Alkotmányos jog lett az abortusz Franciaországban – van, aki örömében, van, aki bánatában sír

A gyakorlatban nem változik semmi, az abortuszjog alkotmányba emelése csak deklarálása annak, ami 1975 óta már több évtizedes gyakorlat Franciaországban és a legtöbb európai államban: a nők dönthetnek úgy, hogy a méhükben fejlődő embrió vagy magzat életét megszakíttatják erre kiképzett egészségügyi szakember által. 

234.300 abortuszt végeztek el Franciaországban 2022-ben, ami 17 ezerrel több, mint 2021-ben. Összehasonlításképpen: 21.779 művi terhességmegszakítást végeztek Magyarországon 2022-ben. Jobban állunk, mint a franciák: míg náluk kb. 289 emberre jut évente egy abortusz, Magyarországon ez kb. 440 ember/év. A franciák magasabb abortuszarányának egyik magyarázata, hogy ott legális az abortusztabletta, amellyel az abortált gyerekek 78 százalékának szakítják meg az életét. Magyarországon évről évre kicsit csökken az abortuszok száma. 

Némi különbség az európai államok törvénykezésében, hogy néhol valamiféle látszatindokot kérnek, pl. nem körvonalazott „válsághelyzetre” kell hivatkozni az abortusz engedélyezéséhez; lehet kisebb eltérés abban, hogy a magzat hány hetes koráig engedélyezett az abortusz; eltérő a beavatkozásért fizetendő költség is; egyes államokban pedig a magzat szívhangját meg kell hallgatnia egyszer a terhes nőnek, mielőtt megkapná az engedélyt a megszakítására. 

Kinek lehet gratulálni?

Én szeretnék gratulálni a képviselők és szenátorok kevesebb mint tíz százalékának, annak a 72 embernek, akik a 780 igennel szavazóval szemben tartották magukat a nemhez. Nem lehetett könnyű szembemenni a fősodorral, tudva, hogy a közvéleménykutatások szerint a francia polgárok több mint nyolcvan százaléka támogatja az abortuszjog alkotmányba iktatását. 

Bár a szándékaikat nem ismerhetem, de szeretek arra gondolni, hogy ennek a 72 embernek talán eszükbe jutottak azok az embriókorú emberek, akik ezután esnek majd áldozatul a nők (anyák) és a férfiak (apák) döntéseinek.

Gratulálhatnak maguknak és egymásnak a pro-choice, vagyis választáspárti aktivisták, akik „Az én testem, az én döntésem” szlogent tűzték zászlajukra. Ismét sikerült következetlennek lenniük társadalmi harcukban: miközben síkra szállnak a gyermekek védelméért a pedofília ellen, örömmel üdvözlik a magzatkorú gyerekek kárára elkövetett gyilkosságok alkotmányos legalizálását Franciaországban.

Kiknek származik ebből hátránya?

Akiknek biztosan nem lehet gratulálni, azok a leendő áldozatok: azok a jogi képviselet nélküli emberek, akiknek az elindult élete szüleik döntése miatt nem futhat tovább néhány hétnél, hónapnál. Akiknek úgy okozhatják halálukat, hogy nem ismerik el embermivoltukat. Bár ne ámítsuk magunkat: az emberi státusz a történelem folyamán soha nem akadályozta meg a nagyobb hatalmú társadalmi csoportokat, hogy a gyengébbek életét elvegyék a saját érdekükben.

A szociális hatások törvénye értelmében persze nem csak az abortált gyerekek az áldozatok. Hanem mi, mindannyian. Amíg egyetlen emberi csoport is létezik, amelynek élethez való joga teljesen egy másik ember döntésének van kiszolgáltatva, soha nem alakulhat ki teljeskörű, stabil biztonságérzet és béke egy társadalomban, az emberiség körében. A kiszolgáltatott csoport létezése ugyanis önmagában precedens, e csoport határai mindenkor az uralkodó hatalom érdekei szerint változtathatók, akár tágíthatók. Teréz anya, a szentté avatott apáca 1994-ben penge logikával megfogalmazta ezt egy többezer fős rendezvényen, ahol a lelkes abortuszpárti Clinton házaspár is jelen volt: 
„Ha elfogadjuk, hogy az édesanyák megölhetik saját gyermeküket, akkor hogyan magyarázzuk el másoknak, hogy ne öljék meg egymást? […] Az abortusszal az anya nem tanul meg szeretni, hanem saját gyermekét öli meg azért, hogy megoldja saját problémáját. […] 

Bármely ország, amely elfogadja a terhesség megszakítását, az nem egymás iránti szeretetre tanítja az embereket, hanem arra, hogy erőszakot alkalmazzanak saját céljaik elérésében.

 Épp ezért a béke és a szeretet legnagyobb rombolója az abortusz.”

Persze utána az ellenfelei buta öregasszonynak titulálták, és sikkasztás meg álszentség vádjával próbálták aláásni életművét. Pedig logikája a nem istenhívők számára is kikezdhetetlen.

Mi a helyzet velünk, magyarokkal?

Az Alaptörvényünkben szerepel, hogy „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Közben Magyarországon 1993 óta nagyon megengedő szabályozás van érvényben, gyakorlatilag bármelyik nő végeztethet abortuszt nem körvonalazott válsághelyzetre hivatkozva. 2022 szeptemberében lépett életbe az első és egyetlen kis jogi megszorítás: a beavatkozást csak akkor lehet elvégezni, ha a nőnek megmutatták a magzat életjeleit, jellemzően annak szívhangját. Ez, úgy tűnik, nem gyakorolt számottevő hatást az abortuszok számának alakulására. 

Nem vagyok jogász, de mintha lenne némi disszonancia az Alaptörvény és a megengedő jogszabály között, holott egy jogszabály elvileg nem lehet ellentétes tartalmú és célú az Alaptörvénnyel. De nincsenek illúzióim: bizonyára erre is van valami körmönfont jogi magyarázat. 

Így Magyarországon mindenki eldöntheti szabadon, minek örüljön. Ha életpárti, akkor annak, hogy az Alaptörvény legalább szavakban rögzíti azt a vágyott világot, ahol az embrió és a magzat is ember; ahol életkorára való tekintet nélkül egyformán joga van egy embernek az élethez, életfunkciói elindulásának pillanatától egészen (természetes) haláláig. Vagy ha választáspárti: annak, hogy az Alaptörvény ugyan említi a fogantatást mint a védendő emberi élet kezdőpontját, de a jogi és hétköznapi gyakorlat nem követi ezt. 
Mindenki eldöntheti világnézetének megfelelően, félig teli vagy félig üres-e a pohár Magyarországon.

Véleménycikk