„Ahogyan éled az életedet, az rávetül a versenypályára is” – Érdi Mária olimpiája Marseille-ben lesz

Érdi Mária világ- és Európa-bajnok vitorlázó, akit a sportújságírók tavaly – a sportágában elsőként – az év legjobb női sportolójának választottak. A huszonhat éves versenyző a díjátadó idején is épp egy világbajnokságon volt. Nem csodálkoznék, ha nem is bánta volna, hogy versenyzéssel ünnepel, hiszen mindene a vitorlázás. De azért az hamarosan kiderül, hogy ez a tevékenység nem hasonlít azokra a délutáni turistaprogramokra vagy baráti társaságban jeges italokat kortyolgató sziesztákra, amelyekre elsőként gondolnánk a szó hallatán. 

Érdi Mária vitorlázó az olimpia esélyese
Érdi Mária vitorlázó – Fotó: Emmer László

A közvélekedés szerint, a vitorlázás igazi pihentető flow-élmény, ringatózunk vagy suhanunk a vízen a szabad ég alatt. Ehhez képest láttam, mit tolsz le egy versenyen: milyen ugrásra kész rugalmasság, erőnlét, figyelem, összpontosítás, pillanatnyi döntések sorozata kell a sikerhez. 

Azért nagyon élvezetes! Arra a hajóosztályra, amelyben én versenyzem, az jellemző, hogy nagyon sűrű a mezőny. Közel vagyunk egymáshoz a futam alatt, centimétereken múlik, hogy a rajt után például ki tudsz-e jönni vagy nem. 

A futam körülbelül negyvenöt perces, és az, hogy az első percben tudsz nyerni egy métert, a végén az száz métert fog jelenteni. 

Szóval ezalatt a negyvenöt perc alatt folyamatosan feszülsz, és próbálod kihozni a hajóból a maximum sebességet, ami fizikailag is nehéz. Közben meg azt kell figyelni, hogy a szél hogyan fordul, a versenytársak merre mennek, a kockázatvállaláson is kell gondolkozni, hogy milyen pozícióban vagy, mennyit lehet reszkírozni, hogy odaérj. Ha meg szeretnél nyerni egy versenyt, általában a top 10-en kívül nem nagyon mehetsz egy futamban. Ha a tíz futamból átlagosan jó helyeket tudsz hozni, akkor lehetsz győztes. 

Ezeken mind gondolkoznod kell a futam közben. Figyelned, hogy a többiek mit csinálnak, hogyan pozícionáld magadat a mezőnyhöz képest, de egy hajóhoz képest is. Figyelni kell, hogy hol vannak a bóják, hol vannak olyan helyek, ahol nagyon bejön az áramlás. Soha nem tudjuk biztosan, hogy merre fog fordulni a szél… Az utolsó versenyemen többször megesett velem, hogy az első bóját körülbelül a harmincadik helyen kerültem, és utána befutottam az első tízben. Szóval folyamatosan lehet feljönni vagy visszacsúszni. Feszül minden izmod, de közben egyfajta nyugalom is kell ehhez, hogy érezd, a hajó mit jelez vissza a köteleken, a kormányon, hogy rá tudj mozogni, és úgy tudj kormányozni, és úgy tudd a vitorlát állítani, hogy egy picivel gyorsabban mehetsz, mint az ellenfelek.

A vitorlázás azok közé a sportágak közé tartozik, amelyeknél nagyon meghatározó tényező a természet, az időjárás. A Balaton mellett laksz, gondolom kiismerted ott a vizet, a szelet, de a nagy versenyhelyszínek általában számodra ismeretlen terepek. Mennyi idő alatt lehet felmérni? 

Általában sok időt töltünk a fontos versenyek helyszínén. Például, ha majd augusztusban vége lesz az olimpiának, még idén sokan elutaznak a 2028-as olimpia helyszínére edzőtáborba. Ha van valahol egy fontos verseny, ahol teljesíteni szeretnél, akkor már évekkel a verseny előtt elkezded feltérképezni. Számunkra az idei olimpia helyszíne Marseille lesz, és az ott lévő pályával szintén már jó ideje „ismerkedünk”. A vitorlázás eléggé Európa-központú. Itt vannak a legjobb versenyzők, jól ismerik a helyszíneket. Az idei olimpián nem sok előnye lesz egy helyi versenyzőnek. Sőt azt a plusz nyomást is el kell bírnia, hogy a honfitársai egyértelműen a dobogó tetején szeretnék látni. 

Amikor a vízen vagy, megszűnik a part világa. Sportolóként mennyire tudsz a sporton kívüli életre figyelni? 

Szeretnék kicsit nyitni, hogy ne ez az egyetlen fontos dolog legyen az életemben. Sok mindent naponta meg kell csinálni ahhoz, hogy sikeres legyen az ember, és ezek nagyon el tudják vinni a figyelmét egy irányba. Ugyanakkor a kettőnek van köze egymáshoz. 

A sportpszichológus szerint, ahogyan éled az életedet, az rávetül a versenypályára is. Én például nagyon nem szeretem a konfliktust, sem a vízen, sem a szárazföldön. 

Nem mindegy, hogy ha rám jönnek egy futamban az ellenfelek, arra hogyan reagálok, mivel azt tudom gyakorolni az életben is. Mondhatom azt: „Előzni próbáltok? Csak gyertek, majd én megmutatom!” De azt is gondolhatom magamban: „Jaj, mennyi mindent elrontottam, hogy rám jöttek!” Ha befeszülsz, és megelőznek, mert azt hiszed, hogy jobbak nálad, aztán a futam után rájössz, hogy nem kellett volna elengedned azt az öt hajót, akkor nem jól reagáltál. 

A teljes interjú a Képmás magazin legfrissebb, júniusi számában olvasható.
Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben. A magazinra előfizethet itt.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti