Betörés után, kifosztva…

Apa három napra elutazott, a gyerekek barátoknál. Hazaérsz, cipőt le, kézmosás, átöltözés.

Furcsa látvány: az ágyon oldalán fekszik a pénzes doboz, körülötte szétszóródott aprópénz. Papírpénz sehol. Villanó érzés a fejedben: kiborogatott dobozkák mindenütt. A kis papírhenger, amiben a fonott ezüstláncocska van. Vagyis volt. A virágforma fülbevaló kis kerek doboza. Üresen. A csattintós kis skatulya a szívecskés láncocska nélkül. A teraszajtó nyitva, árad be a hideg.

Mi van? Dagály. Már a nyakadig ér. Megszédülsz. Csukd be a szemed, hátha elmúlik, és kiderül, hogy csak rendetlen vagy! Kellemetlen érzés. Nem múlik el. A dobozkák üresen szomorkodnak, mintha szégyenlősen próbálnák ürességüket a doboztetőkkel fedni.

Mit is tanultál az iskolában? 105 a rendőrség száma, bemutatkozás, cím, esemény. Kezedben remeg a telefon, most légy nagyon felnőtt, pedig jobb lenne gyereknek lenni, akkor nincs felelősség, csak összecsapjuk a kezünket, és annyit mondunk, nahát, majd anyu elintézi! Egy kedves hang jelentkezik. Bemutatkozás, lakcím jön, majd összeszorított szemmel, kerekre nyílt szájjal bömbölni kezdesz. Nehezen nyögöd ki az információkat, fél füllel hallod a „nyugodjon meg, asszonyom!” mondatot – de ki a fene nyugszik meg ilyentől? A valóban kedves hölgy folyamatosan ismételgeti, majd közli, hogy hamarosan ott lesznek a rendőrök.

Minden újabb szörnyűség felfedezése a lakásban olyan, mint egy gyomros. A kiborogatott, megtaposott fehérnemű látványa. Mereven, szinte bambán nézed a kuszaságot.

Mintha óriásra növekedett vírusok, baktériumok nyüzsögnének rajtuk, gusztustalan mosdatlan kezek nyomai látszanának. Pulóverek, nadrágok keverednek az ágyneművel, régi képeslapokkal, kifordult fényképalbummal. A feldúlt gyerekszobák újabb sírógörcsöt okoznak. Kismackó szomorkodik a szőnyegen a kiszórt holmik közt, üres dobozka, amiben eddig pici babafülbevaló volt.

Ocsmány mancsok nyomták zsebeikbe az apró családi kincseket, hogy érzéketlen orgazdáknak adják majd tovább. Nem szabad, nem szabad erre gondolni, annyira fáj, az érzelmi veszteség fizikai fájdalom.

Pici gyöngyöcske, pici gyerekfülbe való kis aranycseppecske. Hol van? A fájdalom átjár – milyen öreg lettél! Értelmetlen gondolatok száguldoznak a fejedben, semmi értelmes nem jut eszedbe.

Hihetetlenül gyorsan ér ki a kisfiús külsejű, fiatal rendőr társnőjével, aki alig néz ki idősebbnek egy gimnazistánál. Itt tényleg viselkedni kell, ők nem fogják simogatni a fejed, nem bújhatsz zokogva hozzájuk. A fiatal rendőr jegyzetel, vígasztal, kikérdezi a szomszédokat, okos kérdéseket tesz fel.

Hamarosan megérkeznek a helyszínelők, akik a valóságban is léteznek, nem csupán nyugati akciófilmekben.

A bűn közelsége ijesztő. Ujjlenyomatok keresése, fotózás, kérdések, jegyzőkönyv.

A kimerítő munka, túlóra, lekésett vonat, elmaradt pihenés, pánik, fájdalom, a magánterület durva megsértése, udvarias, ámde fájdalmas kérdésekre válaszolgatás eltompít. Legalább nem sírsz, és kerek mondatokban tudsz válaszolni. Le sem mersz ülni, mert a teher és a fáradtság nyomására nem tudnál felállni. Istenem, segíts!

Apránként kiderül, mennyi a veszteség, súlyos összegek hangzanak el, készül a jegyzőkönyv. A tolvajok elvitték otthon tartott pénzeteket, tárgyi emlékeiteket, megrongálták bútoraitokat, mindent beszennyeztek. Nincs már meg a különleges alkalmakra tartogatott nagymama-fülbevaló, az esküvődre kapott gyöngyös nyaklánc, apa ajándék karórája sem. A legtökéletesebb jegyzőkönyv, a biztosítás sem adja vissza a régi nyugalmat, az emlékeket.

Mi lesz ezentúl? Bezárkózol, rácsot csináltatsz, nem mersz kilépni a teraszra, kulcsot cserélsz, magasra szökött vérnyomással nyitod hazatértedkor az ajtót, és abban reménykedsz, minden ugyanúgy van, ahogy hagytad reggel?

Hajnalban, mikor egyedül maradsz, undorral töltöd meg a mosógépet, mintha egy mocskos orgia maradványait kellene eltüntetned. A gép végkimerülésig jár, mindent ki kell mosni, amit a gonoszok valószínűleg megérintettek. Mindenütt száradó, vigasztaló illatú ruhák. Ülve alszol.

Elmúlik egy nap, majd még egy. A rengeteg nem kívánatos teendő miatt a sírógörcsök elmaradnak, eltompulsz, negyedszer is el tudod ismételni, mi történt. Hideg és nyomasztó a fájdalom.

Amikor az ügyintézés feldörzsöli a lelked, vágy ébred benned, hogy találjon már meg valami jó. És jön.

A szomszédod becsenget reggel egy tányér süteménnyel, nem kérdez semmit, csak mosolyog, a tányért majd kéri vissza, de ráér. Ja igen, a tányér, muszáj sütni valamit viszonzásul, kimozdulni, átvinni. Megtudod, hogy ő egy tündér, nem kíváncsiskodik, csak finoman jelzi, szólj, ha szükséged van valamire. Komolyan gondolja.

A családod, a családod! Erőn felül segítenek, hogy enyhítsenek gondjaitokon. Nehezen összegyűjtött összegek szabadulnak fel, karácsonyra szánt pénzecskék vándorolnak hozzátok, szinte zavarba ejtő. Meg sem tudjátok köszönni rendesen. Munkatársaid vigasztaló meglepetéseket csempésznek az íróasztalodra. Gyülekezeted tagjai, a mindig kíváncsi nénik most nem kérdeznek félredöntött fejjel, csak megsimogatják a kezed. Istentisztelet végén az énekeskönyvedben kis borítékot találsz nagy pénzzel. Ki adhatta? Soha nem derül ki.

Nem változik meg az egész világ, a rablók nem jönnek vissza bocsánatot kérni. Veszteséged kifejezhetetlen. De megtudod, hogy körülötted emberek alakjában eddig nem mutatkozó tündérek élnek. Nem tudtál róluk, és ők sem tudták.

Mély lélegzetet veszel, nagyon mélyet, és elkezded új, megváltozott életed.