Gyermekkori titkok őrzőit gyógyítja Barta Judit

Régen nem babázott, ma pótolja

„A napokban egy fiatal lány lépett az üzletbe, a nagymamája babáját szorongatta. Elmondta, hogy a nagyszülője demenciával küzd, és nagyon ragaszkodik gyermekkori játékszeréhez, amely kissé viseltessé vált. Szerette volna, ha megjavítom” – mutatja Barta Judit a hatalmas babát, amit előttem kezd újjávarázsolni. Meséli, a játékbaba feje nagyon laza volt, ruhája is tönkrement. Előbb átpucolta a testét, és megerősítette a végtagjait. Ezt követően megvarrta a pomponját. Szerencsére volt „elfekvőben” egy matyó ruhája, ami éppen illeszkedett a baba népviseletéhez. 

Miközben mesél, a keze meg sem áll, varr, vág, ragaszt.

Valaha Budapest szívében több helyen is készítettek babákat, Judit nagymamája is ezzel foglalkozott. Miután a Károly körúti üzletüket államosították, szövetkezetté alakulva 1957-ben a Múzeum körútra költöztek. Dolgoztak az üzletben papírmaséfej-készítők, Judit nagymamája szabta ki az anyagtesteket munkatársaival, amelyeket aztán megtömtek, végül belehelyezték a testbe a fejet. Rajtuk kívül alkalmaztak még hajvarrót és cipőkészítőt, akik a parókát és a kicsiny lábbeliket állították elő. 

Az új üzletben Judit édesanyja is babákat készített, mások elkezdték javítani azokat. Egymástól tanultak. Ma már senki nem él a hajdani szakemberek közül, de az üzlet ugyanazon a helyen azóta is működik, immár Babaklinika néven. Előbb, 1982-től Judit édesanyja vitte tovább a javítást is vállaló hangulatos üzletet, majd lánya vette át a klinika vezetését, és javítja a babákat, mackókat. Érdekes, de Barta Judit nem volt babázó kislány, játékállatkái voltak, ám gyakran járt az üzletbe. 

Az ott dolgozó asszonyok szép lassan őt is megtanították minden fortélyra.

Nem pörög a babapiac

Sokrétű a munka, varrni, festeni, hímezni, restaurálni kell tudni, ezeket a készségeket vagy édesanyjától leste el Judit, vagy együtt találták ki a technikát, ahogy az újabb és újabb babagenerációk példányai bekerültek a klinikára. A parókahaj varrását attól a hölgytől tanulta el, aki egykor az üzletben dolgozott. „Ha az ember szétszed egy babát vagy macit, látja, miként lehet megjavítani, újra játszható játékszert készíteni belőle” – mondja Judit. Műbőr és papírtalpú cipőcskéket, ruhákat is varr, a műanyagcipőket vagy öltözeteket a behozott donorbabákból pótolja. 

Miközben a múltról mesél, egy nyugdíjas korú hölgy lép az üzletbe. Elmondja, hat–nyolc éve már járt a boltban, akkor azt a felvilágosítást kapta, hogy a birtokában lévő baba az előző századfordulón készült. Azóta megjavíttatta, mutatja, és érdeklődik, mennyit érhet a játékszer manapság. A válasz nagyon lelombozza: nem kapna érte annyit, amennyire számított. Judit megállapítja: bár nagyon szép a játékszer, ma már alig keresik az antik babákat. Azt tanácsolja a vásárlónak, őrizze még, pár év múlva talán változik a piac. 

„Még tíz éve találkoztam olyan esettel, hogy a család a dédnagymamát szerette volna meglepni egy antik babával, mert az idős hölgy folyton szomorkodott a régi babája után. Ma már ez a korosztály a mennyországban babázik; alig-alig vesznek antik babát az emberek” – döbbent meg a Babaklinika tulajdonosa. 

S hogy fokozza a meglepetésemet, elárulja, napjainkban a játszó babákat sem olyan könnyű értékesíteni.

Pedig a szocializmusban a játékokat képzett babakészítők gyártották, többen is dolgoztak Budapesten, Debrecenben és Szegeden. Vagyis komoly iparágnak számított a babakészítés. Ők alakították ki a fröccsöntött testeket, a gumifejeket, a babák frizuráját pedig hajfűzőgépekkel formázták. 

