„Feltöltődési forrás számomra a műfordítás” – Szenkovics Enikő műfordító

Magyarok közösségben

Szenkovics Enikő a kolozsvári, erdélyi irodalmi élet jelentős szereplője, a romániai német (szász és sváb) szerzők műveinek tolmácsolója és népszerűsítője, akinek műfordító munkásságát 2018-ban Hieronymus-díjjal, 2019-ben pedig a Román Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával ismerték el. Hazátlanság, hontalanság – gyermekkora óta fontos témái Szenkovics Enikőnek, aki korán átélte a barátai, osztálytársai elvándorlása okozta fájdalmakat. Ezért is különösen büszke Franz Hodjak könyveinek magyarra fordítására, hiszen ő fogalmazta meg legkifejezőbben az elvándorlás életérzését: neki nem hazái, hanem „hontalanságai” vannak. Szenkovics Enikő kortárs román irodalmat is fordít, és erdélyiségéből adódóan szenvedélyévé vált a kultúrák közötti párbeszédek vizsgálata.

Szenkovics Enikő
Szenkovics Enikő

A Szenkovics Enikővel készült videó itt tekinthető meg:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti