A világraszóló abortuszcsalás, amelynek hatására 1500 százalékkal megnőtt a művi terhességmegszakítások száma

Abortusz zsebpénzből

„Én vagyok az egyik, aki ott serénykedett ennek a barbár kornak a születése körül” – mondta élete vége felé Dr. Nathanson, aki nem annyira elveinek, mint inkább azok hiányának köszönhette, hogy belekeveredett az abortuszpártiak mozgalmába, amelynek a 70-es évek elejére már az egyik fő alakjává vált. Magát akkoriban ateista zsidóként aposztrofálta, ami fedte is a valóságot. Szülei héber iskolába járatták, de apja otthon mindig megkérdőjelezte és kigúnyolta a rabbik tanítását. „Édesapám kiváló szülész-nőgyógyász szakorvos volt, de mint ember megbukott” – írja visszaemlékezéseiben. Erőszakos és despotikus volt, és csalta a feleségét. Nathanson szerint, apja személyiséget megnyomorító viselkedése vezetett oda, hogy nővére 49 évesen öngyilkos lett. Ez annyira megviselte az apát, hogy attól kezdve egészen haláláig soha többé ki sem ejtette a lánya nevét. 

Az ifjabb Dr. Nathanson a II. világháborút követően járt egyetemre a montreali Mc'Gill University orvosi karára, ahol szintén szülész-nőgyógyásznak tanult. Itt ismerkedett meg az „abortusz ördögi világával”, amikor teherbe ejtette akkori barátnőjét. 

Az apjától kapott havi tanulmányi ellátmányából fizette a terhességmegszakítást, ami akkoriban még illegális volt. 

Így vált érintetté és ezáltal elfogulttá a kérdésben. De nem ettől lett az abortusz legalizálásának egyik élharcosa. 1968-ban megismerkedett Larry Laderrel, aki életcéljául tűzte ki a művi terhesség-megszakítást korlátozó valamennyi törvény felszámolását. Nathanson eddigre már jónevű szülész-nőgyógyásznak számított, kiterjedt pacientúrával New Yorkban, mégis csatlakozott Laderhez és megalapították a nemzeti összefogás az abortuszt korlátozó Jogok vissza-vonásáért (NARAL) mozgalmat. Nem állt túlzottan jól a szénájuk, öt év múlva mégis átütő győzelmet tudtak aratni. Hogy ez miként vált lehetségessé? Érdemes megvizsgálni, hogy Nathanson, Lader és társaik milyen taktikát vetettek be, mert ugyanazt alkalmazták és alkalmazzák mind a mai napig mindenhol a nyugati világban.

Először is azt kellett elfogadtatni, hogy az abortusz nem morális, hanem pusztán egészségügyi kérdés. Azt kellett az emberek agyában elültetni, hogy minden csak a nő döntésén múlik, azaz a gyerek a természet áldása, ha az anya akarja, de csak egy betegség, ha nem. Itt felül kellett írni a hippokratészi esküt és az orvosi etikát, elhitetni, hogy az egészségügynek nem a gyógyítás a mindenek felett álló, elsődleges célja, hanem a páciensek kívánságainak a kiszolgálása. „Meggyőztük a médiát, hogy az abortusz minden megkötés nélküli teljes engedélyezése az egyetlen valóban liberális és felvilágosult út előre. Tudtuk, hogy az amerikaiak többsége nem támogatna egy ilyen törvénymódosítást, ezért egyszerűen hazudtunk egy kitalált közvélemény-kutatás eredményeiről. Telekürtöltük a médiát, hogy a kutatásaink értelmében az amerikai népesség 60 százaléka támogatja a minden megkötéstől mentes abortusz bevezetését.” 1973-ra az agyak átmosása terén Nathansonék olyan remek munkát végeztek, hogy az azóta világhírűvé vált Roe vs. Wade precedens perben az Amerikai Legfelső Bíróság az ítéletében felülírt minden korábbi tiltó törvényt és gyakorlatilag „privát döntéssé” tette az abortuszkérdést, amiben csak a nő és az orvosa az illetékes.

Másodszor Nathanson és társai folyamatosan és grandiózus méretekben hazudtak az illegális abortusz következtében meghalt nők számát illetően. „Úgy keltettük fel az emberek együttérzését, hogy teljesen valótlan adatokat mondtunk az illegális abortuszok számát illetően. A valóságban az USA-ban ez a szám évente valamivel százezer alatt volt, de mi mindenfelé azt híreszteltük, hogy több mint egymillió. 

