„A szerelmeim marasztaltak Székelyföldön” – Beszélgetés Bagaméri-Vass Noémi televíziós műsorvezetővel

Már gyerekként is arról álmodoztál, hogy televíziós műsorvezető leszel?

Mint minden gyerek, sok mindenről álmodoztam: egyik nap mesemondó akartam lenni, másik nap a „bácsi, aki árulja a színes üdítőket”, következő nap pedig már karatés vagy divattervező. Amikor már kicsit nagyobb voltam, akkor kezdtem el keresni a színpadot. Színész, műsorvezető szerettem volna lenni. Tehát igen, mondhatjuk, hogy már gyerekként álmodoztam erről. Volt egy műanyag lila mikrofonom, azzal „szerepeltem”. Így lett később a játékból szakma.

A tanulmányaid alatt nagyon sok diákszervezetnél tevékenykedtél, köztük a Kolozs Megyei Magyar Diáktanácsnál (KMDT) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségénél (MAKOSZ). Tudatos volt részedről, hogy ilyen sok fórumon megfordulj?

Egyáltalán nem, csak folyamatában tudatosult bennem, hogy ez mennyi mindent adott nekem. Úgy kezdődött, hogy meghívtak egy KMDT gyűlésre, ahol nagyon megtetszett a szervezeti munka. Fiatalon bedobtak a mélyvízbe: a középiskola első évében tartottam életem első képzését rendezvényszervezés témában, ahol a háromórás ülés alatt egyetlen szünetet sem tartottam. Ez a résztvevőkkel szemben elég kegyetlen, de azzal nyugtattam magam utólag, hogy valamit lehet jól csináltam, ha ennyi ideig tudtak figyelni. A későbbiekben elsajátítottam a képzéstartás módszertanát is. Sokat tanultam, tapasztaltam, utaztam ezekben az években.

Otthon a hűtőnkön volt egy kis jegyzet, oda be volt írva januártól decemberig szinte minden hétvégére valami. A szüleim így tudták követni, hogy mikor milyen rendezvényen, képzésen veszek részt.

Ezek vittek a kommunikáció szak felé, illetve adták az alapokat a későbbi pályaválasztáshoz.

Hogyan és mikor kerültél az Erdélyi Magyar Televízióhoz?

Egy hétfői reggelen hívtak fel, hogy elvállalnék-e egy műsort. Akkor ébredtem meg, és gondolkodás nélkül rávágtam, hogy persze, mert azt hittem, hogy interjúalany lennék. A beszélgetés második felében derült ki számomra, hogy ez egy szakmai lehetőség, szerkesztő-műsorvezetőként számítanának rám. Megállapodtunk, hogy ha készítek egy próbaműsort, és az adásképes lesz, akkor kezdhetek. Így lettem 2015-ben az Erdélyi TV munkatársa. Akkor mesterképzésre jártam még a BBTE kommunikáció szakán. Nagyon fontosnak tartottam az egyetemi gyakorlatokat, mert valahol így lettem látható a szakmai porondon, így kaphattam később ezt a lehetőséget is.

A Női szeszély volt az első műsorod.

Igen, és azért volt nehéz az elején, mert egy gyakorlott műsorvezetőt váltottam, egy ideig kerestem saját magam. Próbáltam nem összehasonlítani a műsorokat, hanem megtalálni az én utam, hogy miként tudok hiteles lenni. Ehhez viszont műsorcímet cseréltünk. Ez volt a disszertációm témája is, amit Keszeg Anna vezetésével írtam. Az új címet pedig László Noémi találta ki, és így született a Panoráma. Ezt még inkább a sajátomnak éreztem; olyan tartalommal tölthettem fel, ami közel állt hozzám és érdekelt. Változtattunk a rovatok tartalmán is, egy témát próbáltunk körbejárni több szemszögből.

A televíziózás mellett bekapcsolódtál a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom (NEEEM) kampányába is. Ehhez mi adta a motivációt?

Szerettem volna nőket érintő komoly témákkal is foglalkozni a műsoromban, de ez egy könnyed női magazinműsorba nem fért bele. Ekkor hallottam, hogy az RMDSZ (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) Nőszervezete indít egy ilyen kampányt, és mondták, hogy ha szeretném, akkor ebbe bekapcsolódhatok külső koordinátorként. A motivációt az adta, hogy

amikor diáktanácsos voltam, egy lány elmesélte, hogy kétszer is megerőszakolták. Ez nagyon lesokkolt, sokáig emésztett, és azt éreztem, hogy nem tudom, mit kell ilyenkor tenni.

Nem tudom, kinek kell szólni, kitől kell segítséget kérni, mi az eljárás, miért nem magánügy ez. A kampány segítségével megválaszoltuk ezeket a kérdéseket. Egy női magazin műsorvezetőjeként pedig kötelességemnek éreztem azt, hogy ilyen információt is közvetítsek.

Van olyan műsor, amely az elmúlt években nagyon emlékezetesre sikeredett, esetleg van kedvenced?

A legelső interjúm Skovrán Tünde színművésszel volt – még ma is emlékszem, mennyire remegett a kezemben a füzetem, amelyben a kérdések voltak. A 25 perces műsor szerkesztése akkor 8 órán át tartott; azóta lecsökkent 1 órára, és a lámpaláz is csak mértékkel van jelen. Egy másik kedves élmény a legelső Székely Gazda műsor, amit a Csíkszeredába költözésem után készítettem. Kászonban voltunk fent a hegyen, egy pásztorral beszélgettünk, aki nagyon megmaradt bennem. Megfogott az a tisztaság, egyszerűség, nyugodtság és idill, ami ott fogadott. De izgalmas volt a Székely konyha és kertben (Hargita Stúdió) a disznóvágás, amelyen már pocaklakó is velem volt, ezért nem bírtam túl jól a szagokat, de igyekeztem helytállni. Az Oxigén című, környezettudatos műsoromból (ETV) nagyon sokat tanultam, igyekeztem a mi életünkbe is beépíteni a praktikákat. De azt hiszem, hogy a lelkem mélyén a Panoráma női magazinműsor állt hozzám a legközelebb. Talán azért is, mert szinte három évig, hetente négy személlyel forgattunk – rengeteget tanultam, tapasztaltam és vittem magammal belőle.

Kép

Fotó: Bethlendi Tamás

Hogy érzed, mi jelenti a legnagyobb kihívást a szakmádban?

Korán kelni. Vagy újranézni, újrahallgatni a felvételeket, amelyeken én beszélek. De számomra az is kihívás, hogy megőrizzem a minőséget, újat hozzak, és ne fásuljak bele. Amikor már mindegy, akkor az már rossz nálam. Fontosnak tartom a hitelességet, a nyitottságot és a tájékozottságot, mert ezt mindegyik képernyő kiszűri.

Időközben férjhez mentél, és a szülővárosodból, Kolozsvárról elköltöztél Csíkszeredába. Nem hiányolod a nagyvárosi pezsgést?

Amikor ideköltöztem, mindenki azt mondta, hogy nyugdíjba vonulok. De nem ez volt a tervem, egy érzelmi döntés hozott ide: a (most már) férjem. Ő marosvásárhelyi születésű, de 11 éve a Csíki Játékszín színésze.

Mi korábban a családdal nyaralni jártunk Székelyföldre, de mindig szerelmes voltam ebbe a tájba, környezetbe. Úgyhogy a szerelmek itt marasztaltak. Itt alapítottunk családot, a kislányunk már csíkszerdai születésű.

Örülünk, mert családbarát város, rengeteg programlehetőség van, viszont csak úgy élhető számunkra, ha egy hónapban minimum egyszer elutazunk. Ilyenkor gyakran Kolozsvárra is elmegyünk, mert a család és a barátaim azért hiányoznak a városból.

A kislányod, Virág már egyéves. Hogyan éled meg az anyaságot? 

Hálás vagyok, hogy két évig gyermeknevelési szabadságon lehetek, nem, mint a szüleink, nagyszüleink. Az anyaság pedig izgalmas, tele határfeszegetéssel, önismerettel, fáradtsággal és boldogsággal. Virág egy nagyon jó tükör. Rengeteg dolog volt, amelyben fel kellett nőnünk a feladathoz, újra kellett tervezzünk, de igyekszünk jó csapatot alkotni. És amit még fontosnak tartok: rugalmasság, tervezés, amit megint rugalmasság követ. Ebben a pillanatban ezt érzem, valószínű, mert most ez a kihívás, de minden egyes nap más. Sőt, egy nap során is rengetegféleképpen élem meg az anyaságot.

Mit gondolsz, mit adott a személyiségedhez az, hogy kisebbségi magyar létbe születtél?

Sosem gondolkodtam ezen, számomra ez teljesen természetes. Úgy érzem, hogy beleszülettem egy hagyományba, egy tánccsoportba, egy népviseletbe. Ezeken túl pedig rengeteg nyitottságot, új nyelvet, kultúrát, szépirodalmat adott nekem a kisebbségi lét.