Gyerek, aki a szülői tévképzetek áldozata – Apa légvárában királyfi

Az ideális viszony megkövetelne legalább egy tökéletesen felnőtt embert a szülő szerepében, de azt hiszem, még ez az egy követelmény sem tud megvalósulni maradéktalanul. Ki az a szülő, akiben valahol belül nem él egy sebzett gyerek?

A fiú dolga az apa jóllétének fenntartása?

Az Örkény Színház „Az ügynök halála” előadásán találkoztam egy rettenetesen nehéz gyerekszerep megrendítő ábrázolásával. Az ügynök elsőszülött fia, Biff, nemcsak el van kényeztetve az állandó sztárolástól, de tudat alatt szörnyű nyomás alatt él: folyamatosan szolgáltatnia kell apja számára az elégedettség érzését. Azért kell jópofa, népszerű, ügyes gyereknek lennie, hogy az apja világképe ne rendüljön meg.

Ismerős? Láttatok már gyereket attól félni, hogy az apja/anyja kétségbe esik, ha ő nem az elvárások szerint teljesít?

Majdnem normális, ha egy gyerek attól fél, hogy mit szólnak a szülei, ha valamit nem az elképzelésük szerint csinál. Egészen nyomasztó viszont, ha attól tart, hogy a szülei világa összedől, ha nem sikerül jónak lennie. Miller drámájában ilyen az ügynök, Will, és a fia, Biff helyzete. (Magukkal sodorva persze a kisebb testvért és az édesanyát is ebbe a helyzetbe.) Mondani sem kell, hogy Biff hamarabb kidől, mint az apa. És miután végre az apa is rádöbben minderre, ő is összeomlik.

Hogy alakul ki ez a hamis, egymást felemésztő szülő–gyerek kapcsolat?

Az apánál, Willnél hiányzik az életről való tudás. Megtudjuk róla a drámából, hogy az ő apja még négyéves kora előtt kilépett az életéből. Maga helyett egy legendát hagyott hátra nagyszerűségéről és életrevalóságáról. Ezután Will a bátyját is szem elől veszti, akiből szintén legenda lesz, ami így szól: „Hja, fiúk, amikor tizenhét éves voltam, besétáltam a dzsungelbe, huszonegy évesen meg kisétáltam belőle…(Nevet) S akkorra már, hálistennek, gazdag voltam.” De arra senki sem tanítja meg szegény Willt, hogy mit kell csinálni a dzsungelben, hogyan kell kihozni onnan a gyémántot! Will felelősségteljes felnőtt lesz, aki szorgalmasan dolgozik, hogy eltartsa két fiát és feleségét. Az élete nem egy legendaalapanyag. Se dzsungel, se gyémánt. Utazó ügynök lesz, aki éppen annyit keres, hogy a mindennapi életet finanszírozza. Van azonban egy irreális víziója. Látja maga előtt, milyen fiúkat akar nevelni – olyanokat, akik kihozzák a gyémántot a dzsungelből –, de nem tudja, hogyan. Nem tudja, mit csinál a bűvész, hogy nyúl legyen a kalapban. Ez az első hiba.

Ami elérhető, ahhoz nem kell varázslat

A második hiba, hogy Will nem áll neki kitanulni az életet. Az őseiről szóló legendákat szövi tovább magára vonatkozóan, és azokban él: ő az az ügynök, akit szeretnek és akitől szeretetből vásárolnak.

Azt hiszi, hogy a siker kulcsa valamiféle karizma, nem a befektetett munka.

Hitvallása lesz, hogy a legfőbb dolog, hogy az embert szeressék. A legendákba a fiait is beleszövi, elsősorban az elsőszülöttet, aki erre alkalmasabbnak látszik. A fiú sportsikereiben és kedvességében elsősorban a népszerűség erejét értékeli. Azt gondolja, a siker nem olyasmi, amit meg tudunk szerezni, hanem amit el kell csábítanunk. Így beszél a fiúkhoz: „Ezért adok hálát az Istennek, hogy valóságos Adoniszoknak teremtett benneteket. Mert az üzleti életben jó fellépéssel, érdekes egyéniséggel lehet csak sokra vinni. Szeressen a te felebarátod – sohasem fogsz nélkülözni. Itt vagyok például én! Sose kellett várnom a vevőre.” – És ez a legtöbb, amit elmondhatott magáról élete derekán, mert még ez is elmúlt, amikor megöregedett, és nem volt többé kellemes ember. A hatvanas éveire a lehetőségek emberéből nem maradt több kiöregedett ügynöknél. Nem vitte semmire; amíg álmodott, az élet eltelt, és nem maradt a kezében semmi, csak egy életbiztosítás. A fiai sem igazolják többé, a remek fickók kallódó harmincasokká váltnak. Egyetlen, pici elégtétele marad az a néhány ember, akik valóban szeretik: éppen azok, akiknek az életéből elszívta a levegőt az ő légvára.

Az utolsó hazugság

Biff utolsó kísérlete kiábrándult apja megmentésére, hogy újra beáll „pumpálni a légvárat”. Nagy tervet vázol fel, amivel megcsinálja a szerencséjét, és amelyben nem kis szerepe van az ő szeretetreméltó egyéniségének. Biff maga egy pillanatig sem hisz benne, mert nem a saját boldogulására, hanem az apja elvakítására ötli ki. Közben nem veszi észre, hogy a terv sikere – kölcsönt kérni egy régi ismerőstől sportszerekkel való kereskedéshez – egyáltalán nem függ az ő szerethetőségétől, csakis józan üzleti megfontolásoktól. Ám az apa már nem tud hinni az elé festett képben, és látva, hogy a világa összeomlik, öngyilkos lesz. Furcsa, hogy ez az egyetlen reálisan mérlegelt tette: az életbiztosítása a személyes varázsa nélkül is húszezer dollárt jelent a hátramaradottaknak.

Azt hiszem, a fiúkat nem is csak ez a húszezer dollár indíthatja el az életben, hanem a szabadság, hogy nem az apa álomvilágát kell tovább hordozniuk.

Az idézetek forrása: Arthur Miller: Az ügynök halála. Fordította Ungvári Tamás. Scolar, 2012.