A nagyközönség még a legnyilvánvalóbb hazugságot is hajlandó elhinni, csak sokszor és sok helyről kell neki ismételni. 

Ugyanígy hazudtunk az illegális abortuszokban meghalt nők számát illetően. Mi 10000 áldozatról beszéltünk évente, pedig a valóságban ez a szám 200–250 között mozgott. Azt a mítoszt is megetettük a médiával, hogy a legalizálás egyáltalán nem növelné az abortuszok számát, csak biztonságosabbá tenné a körülményeket. Ezzel szemben az abortusz mára (1996 – szerk.) az elsődleges születésszabályozó módszer lett Amerikában és a törvényesítés óta 1500%-kal (!) nőtt meg a művi terhességmegszakítások száma.”

Kép

Bernard Nathanson – Forrás: Profimedia

A taktika harmadik eleme a tudatosan felépített katolikusellenesség volt. „Kellett valamilyen ellenségkép, akivel szemben mint a szabadság szószólói és védelmezői léphettünk fel, ezért szisztematikus lejárató kampányba kezdtünk a Katolikus egyház és >>társadalmilag elmaradott<< nézetei ellen. Ezt aztán orrvérzésig nyomtuk. A médiával azt etettük, hogy az ellenállás valójában a klérus soraiból származik, és hogy a közvélemény-kutatások szerint a katolikus hívek maguk is pártolják a művi terhességmegszakítás törvényesítését. És a média pillanatok alatt bemosta az amerikai köztudatba, hogy aki abortuszellenes, az a katolikus klérus befolyása alatt áll és képtelen az önálló gondolkodásra, minden modern és haladó katolikus pedig abortuszpárti. Úgy állítottuk be, mintha egyedül a katolikus klérus ellenezné a legalizálást, és elhallgattuk a tényt, hogy más keresztény és nem keresztény vallási közösségek szintén rendíthetetlenül abortuszellenesek, nem is beszélve számos pro-life ateista csoportról.”

A taktika negyedik eleme az (volt), hogy művi terhesség-megszakítással lehet a legeredményesebben küzdeni a szegénység ellen. Miért van olyan sok szegény világszerte? Azért, mert több gyerek születik, mint amennyit a szegény családok anyagilag megengedhetnének maguknak. Mi hát a megoldás? Abortusz. Miért kell annyi pénzt költeni szociális juttatásokra? Hát azért, mert a jobbára valamelyik kisebbséghez tartozó szegények terheket rónak az adófizetőkre a túl sok gyerekükkel. A megoldás? Abortusz. Eleinte Nathanson tényleg úgy gondolta, hogy a társadalombiztosítás által fizetett abortusz csökkenteni fogja a házasságon kívül születő gyerekek számát és az általános szegénységet. egészen addig, amíg a tények meg nem győzték az ellenkezőjéről.

Lehetetlen megcsinálni, mégis ez a feladat

A terhességmegszakítás legalizálása után Dr. Bernard Nathanson lett az első igazgatója a Reproduktív- és Szexuálisegészség Központnak (CrASH), amely azóta is a nyugati világ legnagyobb abortuszklinikája. „Eleinte, amikor abortuszt végeztem, becsületemre mondom, hogy nem volt bennem semmilyen más érzés, csak büszkeség, hogy mekkora szakértelemmel és profizmussal tudom végrehajtani ezt a beavatkozást.” Igazán gondolkodóba legelőször akkor esett, amikor éppen a Planned Parenthood New York-i épületéből jött ki, és szembe találta magát több száz abortuszellenes, életpárti tüntetővel, akik a börtönbüntetés kockázatát is vállalták akciójukkal. Akkor és ott megérezte, hogy ezek az emberek valami magasabb hívásnak engedelmeskednek. Nem sokra rá otthagyta a CRASH igazgatói posztját és egy kórház nőgyógyászatán helyezkedett el, ahol még végzett terhességmegszakítást, de már nem hitt az abortusz jóságos, minden társadalmi problémára gyógyírt hozó erejében, hanem szükséges rossznak gondolta. 