A fröccsöntők azonban kiszorultak Budapest belvárosából a környezetvédelem és a munkával járó szagok miatt. Amikor a kilencvenes évek elején a piacot elárasztották a kínai játékok, a legtöbben be is fejezték a gyártást. Néhányan az ezredfordulóig még húzták, de a kínai árakkal képtelenség volt versenyezni. Többen felkeresték Barta Juditot, amikor végleg bezártak, hogy felhalmozódott raktárkészletüket átadják. Mára a Babaklinika maradt az egyedüli ilyen üzlet.

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Az eszmei érték dönt

A szomorú história felelevenítése közben spanyol házaspár lép a helyiségbe, választanak, miközben arról érdeklődnek, hány euró átszámítva a játék. Judit megnyugtatja őket, máshol csak drágábban kapnák meg a babát, ennek ellenére hosszasan tanakodnak még. 

Végül úgy döntenek, megveszik az ötezer forintba kerülő játékszert. A jelenet egyben alá is támasztja a babapiac hányatott sorsát. 

Bár a vásárlói kedv alábbhagyott, a folytonos újravásárlást népszerűsítő konzumvilágban is él és virul a Babaklinika. A miértre egyszerű a válasz: a többség megjavíttatja a babát, mert a játékszer hozzánő a gyermekek szívéhez. Addig sírnak, míg a szülő el nem viszi a kedvencet megjavíttatni. 

Sokan felnőttként hozzák be a gyermekkori játékszerüket, amikor megtalálják a szülői házban azt az egy babát, „akinek” elmondtak minden jót és rosszat, akit öleltek, ringattak, babakocsikáztattak. Ragaszkodnak ezekhez a babákhoz, még a vidéken talált játékszereket is felküldik a fővárosba javíttatásra. Az eszmei érték kiüt minden egyéb szempontot.

Macit is fogad a klinika 

Ma már macit is javít Judit, mert a régi macijavítók is bezártak. „A macit nehezebb helyrehozni, mert általában szalmával tömték, amit körülményes tisztítani. Sok maci össze is megy, főleg, ha nagyon régi, mert a szalma töpörödik a testében, ilyenkor tömővattával egészítem ki a testüreget. 

Szét kell szedni a fejét, a testét, a négy végtagját, ez sem egyszerű feladat, mert drótozva, tárcsázva készültek, hogy tudják mozgatni a végtagjaikat. 

Külsőleg is szükséges tisztítani, ilyenkor napokig szárad a játék. Gyakran tönkremegy a medvék tappancsa, mancsa, szeme, ezek helyett újat kell készíteni, esetleg orrot hímezni. Egy-egy macira akár öt–hat órát is áldozok. Ez nagyon sok” – avat be Judit a játékszerek javításának metódusába. 

Hozzáteszi: a „legveszélyesebb”, ha kikopik a maci szőre, mert azt szinte lehetetlen újravarrni, ráadásul a mai műszőrmék más anyagból, színből készülnek. Ilyenkor vagy megpróbálja hasonló fazonnal pótolni a szőrt, vagy felöltözteti a játékszert.

Szinte nincs lehetetlen

Judit kifejezetten szereti a kihívásokat, azt mondja, enélkül nem is lehetne folytatni e ritka szakmát, persze az sem árt, ha az ember türelmes, magyarázza, mialatt folytatja a hatalmas matyó ruhába bújtatott baba öltöztetését. Nagy szeretettel és empátiával fordul a megrendelők felé, velük beszélgetve kicsit pszichológussá is válik: amikor mesélni kezdenek magukról, megismeri a babák tulajdonosait, a gyermekkorukat. 

„Rengeteg pozitív energiát nyerek ezekből a találkozásokból, ennél nagyobb örömöt csak az jelent, amikor elviszik a megjavított babát, és látom az arcukon a boldogságot.” 

„Vagy videót küldenek arról, mennyire örült a gyermekük, amikor visszakapta kedvenc játékszerét” – meséli lelkesen a tulajdonos. Sokan hoznak olyan régi babákat, amelyeket már nem akarnak, vagy nem lehet megjavíttatni, esetleg nincs kire hagyni. Ezeket Judit hasznosítja a többi baba javítása során. Nagyon ritkán mondja azt, hogy nem tud megjavítani egy babát. Erre leginkább a tengerentúli játékok esetben kerül sor, mert ha széttörik a baba teste, arra csak az ott készített speciális fej illik, ebből pedig alig akad Magyarországon. 

