„Januárban elmegyek a fogorvoshoz!”

Hiányos egészségnevelés, félelem a fogorvostól

A fogvesztés problémája nemcsak időseket érint, sokaknál a rendszeres fogászati ellenőrzés elmaradása miatt már csak előrehaladott állapotban derül ki, hogy nem menthetők a fogaik.

„Harminc körüli pácienseim is élnek akár hét-nyolc hiányzó foggal, ami már látványos a teljes fogazatot tekintve – jelenti ki a dr. Boros József fogorvos, a Dentrip Fogorvosi Központ vezetője. – Az ő életmódjukban valami nagyon elcsúszott, és bizony vannak fogászati betegségek, amik előbb-utóbb teljes fogatlansághoz vezetnek. 

Sajnos hazánkban az egészségtudatos életmódra nevelés gyerekcipőben jár, pedig nagyon kevés betegség van, ami ne lenne elkerülhető vagy megelőzhető. Ezt már az általános iskolában tanítani kellene sok más, haszontalan információ helyett. 

Jó szájhigiénével, tudatos táplálkozással, rendszeres fogászati ellenőrzéssel a fogágybetegségek sem jelennének meg.”

Az idézett kutatásban megkérdezettek 89 százaléka úgy véli, a foghiány miatti életminőség-romlás – az önbizalom csökkenése, a társas élet visszaszorulása, a sok étkezési korlátozás – hasonló terhet jelent, mint más testi fogyatékosságok. De ha mindez elkerülhető, vajon miért nem fordulnak időben fogorvoshoz az emberek?

„Nyilván közrejátszik ebben a szorongás, a fogorvostól való félelem. Én arra törekszem, hogy a pácienseimnek olyan élményt adjak, ami után könnyebben térnek vissza hozzám – jegyzi meg dr. Boros József, aki szerint a nagyon szorongó, félős, már-már szomatikus tüneteket mutató páciensek, a fogorvosi kezeléstől jellemzően öklendező betegek esetében nagyon gyakran gyermekkori trauma áll a szorongás hátterében. – Egy bódításban történő kezelés után, ami során jelen vannak, átélik a kezelést, de nem éri őket kellemetlen tapasztalat, legközelebb általában már bódításra sincs szükség, mert megszűnnek a rossz reflexek. Harmadik alkalommal pedig már teljes nyugalommal ülnek be a fogorvosi székbe.”

Réka a harmincas évei elején jár, nemrég esett át élete első foghúzásán. „Sajnos menthetetlen volt a fogam, és már annyira fájt, hogy inkább megkönnyebbülés volt a húzás, magát az eljárást egyáltalán nem éreztem. Utána viszont furcsa volt megszokni az új üreget hátul, és a rágás is teljesen más lett” – meséli. Hozzátéve, hogy egyetlen kihúzott fog miatt még nem gondolkozik fogpótláson, de attól tart, idővel több fogát is elveszítheti, ezért ma már sokkal tudatosabban figyel a megelőzésre. 

Úgy látja, a szájhigiéniát sokan az ápoltsággal azonosítják, és szerinte emiatt azok, akiknek erősen hiányos a fogsora, könnyen hátrányba kerülhetnek bizonyos helyzetekben.

Csak a kivehető fogsort támogatják, azzal meg sok a gond

Hogy ne járjunk így, érdemes évről évre akkor is kontrollra mennünk, ha (még) nincs panaszunk, hogy elkerüljük a drasztikus fogvesztést, amin az emberi méltóság is múlhat. „Miután megtörténik a baj, az érintett már nem tud teljes értékű életet élni, nem megy el állásinterjúra, étterembe vacsorázni, randizni, és nem hoz olyan döntéseket az életében, amihez magabiztosság kell – magyarázza a fogorvos. – A szégyenérzetét előttünk sem tudja titkolni: mentegetőzik, családi, genetikai okokra hivatkozik, próbálja megindokolni, miért jutott ide, holott fogorvosként mi pontosan tudjuk. De nem ítélkezünk, azért vagyunk, hogy segítsünk.”

A már említett országos, reprezentatív kutatás szerint a magyarok 93 százaléka úgy véli, hogy a végtaghelyettesítő megoldásokhoz hasonlóan mindennemű fogpótláshoz is alapjogként kellene hozzáférni. Tízből kilenc magyar szerint igazságtalan, hogy a társadalombiztosítás csak a kivehető fogpótlásokra nyújt általánosan támogatást. 

„Arra kérjük a magyar államot, támogassa a teljes foghiányos páciensek ellátását, mert jelen pillanatban csak egy kivehető fogsor fogtechnikai díját fedezi 65 év felett, ami 50–100 ezer forint hozzájárulást jelent” – fogalmaz dr. Boros József. 

A szakember arra is emlékeztet: a fix pótlással szemben a kivehető fogpótlást viselők mindennapi élete is nehéz. A szájpadláshoz tapadó műanyag gyakran öklendezést vált ki, az étkezés korlátozott, a természetes ízek eltűnnek, a ragasztó íze és szaga kellemetlen, a protézis irritálja az ínyt. Sokan emiatt is kerülik az éttermeket, társas eseményeket, sőt a párkapcsolati közelséget is.

„Pont az egészségnevelés hiányosságai miatt kevesen tudják, hogy a nagyon rossz fogazati státusszal rendelkező, akár fogatlan pácienseknek is van megoldás. Hibás beidegződés, hogy időskorban majd úgyis protézisünk lesz. A világ már ott tart, hogy mindenki kaphat teljes rögzített fogpótlást” – világosít fel a fogorvos.

A csontpótlás nélküli, gyors és tartós megoldás

Bár nem mindenki állkapcsa alkalmas hagyományos implantátumra, egy külföldön már évtizedek óta elterjedt, itthon újnak számító megoldás, az extramaxilláris implantáció lehetővé teszi, hogy előrehaladott, akár trauma vagy daganat miatti csontvesztés esetén is rögzített fogpótlás készüljön. 

„Ebben az eljárásban azonnali elhorgonyzással olyan implantátumot alkalmazunk, amihez nem kell csontpótlás. 

Az implantátumot az állcsonton túlnyúló elhorgonyzással – például a járomcsontban vagy az orrcsontban – rögzítjük.

Kívülről nem észrevehető, szuperül működik, de szenzitív technológia, szájsebészként jártasság szükségeltetik az alkalmazásához. Nem sokkal drágább, mint a hagyományos implantátum, hasonló árkategóriában mozog” – avat be a szakember, aki többek közt Milánóban sajátította el a technológiát. 

Itthon persze ezt sokan így sem engedhetik meg maguknak. Nekik továbbra is a megelőzés lehet kulcsfontosságú: nemcsak a hagyományos jelek – fogfájás, ínyvérzés, szájszag – esetén szakemberhez fordulni, hanem évente egyszer panasz hiányában is eljárni kontrollra.

Az európai középmezőny második felében

Korábban arról lehetett olvasni, hogy míg az Európai Unióban átlagosan a lakosság 41 százaléka rendelkezik természetes fogakkal, addig a magyarok mindössze egyötödének van meg az összes foga. Ugyanakkor a különböző felmérések az eltérő minták miatt torzítanak, nehezen összehasonlíthatók, ráadásul az európai országok között is nagy a szórás. 

Egy csaknem harmincéves átfogó kutatás szerint fogatlanság tekintetében a kilencvenes években még az olaszok álltak a legjobban: náluk a 65–74 évesek mindössze 12,8 százaléka (1993-as adat) vesztette el az összes fogát, míg Izlandon ez a szám kiugróan magas, 1992-ben 69,6 (!) százalék volt. A magyaroknál 1991-ben 53,3 százalékot mértek, amivel a vizsgált huszonegy ország közül az ötödik legrosszabbnak minősültünk.

A World Health Organization (WHO) jóval frissebb, 2019-es összegzése szerint az európai régióban a 60 év felettiek körében a teljes fogatlanság becsült előfordulási gyakorisága 31,3 százalék. 

A lista szerint a legrosszabbul e téren – néhány szovjet utódállam mögött – 39,7 százalékkal Hollandia teljesített, de a 33,1 százalékos Magyarországnál többek közt Szlovénia, Belgium, Írország és Ausztria is gyengébb adatot produkált (hogy csak a tőlünk nyugatabbra eső, ezért meglepő státuszú országokat említsük). 

25 százalék alatti mutató csupán Málta, Lettország, Litvánia, Svájc és Spanyolország (22,3 százalékkal ők lettek a legjobbak) nevéhez fűződik. Az 55 vizsgált országból Magyarország a 32. helyen lyukadt ki, hogy stílszerűek legyünk. Tekintve, hogy a korábbi utolsó Izland már az élcsoportban tanyázik (27,9 százalékkal a 12.), a fejlődés jó példája mindenki számára adott.