„Van jogsim, mégis félek autóba ülni!” – Mit tehetünk, ha ijesztőnek tűnik a vezetés?

A ’90-es években sokan figyelték kikerekedett szemmel a kanapén ülve a Knight Rider című tévésorozatot, amelyben KITT, a beszélő, szuperintelligens autó játszotta az egyik főszerepet. Egy ilyen csodaautó soha nem tűnik vonzóbbnak, mint akkor, amikor mi magunk is sofőrré válunk. 

Oktatóval az anyósülésen furikázni ugyanis egy dolog. A Könyves Kálmán körúton egyedül szorongatni a kormányt már egy kicsit más.

Amikor a vezetéstől való félelemről írok, kicsit személyes tapasztalatból is beszélek. A jogosítvány megszerzése után jó ideig nem volt szükségem autóra, így, amikor tíz évvel később a volán mögött találtam magam, rájöttem, hogy a fővárosi forgalom bizony szimpatikusabb gyalogos szemmel nézve. Mint kiderült, a probléma nem csak engem érint. Klienseim sora kezdte el behozni a témát a beszélgetéseinkbe – csupa jogosítvánnyal rendelkező ember, akik mégis a metrót választották –, én pedig azon kaptam magam, hogy jóval többen küzdünk ezzel, mint eredetileg gondoltam. Ezért, ha te is messze elkerülöd a garázst, tudd: nem vagy egyedül.

A félelem nem mentség, hanem maga az ok, amiért gyakorolni kell

Akik tartanak a vezetéstől, gyakran azzal csillapítják a félelmüket, hogy egyszerűen nem ülnek kocsiba. Mint a legtöbb nehézség esetén, itt is hajlamosak lehetünk várni a pillanatra, amikor úgy érezzük, hogy készen állunk, ezzel csupán az a gond, hogy talán soha nem fog eljönni. Ezért a magabiztosság és a higgadtság nem szükséges, hogy kiindulópontként szolgáljon, hanem lehet az egy olyan állapot is, ahová megérkezünk – például miután megtapasztaltuk, hogy gond nélkül eljutottunk A-ból B-be. 

Az igazság az, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, az az elkerülés – és ez valamennyi félelmünkre igaz. 

Mert amikor úgy tűnik, hogy kíméljük magunkat, valójában egyet teszünk: teljesen elvágjuk magunkat a sikerélményektől. Amíg ugyanis nem szerzünk valós tapasztalatot arról, hogy milyen is a volán mögött ülni, mindössze egy feltételezett forgatókönyvvel rendelkezünk arról, mi történhet. És mit tartalmaz ez a forgatókönyv? Kisebb-nagyobb baleseteket, konfliktusokat más autósokkal, különböző szituációkat, amelyekben nem tudjuk, hogyan cselekedjünk; csupa olyan helyzetet, ami egyáltalán nem biztos, hogy meg is valósulna. Amire tehát szükségünk van, az nem a borús feltételezések sora, hanem valódi tapasztalat arról, hogy képesek vagyunk biztonságosan vezetni. Ez pedig csak akkor történhet meg, ha kitesszük magunkat az élménynek. A megoldás nem a vezetéstől való tartózkodás, hanem annak lépésről lépésre történő, ügyesen felépített megközelítése. 

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Szempontok, amelyeket érdemes újragondolni

Az autóvezetéssel kapcsolatos legfőbb félelem egyértelműen a balesetek gyakoriságához kapcsolódik. És valljuk be, a statisztikák tényleg ijesztők. Azonban nagyon fontos, hogy ne jövendölésként tekintsünk rájuk, amelyben a saját sorsunkat látjuk visszatükröződni. A számok óvatosságra intenek és kijózanítanak, ám nem predesztinálnak semmire. Felelőtlen sofőrök sajnos léteznek. Vannak, akik a meggondolatlanságukkal veszélyeztetnek másokat. Az emberek többsége azonban óvni szeretné mind magát, mind a járművét, ezért szabálykövető. Amikor úton vagyunk, ebben a többségben bízunk, és ezt a többséget képviseljük mi magunk is.

A másik gyakori szorongásforrás, hogy konfliktusba keveredünk a többi autóssal, mert tegyük fel, lefulladunk, vagy nem tudunk elsőre leparkolni. 