Kép

Fotó: Velkei Tamás

Babaevolúció

Az első babák porcelánból készültek, testük papírmasé (papír, fűrészpor és ragasztó keveréke) volt, testük, kézfejük, lábuk fa. A törzsre helyezték a porcelánfejet. Az efféle babákkal nem igazán lehetett játszani, legfeljebb ültetni, fektetni, gyengéden babusgatni, mert a porcelánfej könnyen tört. A kisgyermekeket mégis kielégítette e korlátozott játéklehetőség is, hiszen általában ez az egy babájuk volt.

Mára megfáradtak ezek a babák, nagyon vigyázni kell minden porcikájukra, könnyen letörhet az ujjuk, arról nem is beszélve, hogy a ruhájuk szintén 100–120 éves. Nem érdemes őket odaadni egy mai gyermeknek. Az antik babákat könnyű azonosítani: a fejükbe beütötték a készítés évszámát, esetleg a készítőt vagy sorszámot. Judit javított 1894-ben készített babát is.

A legnagyobb játékbabagyártók a 19. század végén, a 20. század első felében Németországban működtek, de Franciaországban is gyönyörű játékokat készítettek. Utóbbiak ritkábbak, ezért drágábbak, ahogy a kisebb német manufaktúrák termékei is. A korszak másik elterjedt terméke a celluloidbaba. Ennek alapanyaga, a celluloid mára úgy törik, mint a ropi, mert egyik összetevője, az aceton párolog. Ezekre a babákra nagyon kell vigyázni.

A második világháború átírta a babagyártás történetét: mivel minden alapanyagra nagy szükség mutatkozott, átmenetileg visszaesett a termelés. A porcelánformák viszont megmaradtak, így később nem porcelánból készítettek babákat, hanem papírmaséból. A negyvenes évektől feléledt a német babagyártás: mozgó szemű, úgynevezett skalpos babákkal, amelyeket a félbe vágott fejük miatt egyszerűbb volt megszemezni, mint a teli fejű társaikat.

Fokozatosan más országok is bekapcsolódtak a tömeges babagyártásba, Aradon például hatalmas gyár működött (2013-ban ment csődbe). Az Egyesült Államokban és Kanadában ugyancsak nagy ipar épült ki – érdekesség, hogy a tengerentúli babák fordítva készülnek, mint az európaiak: míg utóbbiak esetében a fejet helyezik a törzsbe, addig az amerikai játékszereknek a nyakára kell rátenni a fejet.

Gyártottak még Csehszlovákiában és a Szovjetunióban is babákat, utóbbi országból rengeteg került Magyarországra. Judit elmondja, sok orosz turista vett egy időben szovjet babát, mert Oroszországban hiánycikké váltak a kor termékei. A szovjet gyártók készítettek szamovárbabát is, a baba bodros ruhájával a teát óvták a kihűléstől. (Hasonló teababát a németek is gyártottak már az 1800-as években.)

Magyarországon eleinte nem tudtak mozgó szemű babákat készíteni, a hatvanas években még általában festették a szemüket. Ezeket a fejeket úgynevezett anyagtestre helyezték rá, amelyet népviseletbe öltöztettek. Később nejlonnal vonták be a végtagokat. A hetvenes évek slágere a csecsemőbaba, ami sírni tudott, a hangot adó szerkezet az anyagtestbe került. A nyolcvanas években már műanyag testű babákat gyártottak a kisiparosok – igen nagy mennyiségben, több méretben.
A papírmasét követték a műanyag és gumibabák, az alvó szemű, a fűzött és a már nem parókahajú játékszerek. Ezekkel sokkal inkább lehetett játszani, hiszen kevésbé kellett vigyázni rájuk. Az anyagtestre gumi végtagok kerültek, hajas gumifejjel készítették a kislányok kedvenceit. Ez olcsóbb volt, mert nem kellett drótozni, nem kellett hozzá egész láb, kéz. Anyagfejjel is készítettek babákat, különösen vidéken, a palóc, a matyó egyaránt népszerű volt. A kétezres években újra megjelentek az úgynevezett szuvenír kerámiababák, amelyek teste anyagból készül, csupán a fejük, a kezük, és térdtől a lábuk van kerámiából.