Boggie 5. „Születésnapi Koncertjére” hív minket!

„Szeretnénk meghálálni nektek ezt az elmúlt öt évet! Ne hagyjátok ki!” Boggie 5. Szülinapi Koncert 2018. október 24-én, 20 órakor az A38-as hajón.

Boggie
Boggie

Kép: Emmer László

„Szeretek rendszeresen számot vetni magammal, az életemmel, és azt sem fogom soha elfelejteni, hogy micsoda mennyiségű szeretetet és segítséget kaptam kicsi gyerekkorom óta. A családom, a tanáraim, osztálytársaim, zeneiskoláim, a zenésztársaim, kollégáim, barátaim, engem és a zenémet kedvelő embertársaim! Nagyon sok szeretettel gondolok rátok, egytől egyig. Ezt szeretném meghálálni nektek ezzel a születésnapi koncerttel! Gyertek el minél többen, és ünnepeljünk együtt!”

 

 

Boggie dalszerzői stílusa az elmúlt öt év alatt igazán különlegesre érett. Ez alatt az idő alatt elképesztően sűrű élményekkel gazdagodott a zenekar: idén öt éve, hogy a „Parfüm” elindult világkörüli útjára, felkerült a Billboard-listára, majd a második nagylemezért Fonogram-díjat kapott, és jött az Eurovízió. A harmadik nagylemez megjelenése után pedig az SXSW fesztiválon is fellépett. Többször koncertezett Amerikában, és Európában is turnézott már zenekarával.

A 2017 szeptemberében megjelent „3” című harmadik nagylemeze páratlan énekes-dalszerző munka eredménye. A dalokban a klasszikus zene, a kortárs francia pop és még világzenei hatások is vissza-vissza köszönnek. A nyelvi sokszínűség – a Boggie-tól megszokott módon – az új albumot is jellemzi, csak úgy, mint korábbi lemezeit. Dalainak témái az énekesnőhöz hűen továbbra is elgondolkodtatnak minket, tükröt tartanak saját szerelmeinknek, barátságainknak, családunknak.

Boggie zenekara egyedi. Olyan zenekari munka, barátság szövődött közöttük az elmúlt években, ami minden koncerten tetten érhető. A zenésztársaival közösen hangszerelt „3” című nagylemez dalai lesznek fókuszban az 5. Születésnapi Koncerten, de természetesen a kihagyhatatlan nagy slágerek sem fognak hiányozni a koncertről!

 

„Szeretnénk meghálálni nektek ezt az elmúlt öt évet! Ne hagyjátok ki!

 

Zenésztársak:

Antal Gábor – zongora

Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló

Szakonyi Milán – gitár

Szabó Tamás – dob

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti