Egy ország, ahol a boldogság az alapmértékegység – Bhután a hagyományok és a nyugatosodás válaszútján

Bhután és a bruttó nemzeti boldogság fogalma összekapcsolódott a világsajtóban az elmúlt évtizedekben. Az utolsó békés, buddhista országról beszélünk azon a környéken, ahol több évezredes hagyományok is élnek – nemcsak a kultúrában, hanem a gyógyításban, a világszemléletben is. Erről is beszélgettünk Valcsicsák Zoltánnal, a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnökével, aki rendszeresen visz csoportokat a Bhutáni Királyságba, és többször találkozott már a fiatal királlyal is.

Bhután
Kép: Valcsicsák Zoltán

Bevallom, amikor 2011-ben először eljutottam Bhutánba, kicsit szkeptikus voltam, ami a bruttó nemzeti boldogságot illeti. Tudtam, hogy buddhista ország, de hogy a világ legboldogabbja lenne... Odautaztam tehát, és ez a találkozás teljesen megváltoztatta az életem. Beleszerettem a helybe, noha most sem gondolom, hogy ez a világ legboldogabb országa. A bhutániak sem állítják, hogy itt valami személyes boldogságról lenne szó, ahogy mi, nyugatiak lefordítjuk. Ez a boldogság egy kiterjesztett közösségi élmény, ami arról szól, hogy egy társadalom hogyan tud olyan feltételeket teremteni, amelyek között a többség fizikailag és mentálisan is egészséges, kiegyensúlyozott, derűs.

Talán jobb lenne úgy fogalmazni, hogy bruttó nemzeti derű, mert az nem annyira félrevezető, mint a boldogság szó.

Ha az itt élőkkel beszélsz, gyorsan kiderül, hogy az „én” háttérbe szorul, a közösség az első. Hagyományosan olyan életszemlélet volt itt jellemző, amely állandó flow-ban, áramlásban, derűs állapotban tartotta az embereket, ám a modernizáció, a globalizáció következtében nagyon gyors változások figyelhetők meg, sokszor rossz értelemben.

Egy nyugat-európai számára „együgyűnek” is tűnhet ez az élet, amelyben ők derűsen mosolyognak, de akár több órát is gyalogolnak, mire egyik helységből a másikba érnek. A közösség megtartó ereje azonban még jelen van, a gyerekeket önálló személyiségként kezelik, és a közösség minden tagja számára fontosak.

Azt a szót használtad, hogy együgyű. Szerintem ez pozitív dolog. Az együgyűség, az élet leegyszerűsítése jó. Sokan csak egy-két dologgal foglalkoznak az itteni életükben, nem élnek egyszerre két életet, állandóan online és offline. Lecsökkentik a tárgyaik számát, egyszerűsítik az életet. Régen a kis faluközösségekben ki volt kövezve az útja egy ide született embernek, tudták, hogy nagyjából mit csinál majd az élete során. Azt gondolták, az óriás hegyeken túl igazából nincs is élet. Az ő életük a lehető legjobb élet a világon. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak, elégedettek legyenek, a közösség pedig mindig alájuk nyúlt, ha baj ért valakit. Ma is úgy van vidéken, hogy ha egy gyerek szülője meghal, vagy hosszabb időre elutazik, a kicsit a többiek nevelik.

Az idilli élet, amely Bhutánt jellemezte, az utóbbi néhány évben megváltozott. Miért?

Amint a globalizációval kinyílt a világ, az emberek hasonlítgatni kezdtek, ami nem tesz boldoggá.

Ha nem önmagában nézem az életemet, az elért sikereimet, hanem összehasonlítom valaki máséval, már nem feltétlenül érzem magam annyira kiegyensúlyozottnak.

A nagy kérdés Bhutánban is az: hogyan lehet a modernizációt és a hagyományt ötvözni. A bruttó nemzeti boldogság koncepciókerete segít abban, hogy összekapcsolják, ami jó a modernitásban, mert az valóban jó, hogy a gyermekek nem halnak meg egyéves koruk előtt; hogy a járványokat leküzdötték; hogy van ingyenes, modern egészségügyi ellátás, nem csak természetgyógyászat. Ezek pozitív dolgok az egyén, a család és a közösség szintjén is, amik segítik a kormány munkáját is ebben a bizonyos egyensúlyban.

