„Dolgozom és egyedül nevelem a gyermekem” – a munka és a család közötti egyensúly megteremtése egyszülős családokban

Ma Magyarországon 340 ezer olyan szülő van, aki egyedül neveli egy vagy több gyermekét. Összesen félmillió gyermek él egyszülős családban, ahol döntő többségben, 80%-ban az édesanya a családfő. Az egyszülős családok említése kapcsán legtöbben egy elvált édesanyára gondolnak, aki egyedül maradt egy szem gyermekével, ám a valóság ennél sokkal összetettebb. Ugyanis az érintett családok 10%-a egyben nagycsalád is, és több különféle okból válhat valaki egyedül nevelő szülővé, nem csak válás következtében.

Rengetegen vannak, akik fiatalon lesznek özvegyek, vagy már a várandósság alatt egyedül maradnak. 

Vannak, akik társ nélkül vágnak bele az örökbefogadásba vagy válnak nevelőszülővé, de olyan is előfordul, hogy valaki egyedül vállal gyermeket. Sokféle élethelyzet van, ám azok a nehézségek, amelyekkel ezek a szülők nap mint nap szembesülnek, azonosak, ugyanis két ember helyett próbálnak helytállni családfenntartóként és szülőként egyszerre. Nem beszélve azokról, akik sérült gyermeket nevelnek egyedül, az ő küzdelmük még embert próbálóbb.

Nem kapkodnak utánuk a munkáltatók

„Ha csak egyetlen gyermekkel marad valaki egyedül, már az is óriási terhet jelent: két ember helyett kell eltartania a családot, egy személyben kell a két szülő helyett teljesítenie, és még a háztartási és egyéb teendők is csak az ő vállát nyomják” – magyarázza Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője, aki saját tapasztalatból tudja, milyen egyszülős családnak lenni. A munka és a család között folyamatosan lavíroznak. Többségüknek már a munkahelyválasztásnál komoly kompromisszumot kell kötnie. 

„Nálunk nem az a fő kérdés, hogy a végzettségünknek megfelelő munkát találjunk, olyat, amelyhez van kellő tapasztalatunk, affinitásunk, hanem az, hogy odaérünk-e délután ötre a gyerekért – mondja Nagy Anna, majd így folytatja: – És akkor még nem beszéltünk a tanítás nélküli munkanapokról, a nyári szünetről és arról, mi van, ha beteg a gyerek.” 

Az egyedül nevelő szülőknél komoly logisztikát, szervezést igényel az is, ha túlórázni kell vagy hétvégén dolgozni, de még az is, hogy reggel mindenki időben beérjen. 

Náluk ugyanis nem opció, hogy az egyik szülő viszi, a másik hozza a gyereket. „Ismerek olyan édesanyát, aki reggel fél hétre vitte a gyermekét iskolába, amikor még csak a portás volt bent. Leültette egy padra, és rohant, hogy időben érkezzen a munkahelyére” – meséli az Egyszülős Központ alapítója, aki szerint munkahelye válogatja, ki mennyire toleráns az egyedül nevelő szülőkkel, de az biztos, hogy nem ők jelentik az álommunkavállalókat, akikért kapkodnának a munkáltatók. 

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Freepik

Gondolhatnánk, hogy az atipikus foglalkoztatás megoldást jelenthet az egyedül nevelő szülőknek is, hogy könnyebben összehangolják a munkát és a családot, ám Nagy Anna arra hívja fel a figyelmet, hogy nem minden esetben van így. Például a részmunkaidő náluk abszolút nem opció, ugyanis az részfizetéssel jár. „Amikor egy kenyérkereső van, nem lehet négyórás munkából eltartani a családot, hacsak nincsenek nagyon jó anyagi helyzetben. Ám ez az egyszülős családok döntő többségéről nem mondható el. Sokan komoly anyagi nehézségekkel küzdenek, olyanok is, ahol az apa az egyedül nevelő” – magyarázza Nagy Anna. 

Egyedül nem lehet minden szerepet eljátszani

A home office is csak akkor jelent számukra segítséget, ha nincs otthon gyerek. „Mindannyian megtapasztaltuk a covid alatt, hogy ha otthon vannak a gyerekek, le kell őket foglalni, hogy dolgozni tudjon az ember. Ám az egyszülős családokban nincs ott a társ, aki ilyenkor egy-két órára leülne velük játszani, vagy elvinné őket sétálni, játszóterezni” – mondja. 

Így maradnak az elektronikai eszközök, amelyek miatt aztán lelkiismeret-furdalás gyötri a szülőt, hogy megint engedte a használatukat. 