Ezért még indulás előtt érdemes tudatosítani, hogy a vezetés rólam szól. Értem ez alatt, hogy nem mások napját hivatott megkönnyíteni vagy meggyorsítani. 

Ha lassan haladok vagy ügyetlenkedek, előfordulhat, hogy a mögöttem álló a frusztrációjának ad hangot, de nem kell kapkodnom pusztán azért, hogy számára időt spóroljak. Nem tartozom neki ezzel. Az elsődleges szempont az, hogy ne tegyek kárt se magamban, se másokban, ezért még ha rám dudálnak is, nem engedek a nyomásgyakorlásnak. Szabad a saját tempómban haladnom. Szabad próbálkoznom. Szabad ügyetlenkednem.

Ám azon is sok múlik, hogy az egyes jelzéseket hogyan értelmezem. Egy kliensem vezetés közben váratlan szituációban találta magát. Egy lámpa nélküli kereszteződésnél állt, megspékelve egy vasúti átjáróval, ám hiába próbált visszaemlékezni a KRESZ szabályaira, nem tudta eldönteni, kinek van elsőbbsége. Zavartan pislogott körbe, és igyekezett mielőbb felmérni a helyzetet, amikor mögötte megszólaltak a dudák. Soha jobbkor! „Tuti, hogy idegesítettem őket, de akkor és ott mégsem éltem meg fenyegetőnek, hogy rám dudálnak – mondta. – Inkább hálás voltam, hogy jeleztek, mert így biztosan tudtam, hogy én következem, és bátran el mertem indulni. Egyébként fogalmam se lett volna, hogy mi a következő lépés.”

Kép

A kép illusztráció – Forrás: Freepik

Egy többlépcsős terv segíthet a magabiztosság növelésében

Fontos, hogy tapasztalat híján ne akarjunk rögtön kötetlen városnéző autózásba kezdeni, hanem inkább tervezzük meg, hogyan építhetnénk apránként több önbizalmat. Hosszabb kihagyás után például növelheti a biztonságérzetet, ha újra veszünk néhány vezetési órát. Egy oktató korrigálni tudja az esetleges hibáinkat, és segít feleleveníteni, hogy mire kell ügyelnünk. Ezt követheti egy baráttal vagy családtaggal történő gyakorlás. 

Hasznos lehet, ha előre megismerkedünk a térképpel, kijelöljük, pontosan hova fogunk menni, megnézzük az utcaképet, hogy melyik épületnél kell lekanyarodni, hol tudunk legkorábban átsorolni, hol lesz lámpa; így csökkentjük a bizonytalanságérzetet. 

Ez különösen jól jön, ha a GPS-re figyelés egyelőre túl sok extra koncentrációt igényelne. Gyakoroljunk eleinte ugyanazon az útvonalon, hogy megismerkedjünk az autóval, sikerélményt gyűjtsünk, és egyszerűen csak szokjuk a forgalmat. Egy ponton kísérő nélkül is megtehetjük az adott szakaszt, majd miután végigjártuk az egyes lépcsőfokokat, megpróbálhatjuk lecserélni az útvonalat. Mire ide eljutunk, már valószínűleg lesz annyi bátorságunk, hogy nagyobb spontaneitással is merjünk közlekedni.

A félelem a vezetéstől gyakran nem csak a vezetésről szól

Akik nehezen szánják rá magukat a vezetésre, gyakran az élet más területén is szorongással küzdenek, ezért hasznos lehet tágabb kontextusban vizsgálni a problémát. A vezetés ugyanis nagyban szól az akarat érvényesítéséről, a magabiztosságról, a saját képességeinkbe vetett bizalomról. Ha hajlamosak vagyunk az emberi kapcsolatainkban is alárendelődni, talán kocsiban ülve sem teszünk másként. Túl nagy a forgalom? Egyből kicsinek és elveszettnek érezzük magunkat. Valaki türelmetlenül ránk dudál? Máris kapkodni kezdünk. Áll mögöttünk a sor? Rögtön szégyenkezünk. 
A megoldás nem biztos, hogy kizárólag a gyakorlásban rejlik, még ha utóbbi elengedhetetlen is a fejlődéshez. Amire törekednünk kell, az az önbizalomépítés, amit, ha az életünk bármely területén elkezdünk, a hatását a volán mögött is érezni fogjuk.