Felébresztett immunrendszer – az onkológia régi-új fegyvere

Immunonkológia: új irányvonal a daganatterápiában

Az immunonkológia arra épít, hogy az immunrendszer fel tudja ismerni és el tudja pusztítani a daganatos sejteket – csak éppen ez nem mindig történik meg. Emiatt lehet eredményes az a terápia, amely az immunrendszert célzottan képes befolyásolni – ezzel kapcsolatban értek el áttörést a Stanford Egyetem kutatói, akik eredményeiket idén januárban publikálták a Science Translational Medicine című tudományos folyóiratban. Nemrég ennek apropójából vette elő a témát Tátrai Péter biológus is, aki a Magyar Tudományos Akadémia oldalán részletesen is elemezte az év elején bejelentett, nagy szakmai visszhangot kiváltó eredményt.

Kötelező időutazás

Maga a gondolat, hogy a szervezet védekező rendszerét a daganatok ellen lehetne fordítani, nem mai: ezt már 1891-ben leírta William Coley. Az amerikai sebész ekkor publikálta kísérletsorozatának eredményeit, amelyben rákbetegekbe eleinte élő, később elölt baktériumokat fecskendezett, azt remélve, hogy az így feldühített immunrendszer oldalcsapásként a daganatot is elpusztítja majd. Elmélete abból indult ki, hogy tudta: ugyan elvétve, de volt arra példa, hogy magas lázzal járó orbáncfertőzésen átesett rákbetegeknek váratlanul sikerült legyőzniük a daganatot. Bár a sebész történelmi esetekre nem hivatkozott, a daganatok fertőzéssel való kezelése az ókori Egyiptomtól a középkoron át a 18–19. századig bevett gyakorlat volt.

Ugyan Coley pár betegét látványos sikerrel gyógyí­totta meg, eredményeit nehéz volt értelmezni és reprodukálni. Korának orvosait a módszer alkalmazásától az is eltántorította, hogy a baktériumkészítmény beadása kockázatot jelentett, mellette pedig maga a hatásmechanizmus sem volt ismert. Ahhoz, hogy az onkológia területén az első immunterápiás eljárás megszülessen, száz évet kellett várni: 1991-et írtunk akkor, amikor gyógyszerhatóság az első ilyen módszert elfogadta. Ennyi ideig tartott, amíg sikerült az immunrendszer és a rák kapcsolatának alapjait tisztázni, és az immunválasz erejét ellenőrzött módon szembefordítani a daganatokkal.

A modern immunonkológia korszakát Coley után néhány évtizeddel később nyitotta meg Lewis Thomas és Frank Macfarlane Burnet elmélete. A két kutató 1957‑ben ismerte fel azt, hogy a daganatos elfajulás jóval közönségesebb esemény annál, mint ahogy azt a valóban kifejlődő daganatok számából kiindulva gondolnánk. Szervezetünkben ugyanis szinte folyamatosan keletkeznek rákos sejtek, ám ezeket a kezdeményeket az immunrendszer testidegenként ismeri fel és pusztítja el. Burnet, noha azt kísérletekben még nem tudta bizonyítani, azt sejtette meg, hogy az immunrendszer az embrionális fejlődés során tanulja meg felismerni a saját struktúrákat, és amivel ebben az időszakban nem találkozott, azt nem-sajátnak, tehát antigénnek tekinti. A kutatót az immunológia lényegének megragadásáért 1960-ban orvosi Nobel-díjjal tüntették ki.

Végzetes mutációk

Azóta tudjuk azt is, hogy a daganatos elfajulás kiváltó oka a sejtek örökítőanyagának hol pontszerű, hol kiterjedt átrendeződésekkel járó mutációja, ami rendszerint megváltozott szerkezetű fehérjéket eredményez. Ismert az is, hogy a magvas sejtekben olyan mechanizmus működik, amelynek révén a sejtek folyamatosan mutatják a bennük képződő fehérjék összetördelt mintáit, ezzel mintegy tájékoztatva a környezetüket fehérjekészletük állapotáról. Emiatt lesz nyoma annak, ha egy sejt örökítőanyaga mutációkat szenved, rákosodni kezd. A kóros folyamatokról árulkodó antigének felismeréséért és az ilyen jelzést hordozó sejtek elpusztításáért főként a T-limfociták közé tartozó T-sejtek felelősek.

Kép: Profimedia - Red Dot

A T-limfociták másik csoportjába tartozó, úgynevezett segítő T-sejtek a széteső sejtek törmelékeit bekebelező falósejtekkel létesítenek kapcsolatot, és aktiválódva olyan serkentő jelmolekulákat termelnek, amelyek szükségesek a sejtölő T-sejtek támadásba lendítéséhez. Ez az összehangolt működés szükséges a megfelelő immunválaszhoz. Ezzel párhuzamosan a regulátor T-sejtek féken tartják az egész folyamatot, megakadályozzák azt, hogy az immunrendszer saját szöveteket is károsítson. Mindeközben a sejtölő T-sejtekhez hasonló funkciójú, ám az úgynevezett veleszületett immunrendszerhez tartozó, ezért antigén-specifikus receptorral nem rendelkező természetes ölősejtek azokat a sejteket keresik és ölik meg, amelyek hatékonyan titkolják daganatos elfajulásukat.

Föloldott blokkolás

Összességében ez az a folyamat, amely ha tökéletesen működne, a daganatos betegségeket csak hírből ismernénk. A gond viszont az, hogy nem mindig működik. Ennek fő oka az, hogy a daganatok képesek kicsusszanni az immunrendszer szorításából, képesek blokkolni a szervezet immunrendszerét. A gátló jelzések főleg a rákos sejtektől érkeznek, az immunválasz ennek segítségével nyomható el.

Ennek lehetséges kulcsát találták meg a Stanford kutatói, akik képesek voltak a tumorellenes immunválasz újra­indítására. Ronald Levy és munkatársai ehhez egerek daganataiba két immunstimulánst fecskendeztek parányi mennyiségben, ahol ezzel aktivizálták a tumorba beférkőzött, de ott támadásképtelen álla­potba került immunsejteket. Az aktivizálás után kialakuló immunválasz nemcsak a megcélzott daganatot pusztította el, de a szervezet bármely más pontján található azonos típusú daganatokat is, sőt megakadályozta vagy lefékezte az ugyanolyan daganatok későbbi kialakulását. A kezelés valamennyi esetben sikeresnek bizonyult: míg a kontrollcsoport állataiban a daganatok mintegy 20 napon belül elérték a halálos méretet, az immunkoktéllal befecskendezett egerekben a növekedésnek indult tumorok felszívódtak, és 90-ből 87 esetben a három hónapos megfigyelési időszak végéig sem tértek vissza.

Az eljárás limfómáknál, majd emlőráknál, vastagbélráknál és melanómánál is hatékonynak bizonyult. Az egyelőre csak egerekben kipróbált eljárás elvben bármilyen daganattípus kezelésére alkalmas lehet, és a klinikai próbák már 2018 vége felé megkezdődhetnek.  

A cikk a Képmás magazin 2018. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>