A home office-szal kapcsolatban még hozzáteszi: „Annak a szülőnek, aki gyerekekkel él együtt a mindennapokban, és nincs mellette egy másik felnőtt, inkább előnyt, mintsem hátrányt jelent az, ha bejár valahova dolgozni, és felnőttek között tölti a napja egy részét.” Összességében úgy gondolja, az atipikus foglalkoztatás akkor jelenthet igazán segítséget, ha mindenkinek a saját élethelyzetéhez igazítják, egyénre szabják.

Az egyedül nevelő szülő sokszor utolsó pillanatban esik be a gyerekért az óvodába, iskolába, majd vásárol, mos, főz, takarít, gyerekekkel foglalkozik stb. Arra végképp nem jut ideje, hogy regenerálódjon, önmagával foglalkozzon. „Nincsen, amiből töltekezni tudnának, és ez akár erőtlenséghez, kiégéshez, depresszióhoz is vezethet – mondja Nagy Anna, aki szerint ezeknek a szülőknek még nagyobb szükségük van arra, hogy „legyen körülöttük olyan személy, aki abban az esetben, amikor az egy szülő kevés ahhoz, hogy az összes szerepet eljátssza, mellé áll és segít” – teszi hozzá. 

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Freepik

Jobb esetben jelen van a másik szülő, aki akar is, és benne is tud maradni a gyermek életében, vagy van nagyszülő, nagynéni, nagybácsi, keresztszülő vagy egyéb rokon, barát, akihez segítségért lehet fordulni, de az Egyszülős Központban rengeteg olyan szülő is megfordul, aki tényleg egymaga van ebben a nehéz élethelyzetben. 

Nagy Anna tapasztalja azt is, hogy sokaknak nem is megy egyből és könnyen a segítségkérés, mert szégyellik a helyzetüket, és azt gondolják, muszáj mindent egyedül megoldaniuk, pedig a „gyereknevelés kétemberes feladat, senkinek sem kell tudnia mindent elvinni egyedül”. 

Hiszi, hogy a segítségkérés is tanulási folyamat, mindenkinek át kell lépnie egy küszöböt, hogy fel merje vállalni azt, hogy olyan élethelyzetben van, amely jóval nagyobb terhet ró rá, mint ami elvárható lenne.

„Nem azért kérünk segítséget, mert kevesek vagyunk, hanem azért, mert akkora teher nyomja a vállunkat, amivel nem tudunk egymagunk megbirkózni. Nagyon üdítő és felszabadító érzés, ha merünk segítséget kérni, és kapunk is” – mondja. Ezért arra bíztat mindenkit, forduljon bátran másokhoz, ha vigyázni kell a gyerekre vagy gyógyszertárba kell menni, mert ő otthon van a beteg gyerekkel. 

Hogyan segíthetjük őket?

Ha valakinek nincs a környezetében olyan családtag vagy barát, akitől segítséget tudna kérni, akkor keressen olyan közösséget, ahol ezt megteheti. Éppen ezért is hozták létre az Egyszülős Központot, ahol különböző rendezvények és foglalkozások mellett gyakorlati segítséget nyújtanak az egyedül nevelőknek, sőt gyermekfelügyeletet is vállalnak nem csak a programok alatt. 

Hozzájuk bárki betérhet bármilyen kérdéssel, kéréssel, és ott is hagyhatja a gyermekét pár órára, hogy ügyet intézzen, vagy csak töltekezzen. „Nálunk mindenki egyedül neveli a gyermekét, itt senkinek sem kell azt éreznie, hogy kilóg a sorból, kevésbé jól teljesít, vagy az ő élete rosszabb, sikertelenebb, mint másoké. Olyan közösségérzést tudunk adni, amelyben igenis lehet segítséget kérni” – fejezi be.

Nem lehetetlen az egyedül nevelő szülők esetében sem a munka és a család összeegyeztetése, ha kapnak segítséget. 

Ám ezt nem csak kérni, hanem felajánlani és adni is lehet. 

Mindnyájan, akik gyermeket nevelünk és dolgozunk, tudjuk, milyen kihívásokkal telnek a mindennapok, még akkor is, ha van társunk. Gondoljunk csak bele, milyen lehet mindezt egyedül menedzselni! 

Vajon észrevesszük a környezetünkben az egyedül nevelő szülőket? Nyújtunk nekik bármilyen támaszt vagy segítséget? Már olyan apróság, hogy óvoda után áthívjuk a gyereküket játszani, átvisszük az iskolából edzésre a miénkkel együtt, felajánljuk a bevásárlást, mert mi úgyis megyünk, vagy csak megkérdezzük, hogy vannak, óriási támogatást jelenhet nekik.