfogalmazni, amelyekre a szavak már nem elegendők, vagy épp nem tanácsos őket kimondani. 

Célom nem a direkt válaszadás, hanem a gondolatébresztés. A néző érezze, hogy az, amit lát, róla is szól. 

Egy fényképek és videók uralta világban mennyi esélye van a kortárs festészetnek, hogy átüsse az ingerküszöböt?

A kortárs festészet esélye abban rejlik, hogy képes reagálni a sokszor túl gyorsan változó valóságra, ellenpontja a zajos információáradatnak. Van jövője, mert személyes teret ad a befogadónak. A digitális világban az analóg művészet lett az új luxus. Az emberek egyre inkább keresik az eredeti, kézzel készült alkotásokat, amelyek nem tömegtermékek vagy digitális másolatok. Nem nevek vagy izmusok szerint válogatnak, hanem ösztönösen és a vizuális élményekre hagyatkozva. 

Használsz digitális eszközöket vagy mesterséges intelligenciát az alkotásban?

Igen, és időnként kísérletezek is velük. Ezek az eszközök új távlatokat nyitnak, lehetőséget adva más megjelenítési formákra, illetve arra, hogy előre láthassuk egy folyamat lehetséges végeredményeit. Ugyanakkor fontosnak tartom a hagyományos művészetet, a kezünk munkáját, a festészet alkotási folyamatában nem használok digitális segítséget. 

Hogyan vélekedsz az NFT-ről*? 

Az NFT világát érdeklődve figyelem, mert kétségtelenül új fejezetet nyitott a művészet piaci és technológiai történetében. Izgalmas, hogy digitális alkotások is gyűjthetővé, sőt befektetési értékűvé váltak, és hogy a művészek közvetlen kapcsolatba léphetnek a közönséggel galériák vagy közvetítők nélkül. Én is jelen vagyok ebben a műfajban, hiszen ez nemcsak technológiai újítást jelent, hanem egy másfajta gondolkodást is kíván a művészetről, a tulajdonlásról és arról az útról, amely által egy műalkotás eljut a nézőhöz. Ugyanakkor fontosnak tartom az emberi kézzel alkotott képek elsőbbségét, és azt is, hogy ne veszítsük el a tartalmi mélységet a formai újdonságok varázsában. 

Mit tanácsolnál egy fiatal művésznek, aki most indul el ezen az úton? 

Azt, hogy legyen türelmes önmagával, és merje megkeresni a saját hangját, akkor is, ha az eleinte halk, bizonytalan vagy másokétól eltérő. 

Ne féljen a kísérletezéstől, a hibáktól vagy a kérdésektől, amelyekre még nincs válasz. Az egyik legfontosabb, hogy ne akarjon „művész” lenni. Egyszerűen csak dolgozzon, figyeljen, és maradjon őszinte. A hitelesség hosszú távon többet ér, mint bármilyen trend vagy elvárás. 

* Az NFT (Non-Fungible Token) egy nem helyettesíthető digitális tanúsítvány, amely egyedi digitális alkotások tulajdonjogát igazolja a blokkláncon. Ez lehet egy festmény, animáció, zene vagy bármi más digitális tartalom. Minden NFT egyedi, nem másolható 1:1 arányban, és nyomon követhető, ki a tulajdonosa. https://opensea.io/collection/kavichart 

Ez az interjú a Képmás magazin 2025. július–augusztusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.