A Bruttó Nemzeti Boldogság Bizottság hagyja jóvá a fejlesztési projekteket. Ha úgy látják, hogy egy projekt nem szolgálja a közösség érdekét, vagy vallási, spirituális értékeket sért, netán szembemegy a környezetvédelemmel, akkor a testületnek joga van felülbírálni, s az előkészített törvényjavaslatba módosításokat beilleszteni….

A mi fülünknek furán hangzik, hogy van egy ilyen bizottság, amelyik eldönt dolgokat. Limitált ugyan, hogy mit tud elérni, de létezik. Körülbelül ötévente a bhutáni kormány felméri, hogy mennyire boldogok, kiegyensúlyozottak, egészségesek, jólétben élők a bhutániak. Több száz kérdezőbiztos járja az országot, több ezer háztartást megkérdeznek több száz kérdéses kérdőívvel kilenc nagy területen: az egészség, az oktatás, az életszínvonal is benne van, tehát a GDP, mondhatjuk így. De megnézik a mentális egészséget is, hogy ki mennyire vesz részt a kulturális életben, hogyan változott a természeti környezet az elmúlt években, mennyit dolgoznak, alszanak az emberek… Kérdeznek, számolnak, és a végén kijön egy szám, amely az ország bruttó nemzeti boldogságindexe.

Ez egy bhutáni index, amely alapján az emberek kilencvenegynéhány százaléka boldog. Ez része a döntéshozatali mechanizmusnak is, ugyanis a kormány minden fejlesztésről – legyen-e vízerőmű, bánya, útépítés – a bruttó nemzeti boldogság szűrőjén keresztül vizsgálódva dönt.

A Transparency International felmérése szerint Ázsiában itt az egyik legalacsonyabb a korrupciós index. Lehetséges, hogy ennek köze van ahhoz a szemlélethez, amely szerint a vagyonnak korlátozó hatása lehet az emberi lélek kiteljesedésére. A magántulajdont tiszteletben tartja mindenki, de hagyományosan a közösségi teherviseléshez is hozzájárulnak, ez generációról generációra öröklődő szemlélet. A fővárosról nagyon szép felvételeim vannak, rajta az egyik legnagyobb kolostorerőddel, a királyi kancelláriával és a parlamenttel. Ezek nagy, díszített épületek, de a király nem palotában, hanem mellette egy parkban, szerény körülmények között él. Őfelsége igazi nyugatos ember, aki Oxfordban végzett, imádja Elvist, de nem akar elkülönülni a néptől, sok időt tölt az emberek között, nagyon sokat tesz azért, hogy mindenki jól érezze magát.

Kép
Valcsicsák Zoltán
Valcsicsák Zoltán (középen) a király öccse mellett áll a magyar íjászokkal együtt (2016) - Kép: Valcsicsák Zoltán

Mennyi szerepe van a bhutániak életérzésében a vallásuknak?

A buddhizmus mindent áthat, a különböző rituálék, ünnepek, fesztiválok körforgása határozza meg az életüket. A főváros legnagyobb sztupája mindig nyitva van, mindenféle ember köröznek körülötte: fiatalok fülükben fülhallgatóval, kezükben mobillal, mennek egy pár kört és imádkoznak; idősek csoszognak körbe és malát, buddhista imafüzért morzsolnak; jön a taxisofőr, a hivatalnok...

Derűsebbek, pozitívabban látják az életüket. Ha most nehezebb, majd lesz jobb is, gondolják, de ez nem jelent passzivitást.

