Edith Piaf – a gyógyító hit

Visszanyert látás

Az 1915. december 19-én Párizsban született Edith gyermekkorában egy szaruhártya-gyulladás következtében elveszítette látását. Ekkoriban nagyanyja nevelte, aki bordélyházat vezetett a normandiai Bernay-ben. Ő vitte el a „lányok” kíséretében Lisieux-be, Szent Teréz sírjához, hogy ott imádkozzanak a kislány szeme világának visszanyeréséért. (A karmelita Terézt ekkor még nem, csak 1925-ben avatták szentté.) 

A kis Edith hamarosan visszanyerte látását, és ettől kezdve gyógyulása évfordulóin titokban elzarándokolt Lisieux-be.

Későbbi sógornője, Christine Laume énekesnő szerint ettől az időtől kezdve rendszeresen imádkozott Terézhez közbenjárásért, „Mi, nők, jobban megértjük egymást” – mondta. Minden este letérdelt az imához, akárki is volt aznap este vele.

Mint egy prédikátor

Piaf halálának 50. évfordulóján egy francia dokumentumfilm készült Marie-Christine Gambart rendezésében Lisieux-i Szent Teréz és Edith kapcsolatáról („Édith Piaf, Je crois tout simplement”, 2013). Bár az énekesnő soha életében nem nyilatkozott nyilvánosan a hitéről, a rendezőnő fantáziáját megmozgatta a kérdés: lehetett volna-e belőle „Piaf” a szent közbenjárása és a vele való kapcsolat nélkül. Teréz és Edith életét egyaránt meghatározta az anyanélküliségből fakadó szenvedés és a hatalmas szeretni vágyás. Ugyanakkor az egyik kolostorba vonult, és kortársai számára ismeretlenként élt, a másik pedig színpadra lépett, és „egy világ hevert a lábainál”. Az egyik az imát és a költészetet választotta, a másik a profán szerelmet és a dalt emelte szinte szakrális magasságokba. Mindkét nő önzetlenül szeretett.

Két sors, két látszólag ellentétes spirituális út, amely találkozik.

Kis Szent Teréz megígérte halála előtt, hogy „rózsaesőt hint a földre”, vagyis csupa jót tesz majd. Az ígéretet Edith saját magán tapasztalta meg – a már említett, a lisieux-i bazilikában is bemutatott dokumentumfilm rendezője szerint a keresztény hit jelen volt Edith Piaf életében, leghíresebb dalaiban, olyanokban, mint a Mon Dieu (Uram), a Les Trois cloches (A három harang), a Les Croix (A kereszt), a Mea culpa (Én vétkem) felfedezni véli hitvallását. Megemlíti azt is, hogy ateista nagybátyja egy Edith Piaf-koncertről kijövet megjegyezte, elkezd misére járni.

Edith olyan volt, mint egy prédikátor, aki a szeretetről énekel.

Kis keresztjét a nyakában hordta, nélküle (ahogy a 2007-es filmből is kiderül) nem volt hajlandó fellépni, a színpadon dísztelen fekete ruhájában tárt karokkal énekelt.

Kép

Edith Piaf – Kép: Wikipédia

Házasság nagy korkülönbséggel

Kis Szent Teréz egy életre belopta magával együtt Istent is egy gyermek szívébe a csodásnak mondható gyógyulás után, és ott is maradt élete végéig. Edith féltestvére, Simone Berteaut, akivel elkezdte az utcán éneklést, mesélte, hogy Edith a gyógyulása után még sokáig viselte Lisieux-i Szent Teréz kis képmását a nyakában, egy láncra függesztve. 46 évesen újra elzarándokolt Lisieux-be „megkérdezni” a szentet, hogy hozzá merjen-e menni a nála 20 évvel fiatalabb görög fodrászfiúhoz. Állítólag Szent Teréz azt súgta Edith szívében, hogy igen, így 46 évesen feleségül ment Theo Sarapóhoz (polgári nevén Theophanis Lamboukashoz; 1936–1970), akivel házasságukat a párizsi görög ortodox templomban tartották.

Christie Laume szerint (Theo 6 évvel fiatalabb húga, aki velük lakott) Edith férje mellett soha többet egy korty alkoholt sem fogyasztott, és megpróbált visszafogott életet élni. Az énekesnő életének utolsó másfél évéről Christie könyvében olvashatunk részletesen („Le dernier amour D’Édith Piaf”, 2013). A nagy korkülönbség ellenére teljesen kiegészítették egymást, igazi lelki társak is voltak. Edith számára Theo görög neve kimondhatatlan volt, ezért elnevezte férjét Sarapónak, ami görögül azt jelenti, „Szeretlek”.

Lamboukasné

Sajnos Edith-nél hamarosan májrákot diagnosztizáltak. Másfél éven belül, 48 évesen meghalt. 1963. október 10-én hunyt el, a pletyka szerint író-filmrendező barátja, Jean Cocteau szívrohamot kapott Edith halálhíre hallatán. Életvitelére való tekintettel a katolikus egyház nem engedélyezte az egyházi temetést, csupán egy rövid beszédet mondhatott Thouvenin de Villaret atya, „a színházi és zenei szakma alamizsnása”.

A temetés soha nem látott tömeg részvételével történt, nem kevesebb, mint 40 ezer ember jelent meg.

Állítólag a II. világháború óta nem történt olyan esemény Piaf temetéséig, amely ennyire nagy fennakadást okozott volna a francia főváros közlekedésében. Az énekesnő ma egy sírban nyugszik férjével, sírkövén ez áll: „Lamboukasné, akit Édith Piafként ismertek”.

Halálának 50. évfordulóján, 2013-ban, a katolikus egyház szentmisén emlékezett meg róla egy párizsi templomban. Gyermekként testileg gyógyult meg, majd középkorúként, karrierje csúcsán visszanyerte lelki látását is.