Gyermekek, akiket kimentettek a földrengés romjai alól: a remény és a segítő akarat csodái

Nincs már racionális esélye, hogy túlélőket találjanak a romok alatt, amelyek a Törökországot és Szíria határvidékét megrázó földrengéssorozat után maradtak. A remény azonban él, és csodák is vannak, ezt azoknak a gyerekeknek és csecsemőknek a története is bizonyítja, akik túlélték a katasztrófát.

földrengés után gyerek
Fotó: Profimedia

Segélyszervezetek gyerekeknek szerveznek programot a földrengés után

Egy anyát és kisbabáját három nap alatt kétszer sikerült megmenteni

Dima hét hónapos terhes volt, amikor a földrengés miatt a jindayrisi házának egy része összedőlt. Könnyebb sérüléseket szenvedett, majd egy fiút szült egy afrini kórházban. Mindketten visszatértek a házuk megmaradt részébe, de az három nappal később teljesen összeomlott. Ekkor a nőt a mentők már kritikus állapotban, súlyos kiszáradásban, alsóvégtag-sérüléssel, az újszülöttet pedig sárgasággal szállították vissza Afrin al-Sifa kórházába. Dr. Abdulkarim Huszein al-Ibrahim gyermekorvos hétfőn a BBC-nek elmondta, hogy a baba jól reagált a kezelésre, Dimát pedig ismét kiengedték a kórházból, és azóta egy sátorban él férjével és kilenc unokaöccsükkel.

Egy ötéves kisfiú és autista bátyja is előkerült a romok közül

Az iskoláskorú Mirayra egy panelház romjai között találtak Törökország déli részén. 178 órán keresztül – hét és fél napig – volt az épület törmelékeinek rabja. 

Antakya városában élve került elő egy kétéves gyermek egy összedőlt épület alól, ő 72 órát töltött ott. Közben az NTV török televízió arról is beszámolt, hogy egy ötéves kisfiú és tizenegy éves autista bátyja is épségben megúszták a katasztrófát – a rémült gyerekeket 84 óra elteltével hozták a felszínre. A mentők takarókba bugyolálták és kórházba szállították őket. 

A DHA török hírügynökség egy február 8-i esetről számolt be: Kahramanmaras tartomány Elbistan körzetében egy két hónapos csecsemőt sikerült élve kihozni a romok alól. A pityergő apróságot a mentősök igyekeztek megnyugtatni, és nem sokkal később édesanyját is épségben emelték a felszínre. 

Egy héttel a földrengés után egy kislányt is sikerült élve kiszabadítani a romok alól a mentőcsapatoknak Hatayban. A török egészségügyi miniszter egy videót is megosztott a Twitteren a csodával határos mentésről, illetve arról, ahogy az egészségügyi szakemberek ádáz küzdelmet vívtak a kicsi állapotának stabilizálásáért. A gyermek végig tudatánál volt a procedúra alatt, amely után helikopterrel az adanai kórházba szállították.

A Csoda nevet kapta a csecsemő, aki elhunyt édesanyjához köldökzsinórral kötve élte túl a katasztrófát

A kislányra és édesanyjára egy ötemeletes panelház omlott Észak-Szíriában, ennek roncsai között akadt rájuk a baba unokatestvére, Khalil al-Suwadi. „Hallottam egy hangot, miközben ástunk. Letisztítottuk a port, és megtaláltuk a babát ép köldökzsinórral. Elvágtuk, és kórházba vittük” – nyilatkozta február 7-én az AFP-nek a férfi. A baba több mint 10 órán keresztül feküdt elhunyt anyukája mellett. Az eset a gyermek kezelőorvosát, dr. Hani Maaroufot is megrendítette. 

„A gyermeket Aya névre kereszteltük, ami azt jelenti: csoda, isteni jel.” 

„A kislány állapota napról napra jobb, és szerencsére nem esett baja a gerincének sem” – árulta el az orvos a Guardian-nek. 

Közben a világ minden tájáról jelezték, hogy szeretnék örökbe fogadni a kis Ayát, azt azonban megerősítették, hogy Aya dédnagybátyja, Salah al-Badran fogja a picit örökbe fogadni, annak ellenére, hogy a saját otthona is megsemmisült a földrengésben.

Tisztelet a magyar mentőegységeknek!

Magyarországról hét mentőszervezet 156 tagja 28 kutyával utazott Törökországba, és a legnagyobb összhangban, éjjel-nappal dolgoztak a helyiekkel. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat videón mutatta be, ahogy kimentett egy idős férfit és annak másfél éves unokáját. A HUNOR Mentőszervezet ötvenfős csapata és a vele együtt tevékenykedő öt katonaorvos hatnapos kint tartózkodása alatt tizenhét túlélőt, köztük három gyermeket mentett ki a romok alól. Rajtuk kívül többek között az Életjel Mentőcsoport, a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány is küldött kutatóegységeket Törökországba. A magyar mentőegységeknek egy testvérpárt és egy kétéves kisfiút is sikerült élve kimenteniük csütörtökön Délkelet-Törökországban a romok alól, mintegy 80 órával a térségben pusztító földrengés után.

Alább a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat fent említett videója az idős férfi és unokája mentéséről:

Még a tapasztalt mentő is elsírta magát

Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója több mint tíz órát küzdött csapatával egy öt év körüli kislányért, pedig már utasításba kapták, hogy hagyják el a helyszínt.

„Örülök, hogy kint van a kislány” – mondta, de többet nem tudott nyilatkozni, a könnyeivel küszködött a kamerák előtt. A róla készült videó ide kattintva érhető el.

„Az ilyen katasztrófát főleg a gyermekek élik túl”

„Borzalmas látvány fogadott minket. Az utak járhatatlanná váltak, szabályosan széttörtek. Ami a túlélőket illeti, rengetegen maradtak még mindig ellátatlanul, étlen-szomjan, és vacognak a fagypont környéki hőmérsékleten, hiszen sokan azt az egy ruhát tudták magukkal vinni, ami éppen rajtuk volt. Egyesek az autóikba húzódtak, mások a szabadban várakoznak. Szinte a csodával határos módon maradtak élve emberek Törökországban és Szíriában” – ezt már Lehoczki László, a Miskolci Speciális (Spider) Mentőcsapat vezetője nyilatkozta, aki csapatával 15 elhunyt személyt talált meg. Kiemelték őket, s találtak egy élőt is.
„Ezt a mostani törökországi földrengést úgy kell elképzelni, hogy az ember utazik autóval Adanától körülbelül 200 kilométerre, nem lát semmi különöset, épségben vannak a házak, és egyszer csak, mintha átléptünk volna valamilyen határvonalat, csak romok és romok... A magas, tízemeletes lakóházak és szállodák összeomlottak, a mecsetek azonban állva maradtak.

Az ilyen katasztrófát főleg a gyermekek élik túl, mert kisebb helyen elférnek, és nem tudják, mi az a halál. A stressz náluk inkább az ellátatlanság hiánya miatt jelentkezik.

Elkezdenek sírni, majd elalszanak, és átalusszák azokat az időszakokat, amiket egy felnőtt folyamatos stresszben tölt” – avatott be Lehoczki.

„Szedjetek ki innen, bármit megteszek, a szolgátok leszek!”

Két gyerek észak-szíriai otthonuk betonmaradványai közé szorult, őket is sikerült kiszabadítani a mentőalakulatoknak több mint 36 órával a földrengés után – számolt be róla a CNN. A gyerekek a szíriai Haram egy kis falujában, Besnaya-Bseinehben éltek egy családi házban, ennek romjai között találtak rájuk. A mentésről készült felvétel tanúsága szerint a gyerekek alig tudtak mozogni, de az idősebb testvér, Mariam annyira mégis meg tudta mozdítani a kezét, hogy eltakarja öccse arcát, némi védelmet nyújtva a törmelékek és a por ellen. A kisebbik gyerek neve a szülők elmondása alapján Ilaaf, ami védelmet jelent.

A videón hallatszik, ahogy a lány azt mondja a mentőknek: „Szedjetek ki innen, bármit megteszek értetek”, sőt, azt is hozzáteszi, hogy „a szolgátok leszek”, amire a mentők „nem, nem”-mel válaszolnak.

A család a romok alatt töltött időben a Koránból szavalt részeket, és hangosan imádkozott, hogy valaki megtalálja őket. A gyerekek apja, Mustafa Zuhir Al-Sayed így számolt be a történtekről: „Éreztük, hogy megremeg a föld... Törmelék kezdett hullani a fejünkre, és két napig maradtunk alatta Ez olyan érzés, amit remélem, senkinek sem kell átélnie” – mondta. A mentésről készült felvételen látható, ahogy a helyiek éljeneznek, miközben Mariamot és Ilaafot takarókba burkolva kihozzák a romok alól.

A mentésükről készült videó a CNN oldalán látható.

248 órával a török-szíriai határvidéken történt pusztító földrengés után a török mentők még ki tudtak menteni egy 17 éves lányt a romok alól. Aleyna Ölmezt csütörtökön hozták ki élve a súlyosan megrongálódott déli Kahramanmaraş városából. Csodával határos módon kibírt tíz teljes napot, több tonna beton és fém alá temetve. „Úgy tűnt, hogy jól van. Kinyitotta és becsukta a szemét. Már egy hete itt dolgozunk ebben az épületben" - mondta a mentőakcióban résztvevő egyik munkás az AFP hírügynökségnek. A lány nagybátyja egyenként megölelte a mentőket, és könnyek között azt mondta: „Soha nem felejtünk el titeket".

Az ENSZ szerint több mint hétmillió gyermek érintett a török-szíriai földrengésben. A Török Nagykövetség összeállított egy listát a legfontosabb szükségletekről, amelyekhez az adományokat az Andrássy út 123. szám alatt gyűjtik. Elsősorban meleg, téli ruhákat várnak, de hálózsákok, higiéniai eszközök, termoszok is szerepelnek a listán, különböző gyógyszerekkel és orvosi eszközökkel egyetemben. Tartós élelmiszerek esetén annyit kérnek, hogy az adakozók ügyeljenek arra, hogy sertéshúst NEM tartalmazó alapanyagokat vigyenek. Az adományokat le lehet leadni munkaidőben, ezeket Törökországba szállítják. További infókért érdemes követni a nagykövetség Facebook-oldalát.

„A csoda a hit legkedvesebb gyermeke.” (Johann Wolfgang von Goethe)

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti