Férfias hercegnők, tutyimutyi királyfik, meleg karakterek a modern kor meséiben

Férfias hercegnők, nyámnyila királyfik

Manapság egyre több a független, munkájában kiteljesedő, saját érdekeiért elszántan harcoló nő. Karrierépítésükkel, a nemi szerepek feloldódásával a patriarchális állapot átalakult, a családmodell összekuszálódott, s ettől mindkét fél, férfi és nő, egy kicsit zavarban van. A 2012 után született Disney-filmek épp ezzel a változással, vagyis a férfi- és női minőségek radikális átértelmeződésével szembesítenek. Az amerikai alkotók, úgy tűnik, búcsút intettek a megmentő hercegre váró törékeny lánykáknak, helyükbe a férfiaktól független, erős főhősnőt léptették.

Aranyhaj (Aranyhaj és a nagy gubanc) és Merida (Merida, a bátor) esetében szó nem esik már tündérkeresztanyáktól, alázatos szempilla-rebegtetésekről.

Az újgenerációs főhősnőket már nem motiválja, hogy elvegye őket a dúsgazdag, jóképű herceg. Nekik több kell, mégpedig az, hogy megmentsék a bolygót, és saját sorsuk aktív irányítói lehessenek.

Vaiana történetében szerelmi szál már egyáltalán nincs: a polinéz hercegnő küldetése az, hogy megmentse a szigetvilágot. Míg Hófehérke, Hamupipőke, Csipkerózsika és Ariel (A kis hableány) megelégedtek azzal, hogy passzív szereplői saját történetüknek, s hogy alárendelt szerepben vannak jelen a férfi mellett, addig Aranyhaj, Elza (Jégvarázs), Belle (A szépség és a szörnyeteg) Jázmin hercegnő (Aladdin filmváltozat), Mulan bátran, akár puszta kézzel is harcolnak érdekeikért, s az emancipált hölgyek sorát bővítik. Nem tűrik, hogy mások megmondják nekik, mit csináljanak, sőt, ők lesznek azok, akik bájukkal, okosságukkal és ügyességükkel hoznak önfeláldozó döntéseket. Egyedül próbálják megváltani a világot, önállóan döntenek, nem kérnek engedélyt senkitől, vágyaikat és igényeiket világosan kinyilatkoztatják, tisztában vannak belső értékeikkel és lehetőségeikkel. Saját elvekkel és tervekkel rendelkeznek, s mind lelkileg, mind pedig fizikailag versenyre kelhetnek férfitársaikkal. Ilyen például a maszkulin tulajdonságokkal felruházott, már-már aszexuálisnak mondható szingli Elza az Oscar-díjas Jégvarázsból.

A Disney-mesék férfikarakterei tíz-tizenöt évvel ezelőtt a hős, a megmentő képében tündököltek, legyőztek minden akadályt, újabban viszont már csak szórakoztató „kellékek”, sodródó, botladozó alakok az erős akaratú főhősnők mellett, akik csupán a macsó humorról gondoskodnak.

Kristoff (Jégvarázs) és Nyálas Eugén (Aranyhaj) nem hősök, nem különösebben eszesek és talpraesettek – nők és kontinensek közt vándorló, határozatlan, cél nélküli karakterek. Kristoffot egyébként a Jégvarázs második részében Anna hercegnő jó időre magára is hagyja egy sötét erdőben, mondván, csináljon, amit akar addig, amíg ő és testvére, Elza megmentik a világot a globális felmelegedéstől, a természeti katasztrófáktól. S hogyan reagál erre Kristoff? „Jó nőhöz méltóan” pityeregni kezd egy sziklán ücsörögve, s előad egy nyálas-romantikus magán musicalszámot.

Győző és Szilárd szerelmesen és boldogan élnek, míg meg nem halnak

Jeffrey Miles amerikai író A hercegek és a kincs című könyve 2014-ben látott napvilágot, s magyar nyelven is megrendelhető. A történet egy Örökzöld nevű, roppant toleráns királyságban játszódik, ahol Rufus király és lánya, Elena hercegnő éldegélnek (aki nem meri apjának bevallani, hogy leszbikus). Elenát egyik nap elrabolja egy gonosz öregasszony. Búslakodó apja kihirdeti: azé lesz a királyság, aki kiszabadítja és feleségül veszi a lányát. A bajnok Gallant és a könyvmoly Ernest (a magyar fordításban Győző és Szilárd) útra kelnek, hogy megmentsék a hercegnőt. Rövidke, ám veszélyes kalandozásaik során azonban rájönnek, hogy nekik tulajdonképpen nem is Elena kell – egymásba szerelemesek! A mese happy enddel végződik, Győző és Szilárd jókedvűen borulnak egymás nyakába, s boldogan élnek, míg meg nem halnak. (Kis „szerencsével” talán megjelenhet a könyv folytatása is, amelyben Győző nemváltó műtétjén izgulhatunk?). A szerző kétségkívül modern mesét alkotott a szexualitásról és az elfogadásról (könyvét egyaránt ajánlja a szülők és a gyermekek figyelmébe), s ahogy egy interjúban fogalmazott, „vonzó történet ez egy bátor lovagról és egy hercegről, akik legyőzik a szörnyeteget, miközben megtalálják az igaz szerelmet”.

A Disney-nek és a Pixarnak is volt már hasonló húzása az elmúlt években: többször is próbálták az egyenlőséget, a másságot és a sokszínűséget megjeleníteni egészestés produkcióikban.

A Cápamesében Lenny, Az oroszlánkirályban Timon és Pumba a vegetarianizmus mellett teszik le a voksukat, A Szépség és a Szörnyetegben Gaston jobbkeze, Lefou viselt magán homoszexuális jegyeket. A Toy Story 4-ben láthatjuk, ahogy két anyuka megy az óvodába a közös gyerekükért, a Magyarországon idén bemutatott Előre című animációval pedig megérkezett az első nyíltan meleg animációs (mellék)szereplő, egy leszbikus rendőrnő. A karakter miatt négy közel-keleti államban, Ománban, Katarban, Kuvaitban és Szaúd-Arábiában tiltották be a film forgalmazását, Oroszországban pedig úgy alakították át a szinkronban a leszbikus figura szövegét, hogy ne derüljön ki szexuális irányultsága.

2020-ra a meseírás már nem csupán a valóság legbeváltabb szerepmintáinak leképeződése, nemzedékek tapasztalatainak összegződése, hanem egyre inkább propagandaeszköz egy „új világ” kialakításában.

Az LMBT-aktivisták nemcsak lelkesen üdvözlik, hanem ösztönzik is a fentebb említett, modern szemlélet jegyében készült alkotásokat; a klasszikus értékrendet pártolók zavartan pislognak; a progresszív pedagógusok és óvónők pedig talán a nem is oly távoli jövőben ezeken a meséken nevelik majd az életre csemetéinket (?) Nos, ki-ki döntse el maga, hogy milyen mese elé ültetné le a gyermekét, s milyen könyvből olvasna fel esti mesét, és számoljon el lelkiismeretével legjobb tudása szerint.