Az újjászületés gondolata ad más színezetet mindennek. Nálunk attól lesznek az emberek idegesek, hogy egyszer megöregszenek, meghalnak, és ez sokakat arra ösztönöz, hogy gyorsan kell élni, mert egy életbe kell sűríteni mindent. Ott pedig a krízis azt jelenti, hogy újra meg újra megszületünk, visszatérünk. A buddhizmus szerint egy halálokon átívelő tudatfolyam vagyunk, az élet célja a saját tudatunk megismerése és kiteljesítése, illetve az állandó szenvedéssel járó létforgatag megszakítása és a Nirvána elérése.

Bhutánban a régi, természetközeli gyógyítási módszerek, eszközök még mindig fontosak, de ahogy mondtad, már a modern orvoslás is ott van. Hogyan férnek meg ezek egymás mellett?

Ingyenes az egészségügyi ellátás, amelyben ötvöződik az akadémikus orvoslás és az ottani több évezredes hagyományokra épülő természetgyógyászat. A betegség gyökerét oda vezetik vissza, hogy az elmét mérgezi a gyűlölet vagy a vágy, amit ők káprázatnak hívnak. Ez azt jelenti, hogy nem ismerjük a világ valóságát, hanem egyfajta illúziót látunk, élünk meg. Bhutánt Tibet füveskertjének is nevezik, mert rengeteg az erdő, ami számos növény- és állatfajnak ad otthont, és sok-sok gyógynövény terem az országban. A gyógyászat tibeti jellegű, összegyúrva a kínai, indiai orvoslással. Nagyon sokáig kizárólag így gyógyítottak embereket. Az 1950-es években 44 év volt az átlagéletkor Bhutánban, a csecsemőhalandóság is nagyon magas volt. A ’60-as években jöttek be az oltóanyagok külföldi segítséggel, az ENSZ is sokat segített a járványok leküzdésében. Ami most óriási kihívás, az a globalizációval összefüggő életmód, az új betegségek: a túl sok stressz, a degeneratív elváltozások, a különböző függőségek, amelyekre nincs gyógymód. Bár a marihuána hétköznapi módon megtermő gyógynövény itt, hagyományosan a disznóknak adták. Aztán bejöttek a nyugati filmek, és a srácok látták, hogy el is lehet szívni. Alkohol mindig volt, helyben készítik rizsből, gabonából, de mára külföldi alkoholos italokat hoznak be, és ez nagymértékben növelte az alkoholisták számát.

Szintén az elmúlt években jelent meg a diabétesz, korábban ugyanis nem volt édesség, nagyon ritkán tudtak hozzájutni fák háncsából kivont formában cukorhoz, évente egyszer-kétszer. Most meg ott van mindenféle csoki a boltban, az emberek hízni kezdtek és betegek lettek. Mára online életet élnek, és stresszelnek is.

Volt, hogy fölvettem a hagyományos, kimonószerű, gho-nak nevezett nemzeti viseletüket egyik reggel, és elindultam egy hagyományos gyógyászati központba. Reggel fél kilenc körül kisebb dugó alakult ki a városban, habár ez az egyetlen olyan főváros, ahol nincs közlekedési lámpa. Én gyalogoltam föl a hegyre, a kocsik meg jöttek le a központba. A nemzeti parlament egyik fiatal tagja is ott araszolt, odamentem, hogy köszönjek neki. Én nemzeti viseletben voltam, ő farmerben és pólóban. Együtt nevettünk a változó Bhutánon... Mert állandóan változik ez az ország, de nem mindig hasznára. Új problémák, új kihívások jönnek, mint a műanyagpalack, amelyet, ha most eldob az ember, ott lesz még pár ezer évig, nem úgy, mint a korábban tányérként, csomagolóanyagként használt nagyobb levelek, amelyeket gond nélkül eldobálhattak. A 150 ezres főváros már egészen másképp működik, mint egy kis faluközösség.

Miért jó mégis Bhutánban élni?

Nem mindenkinek jó: aki élvezi a pörgést, annak nem. Aki viszont szeretné magát jobban megismerni, kicsit csendben odafigyelni önmagára, a körülötte lévőkre és a természetre, aki szeretne olyan környezetben lenni, amely nem olyan bonyolult, mint a mi életünk, az valószínűleg nagyon jól fogja érezni magát Bhutánban.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti