Beatrix Potter, akit a meséi szabadítottak ki a magányos világából

Magányból természetszeretet

A 19. század második felében London volt a világ központja, egy hatalma csúcsán lévő birodalom füstös székhelye. Ebben a zsúfolt, poros és ködös városban született Beatrix Potter 1866-ban. Szüleinek elegáns háza volt a Kensington negyedben, és a felső középosztálybeli család majdnem minden nyáron elmenekült a szürke metropoliszból – hol Skóciába, hol pedig a gyönyörű angol tóvidékre. A városból kiszabadult kislányra mély hatást tett a vidék, az erdők és az állatok, amelyek iránti szeretete élete végéig megmaradt.

Beatrix előkelő környezetben nőtt fel, és ez a jómód magányra ítélte őt, egyetlen játszópajtása öt évvel fiatalabb öccse, Bertram volt. A szülei ugyanis nem adták iskolába a kislányt, hanem otthon nevelkedett, és dadusok, majd később nevelőnők vették körül. Beatrix és Bertram tehát egy kis zárt világban nőttek fel Londonban.

A leírások szerint nevelőik számtalan mesét olvastak nekik, és a korra jellemzően a gyerekek sokkal bensőségesebb kapcsolatot alakítottak ki a nevelőnőikkel, mint a szüleikkel.

A kislány a rajztehetségét ezzel együtt a szüleitől örökölte, akik mindketten tehetséges amatőr festők voltak, és ellátták a gyermekeiket rajzeszközökkel, sőt kiváló tanárokat biztosítottak nekik. Az édesapa ugyan ügyvédként működött, de előkelő társaságban mozgott, és jó barátja volt a kor egyik leghíresebb preraffaelita festőjének, John Everett Millais-nek. A festő időnként meglátogatta a családot, egy alkalommal meg is dicsérte a kislány rajzait. A szülők támogatták a kislány művészeti érdeklődését, és arra is engedélyt adtak, hogy a gyerekek háziállatokat tartsanak, az egyik kutyájával még egy közös portré is készült a kislányról. Beatrix 14 éves volt, amikor naplót kezdett vezetni, amelyet a saját kódnyelvén írt, és amelyben gyakran felbukkantak a háziállataik. A természetrajzok kora volt ez, és a műfajnak nagy rajongója lett a fiatal Beatrix is, aki lelkesen tanulmányozta például a gombákat.

Levelekből mesék

Egy jómódú, jó családból származó angol lány a viktoriánus korszakban nem dolgozott. Ha nem sikerült férjhez mennie, akkor szüleivel vagy rokonokkal élt, és apró-cseprő tevékenységekkel töltötte a napjait. Beatrix a kor elvárásai szerint nem számított szépnek, és fiatal lányként nem találkozott egyetlen férfival sem, akiért otthagyhatta volna a szülői házat. A társadalmi osztálya szigorú erkölcsi szabályai miatt egyedülálló nőként, kísérő nélkül nem igen hagyhatta el a házat.

Ebben a sok szempontból levegőtlen létezésben, a kényszeresen elhúzódó otthonlétben Beatrix a rajzaiban és a vidéki utazásokban lelt vigaszra.

Tevékenyen töltötte az életét: tájképeket festett, botanikai tanulmányokat készített, és papírok százait töltötte be azokkal a kedves emberi ruhákba felöltöztetett állatfigurákkal, amelyek később a meséit népesítették be. Első apró üzleti sikerét üdvözlőlapok eladásával érte el, amelyeket Bertrammal közösen terveztek.

Történetei levelek formájában kerültek először papírra. Beatrix felnőttként is jó kapcsolatot ápolt nevelőnőivel, és a gyerekeiknek egyfajta „nénikéje” lett. Bájos leveleket írt nekik olyan hangnemben, amit meg is értettek. A New York-i Morgan Múzeum őrzi az egyik kisfiúnak, Noel Moore-nak írt leveleit. A négyéves Noel számára még puff-puffnak írta le a vonatot, és egyszerű rajzokkal illusztrálta a fiú mindennapjait. Néhány évvel később egyre több mese bukkant fel a levelekben, Beatrix például kedves történetet költött egy komoly, elegáns kutyáról, aki annyira hűséges volt, hogy a gazdája ráhagyta a házát.

Kép

Beatrix Potter édesapjával és öccsével - Kép: Picryl

A mesék egyre szaporodtak, de Beatrix csak közvetlen környezete apró tagjait szórakoztatta a rajzaival. Az ismerősök között olyan nagy volt a siker, hogy az ifjú hölgy megpróbált kiadót keresni a meséihez.

Ez elsőre nem sikerült, ezért a saját költségén jelentette meg a Nyúl Péter kalandjai című első könyvecskéjét, a kis kék kabátos nyusziról.

A könyv 250 példányban készült, és 1902-ben Frederick Warne kiadója belegyezett, hogy széles körű terjesztést biztosít neki, ha az eredeti fekete-fehér rajzokat színesekre cseréli.

Könyvkiadásból szerelem

A könyvkiadás nemcsak a sikert hozta meg a nőnek, hanem a váratlan szerelmet is. A harminchat esztendős Beatrix szerkesztőjében, Norman Warnében nem csak könyvei lelkes támogatóját találta meg, hanem egy olyan embert is, akinek szerelme majdnem akkora meglepetés lehetett számára, mint a könyvei elsöprő sikere. Normannel szinte mindennap leveleztek. Az elkövetkezendő évek olyan hatással lehettek Beatrixre, mint amikor gyerekként kiszabadult a városból: váratlanul levegőhöz jutott. A meséi sorban kerültek ki a könyvesboltok polcaira. Három év igen szokatlan udvarlás után, amely során egyszer sem lehettek kettesben, Norman levélben kérte meg Beatrix kezét, aki szülei tiltakozása ellenére igent mondott. A Potter házaspár nem találta elég előkelőnek a Warne családot, ezért az eljegyzést nem jelentették be hivatalosan.

A boldogság rövid időszakának azonban váratlanul vége szakadt, amikor 1905 nyarán Norman meghalt leukémiában. Beatrix Potter soha nem tudta feldolgozni a veszteséget.

A harminckilenc esztendős Beatrix vőlegénye halála után szeretett tóvidékére költözött, ahol saját farmot vásárolt. Az írást nem hagyta abba, továbbra is megjelentetett meséket, de az évek előrehaladtával egyre több idejét foglalta le a farm. Hill Top nevű birtoka a mai napig áll, ez a hely ihlette például a Kacsa Jolán kalandjait. Beatrix szomorúsága az évek során enyhült, de Norman testvéreinek írt leveleiből kiderül, hogy hosszú évekkel később is gyakran eszébe jutott, milyen más lehetett volna az élete, ha Norman nem hal meg.

A rajzai mellett Beatrix új tevékenységbe kezdett: a könyveiből befolyó pénzből és az örökségéből elkezdte felvásárolni a környékbeli farmokat, hogy megőrizze őket olyan állapotban, amilyennek gyerekként megszerette őket. Innentől kezdve a mindennapjait a meséit ihlető táj megmentésével töltötte. Megismerkedett egy helyi ügyvéddel, William Heelisszel, és nyolc évvel Norman halála után férjhez ment.

Életműből hírnév

Beatrix házasságkötését követően teljesen belevetette magát a vidéki életbe, a nő, akit egykor szülei kisérő nélkül ki sem engedtek a lakásból, birkákat tenyésztett, petíciókat szervezett és farmokat állíttatott helyre.

A könyvei segítségével megnyerte a független életet azon a tájon, ahová mindig is vágyott.

Amikor 1943-ban 77 esztendősen elhunyt, Beatrix 4 ezer holdnyi földet hagyott az angol államra azzal a kikötéssel, hogy a földeket eredeti állapotukban meg kell őrizni.

Hosszú évtizedek teltek el, mire az angol olvasóközönséget elkezdte érdekelni, ki is volt az a nő, aki gyermekkoruk szeretett figuráit megalkotta. Ebben nagy szerepe volt egy rajongónak, Leslie Lindernek, aki azzal töltötte az élete nagy részét, hogy felvásárolta Beatrix örökségét, ezzel is megőrizve őt az utókornak. Linder volt az is, aki több mint egy évtizedet töltött azzal, hogy megfejtse Beatrix leánykori naplójának a kódját.

Az elmúlt évtizedekben reneszánszát élik a könyvei, és életrajzi művek tucatjai jelentek meg róla. Egy film is készült az életéről Reneé Zellweger főszereplésével, amely elsősorban a tragikus szerelmi történetére koncentrál. Meséit nem koptatta el az idő, ugyanolyan frissek és kedvesek, mint amikor több mint 100 éve először olvasták fel őket a londoni gyerekszobákban.

Források:
https://www.atlasobscura.com/articles/beatrix-potter-secret-journal-code-leslie-linder
https://www.themorgan.org/collections/works/potter/letter/33
https://www.theguardian.com/artanddesign/2005/oct/08/art.booksforchildrenandteenagers
https://www.dispatchlive.co.za/lifestyle/daily-life/2016-04-06-tragic-tale-of-beatrix-potters-lost-love/
https://beatrixpottersociety.org.uk/about-beatrix/
https://www.historic-uk.com/CultureUK/Beatrix-Potter/