Aztán megjelent az ultrahangos képalkotás, amitől az addig csak egy sejtcsomónak titulált magzat hirtelen láthatóvá vált, és Nathanson ereiben meghűlt a vér. Fokozatosan ráébredt, hogy az abortusz során egy embert ölnek meg. 1985-ben leforgatta a Néma sikoly című filmet, amiben azt örökítette meg, hogy miként küzd a magzat az életéért és próbál megmenekülni a vákuumos szívógép elől. A film óriási visszhangot keltett mindenütt a világon. Egykori abortuszpárti kollégái és harcostársai ellene fordultak, hazugsággal és manipulációval vádolták. De Nathansont ekkor már nem lehetett eltéríteni. Kidolgozta az ún. „vektor teóriát”, amelynek értelmében a fogantatás pillanatától kezdődően minden magzatnak sajátos életirányultsága van, amit ha hagynak zavartalanul kibontakozni, akkor egy ember fog megszületni. A megtermékenyült petesejt (zigóta) nemcsak az „élet lehetőségét” hordozza magában, ahogy a Legfelső Bíróság a Roe vs. Wade ügyben fogalmazott, hanem az maga az élet. Még egy filmet forgatott, The Eclipse of reason címmel, ami a különböző abortusztechnikákat mutatja be grafikus pontossággal. 

Teljes egészében és visszavonhatatlanul átállt az életpártiak oldalára, ám most sokkal nehezebb lett a dolga, mint ’előző életében’ volt. 

„Az abortusz mára egy olyan rettenetesen nagy szörnyeteggé nőtte ki magát, hogy még csak elgondolni is lehetetlen, hogy vissza lehet tuszkolni abba a ketrecbe, ahonnan kiengedtük. Mégis erre az emberfeletti feladatra vagyunk meghívva.” És ahogy az abortusszal kapcsolatos nézetei megváltoztak, úgy került egyre közelebb az addigi legfőbb ellenséghez, a Katolikus egyházhoz is.

Örök igazság az élet

„Az a fejlődés, aminek a Katolikus egyház ellenáll, valójában egyáltalán nem fejlődés”, mondta egy interjúban 1996-ban, azután, hogy megjelent a The Hand of God című önéletrajzi műve. „Egyetlen igazi fejlődés van, mégpedig az embereknek az a képessége, hogy szeressék egymást. A szabadság az a környezet, amelyben megtanulhatjuk szeretni egymást. Szabadság nélkül nem tudunk szeretni. A fejlődés nem feltétlenül mérhető dollárban vagy bármilyen más hétköznapi mértékegységben. Az erkölcsi fejlődés statikus jelenség. Ha mindig ugyanahhoz a központi igazsághoz mérjük magunkat, és arra építünk, az örökérvényűbb, mintha kedvünk szerint folyamatosan változtatgatjuk az erkölcsi alapjainkat. A válás megkönnyítése nem fejlődés. Ahogy az abortusz és a fogamzásgátlás sem. A szót, hogy fejlődés, csak nagyon megfontoltan és indokolt esetben érdemes használni.”

1996 decemberében Dr. Bernard Nathanson egy magánmise keretében, amelyet John O’Connor kardinális celebrált, felvette a katolikus hitet a New York-i Szent Patrik-katedrálisban. Ugyanitt lett elsőáldozó és itt is bérmálkozott, szintén a kardinális jelenlétében. „A megtérésem nem egy hirtelen esemény volt, hanem egy lassú folyamat eredménye. Hosszú éveken keresztül tartott és rengeteg töprengéssel és tépelődéssel eltöltött órámba került. És még egyáltalán nincs vége, ez egy örökké tartó folyamat. Életemnek ebben a második felében az igazságot keresem. Az első felében hedonista motivációk vezéreltek. A filozófia az igazság keresése. Az igazság pedig ott fekszik egy feneketlen kút mélyén. Úgy tűnhet, mintha nem lenne örök igazság, mintha ’az én igazságom nem a te igazságod lenne’. De létezik egy örök és általános igazság, és ez maga az élet.”

Dr. Bernard Nathanson 2011. február 21-én, 84 éves korában átlépett az örökéletbe. Háromszor nősült és mindháromszor el is vált, negyedszerre már isten előtt fogadott örök hűséget, amit meg is tartott. Élete utolsó éveiben sokszor töltötte el nagy szomorúság amiatt, amit a kisbabák ellen tett. Rengeteget böjtölt, rendszeresen járult a szentségekhez, nyíltan beszélt katolikus hitéről és a gyakorlatban is megélte azt. Akik körülötte voltak és ismerték, mind csodálattal figyelték, ahogy prófétai lendülettel a végsőkig képviselte mindenhol a megszületni vágyó gyermekeket. Megkeresztelkedéséről a következőket mondta: „Forgószélként kavarogtak bennem az erős érzelmek, amikor hirtelen hozzám ért ez a hűsítő és gyógyító víz, és valami elmondhatatlanul nagy béke költözött belém. Biztonságban éreztem magam.”

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>