Egy milliomoslány, aki szétosztja a vagyonát – „Én csak a gazdag kölyök vagyok, aki kinyitja a száját”

Marlene ötödízigleni leszármazottja Friedrich Engelhorn német üzletembernek, aki a 19. század közepén szerény ötvösként indult, majd 1902-es halálakor már több vegy- és gyógyszeripari multinacionális vállalat (BASF, Boehringer Mannheim) alapítója vagy résztulajdonosa, 39 cég részvényese volt. Leszármazottai hatalmas vagyont gyarapítottak tovább. Marlene 95 évesen elhunyt nagymamája – aki csak a család egyik ágát képviselte a négyből – például a Forbes üzleti magazin szerint 4,2 milliárd dollárra becsült vagyont birtokolt; a 687. helyen állt a világ leggazdagabb embereinek listáján.

Nem bűvölte el a jólét 

Marlene csak a lelki súlyát érzi annak, hogy egy gazdag családi klán tagja, ahol férfi felmenői leleményes, kitartó ipari fejlesztésekkel, női felmenői pedig gyermekek szülésével biztosították azt, hogy mindig legyen családi vagyon, és legyenek hozzá Engelhornok is, akik tovább gyarapítják azt. Ő inkább arra utal, hogy a vagyonuk egy része „piszkos pénz”. Az sem tölti el csodálattal, hogy nagyszülei híres filantrópok voltak, akik milliókkal támogatták a tudományos kutatásokat és a művészetet. Sőt kifejezetten rossz véleménnyel van a gazdag filantrópokról.

„Ha a szupergazdagok meg akarták volna menteni a világot, akkor már megtették volna” – vetette el a filantróp milliomosoknak még a gondolatát is.

Ezért nem akar ő dönteni arról, hogy mire költse el a 25 millió euróját, mert akkor a hatalom továbbra is az ő kezében maradna. „Úgy gondolom, ha valaki komolyan veszi a demokráciát, akkor valódi esélyt kell adnia neki” – hangoztatja. 
Márpedig az 1992-es születésű, német és osztrák állampolgár Marlene hisz a demokráciában. Megbízottjai segítségével összehív egy ötvenfős bizottságot, amely valamiképpen Ausztria felnőtt lakosságát reprezentálja majd. Ezt úgy érik el, hogy 10 ezer meghívólevelet küldenek ki véletlenszerűen kiválasztott személyeknek, majd a pozitívan reagálók közül kétlépcsős eljárásban 50 személyt választanak ki. Ez a „Jótanács az Újraelosztásért” elnevezésű bizottság dönti majd el, mi legyen a 25 millió euró sorsa. A vagyonelosztásról ötletelő találkozók márciustól júniusig hat hétvégén zajlanak majd Salzburgban, moderátorok és szakértők támogatásával. Engelhorn hangsúlyozta, hogy nincs beleszólása az ügybe, csak az alkotmányellenes, életellenes, embertelen és profitorientált célokat zárják ki. Megmaradt pénzéből szeretné finanszírozni azt az átmeneti időszakot, amíg ő maga is elkezdi a pénzkereső munkát. 

Nem fél attól, hogy később megbánja ezt az életdöntést, nagyon is szívesen adja fel a vagyonból fakadó hatalmat.

A gazdagok veszélyesek

Marlene Engelhorn elkötelezett szószólója a kirívó vagyoni egyenlőtlenségek elleni küzdelemnek. „A gazdagságom a lakosság 99 százaléka számára elképzelhetetlen” – mondja. A lakosok egy százaléka birtokolja Ausztriában az összes vagyon közel 50 százalékát, és ez aránytalanul nagy (negatív) befolyást biztosít ennek a néhány ezer embernek a társadalmi szerkezetre, a politikai rendszerre és a médiafelületekre. Szerinte „veszélybe sodorja a demokráciát néhány gazdag ember aránytalan befolyása”. Az állam csökkenthetné ezt az egyenlőtlenséget például az arányos örökösödési adóval, aminek olyan mértékűnek kéne lennie véleménye szerint, hogy lehetetlenné tegye egy kézben összpontosuló nagy gazdagság felhalmozódását, ehelyett visszajuttassa a vagyont a lakosságnak. Hatvan másik gazdag németországi, osztrák és svájci emberrel együtt részt vesz a TaxMeNow, „adóztasson meg most” egyesületben és kampányban. 

Egy petícióban több adót követelnek a gazdag embereknek. 

A kezdeményezés célja, hogy a javak egyenlőtlen elosztásának problémája nagyobb nyilvánosságot kapjon. 
Ezek nagyon ismerős gondolatok és törekvések azok számára, akik ismerik (vagy netán meg is tapasztalták életükben) a szocialista társadalmi berendezkedés alapfilozófiáját, a marxizmust. 

Kép

Marlene Engelhorn egy tüntetésen, örökösödési adózást követelve - Kép: Profimedia

Ki is ez a lány?

Marlene Engelhorn nem tárja a nyilvánosság elé a magánéletét, csak társadalmi aktivizmusa kapcsán tudhatunk róla néhány személyes dolgot. Gazdagságban töltött gyerekkorát negatívan foglalta össze: Bécsben egy „túl nagy házban” nőtt fel, és magánóvodába, magániskolába járt. „Kiváltságos gazdag kölyök, ez volt az én gyerekkorom” – mondta. Viszont állami egyetemen tanult német irodalmat, ahol már megismerkedett átlagos, hétköznapi emberekkel. Azt sugallja, hogy ő is szeretne átlagos életet élni, de amíg a vagyonelosztási „show” zajlik, ez lehetetlennek tűnik – de talán hozzá is nőtt már ez a pörgős aktivista-szerep. Interjúkat ad, politikusokkal vitázik. Támogat egy olyan bécsi szervezetet, amely LMBTQ-témájú oktatást végez diákok körében. Több nemzetközi újbaloldali–zöld csoportosulásnak tagja, amelyek globális antikapitalista társadalmi átalakulást szorgalmaznak és támogatnak az össznépi igazságosság jegyében. Ahogy például a Gerilla Alapítvány – amelynek Engelhorn finanszírozó tagja – megfogalmazza szellemi küldetésében, céljuk „az elnyomó formák feloldása, a hagyomány szűk látókörű szellemeinek átprogramozása”. 

Marlene Engelhorn szerepvállalása abba a neokommunista-újmarxista vonulatba illeszkedik, amely miatt például amerikai fehér fiatalok szégyellik a bőrszínükkel járó privilegizált származásukat, és próbálnak kompenzálni a legkülönbözőbb formákban. De időben távolabbi, száz évvel ezelőtti párhuzam is felsejlik. Ha közép-európaiként ismerjük a szocialista eszmék 19. század végi – 20. század eleji elterjedésének történetét, módozatait – amikor a társadalmi elit gyermekei fordultak az elit ellen –, ismerős párhuzamot láthatunk e milliomosleszármazott ideológiai fejlődése, célkitűzései és a 20. század eleji társadalmi mozgalmak között. Csak remélhetjük, hogy most nem hasonló történelmi folytatásra számíthatunk, mint ami Közép- és Kelet-Európában a szocialista diktatúrákban teljesedett ki.