Gyermekotthonból szökött gyerek a Lövölde téren
Évekkel ezelőtt sokszor ment egy reklám a tévében, amelyben elhangzott egy nagyon fontos mondat: „Merj gyengéd lenni.” Bátorság és gyengédség. Mindkettőből fájdalmasan kevés van bennünk és körülöttünk. Egy februári estén a Lövölde téren szerencsére mindkettő megvolt.
Komócsin Laura Facebook-posztját olvastam pár napja:
„Este elhúzódott a szülői értekezlet, ezért beugrottam a törökhöz, és vettem elvitelre gyrost és tejberizst. Baktattam hazafelé, amikor egy fiatal nő megállított, hogy nem tudom-e, mennyi a mentők száma. Megmondtam és kérdeztem, mi a baj, segíthetek-e. Kiderült, hogy ott van a téren egy 15 éves fiú, aki elszökött a monori gyerekotthonból, és neki akar segíteni. A mentők nem jöttek ki, mert a fiú nem sérült. Odaadtam a fiúnak a tervezett vacsoránkat, beszélgettem vele, hogy miért szökött el, bántották-e. Miután nemleges választ adott, felhívtam a gyerekotthont. Megerősítették, hogy valóban elszökött az egyik lakójuk két hete!!! Azóta a srác az utcán él, hidegben, szélben... Megadtam a címet, hogy jöjjenek érte, de nem tudtak, mert akkor ki vigyáz addig a többi gyerekre, hívjam a rendőrséget, mert ők körözést adtak ki rá. Perceken belül megérkeztek, vitték az átmeneti gyerekszállásra...”
A coach, kétgyerekes édesanya nemcsak azt érezte fontosnak, hogy a közösségi oldalán megossza a történetet, hanem azt is, hogy a családjával is megbeszélje.
„Nagyon tartalmas beszélgetés alakult ki. Fontosnak éreztem, hogy a gyerekeim megértsék: nagyon jó életük van, és ez egyáltalán nem evidens. Míg nálunk kis túlzással azon megy a vita, hogy hányszor lehet menni egy héten a mekibe, addig a Lövölde téren ezen az estén találkoztam egy kamasszal, aki két hétig az utcán fagyoskodott, és jobbára akkor evett, ha a gyorséttermi maradékokat meg tudta kaparintani magának” – mondta a kepmas.hu-nak Laura, aki szakemberként és magánemberként egyaránt fontosnak tartja a hála megélését.
Ez az este ezer meg ezer gondolatot indított el benne, és azokban is, akikhez a Facebook-poszt eljutott. Megtapasztalta, hogy a 13 éves gyereke nála érzékenyebb, szolidárisabb, hiszen ő kapásból azt kérdezte a történetet hallva: miért nem hoztad haza? Ezzel az esettel arcába vágta az élet azt is, hogy a középosztálybeli burok-lét mellett van egy párhuzamos világ, amiről beszélni kell, de a szavak nem elégségesek, mert cselekvő szeretetre van szükség. Ahol nem a színes körömlakkok és a négyes matekdogák jelentik a legnagyobb gondot.
A fiú visszakerült a gyermekotthonba.
Az intézmény vezetője és a rendőrség is köszönetet mondott – ez a pozitív visszacsatolás majdnem olyan ritka, mint megállni egy vadidegen síró kamasz mellett.
Persze mind igyekszünk. Adakozunk, továbbadjuk a kinőtt ruhát. „Csak másban moshatod meg arcodat” – József Attila jó sokat tudott a magányról és az elhagyatottságról. Így tanították gyerekkorunkban, és különben is, benne van a Bibliában. Aztán rendre vállon veregetjük magunkat – noha ez már nincs benne! – és éljük tovább a privilegizált életünket. Szeretnénk hinni, hogy ennyi elég, jó állampolgárok vagyunk, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza, sőt, még ennél is többet. Alkalomadtán. Mert belefér. De vajon tényleg elég-e ez?
A fenti kérdésre persze nincs válasz, mert nem lehet általános igazságokat puffogtatni, és gondolatban magunkhoz ölelni az egész földkerekséget, benne minden árvával, szenvedővel, elhagyott kutyakölyökkel és kihalásra ítélt fajjal. Csak nyitottság van. És odafigyelés. És akkor talán egy kicsit élhetőbb lesz az a koncentrikus emberi kör, amiért sosem lehetünk elég hálásak, és amit a világunknak tudhatunk.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
