Az első háború, amit a tévé is közvetített – A vietnami háború és a mögöttes játszmák

Ötven évvel ezelőtt, 1973 márciusában vonultak ki az utolsó amerikai alakulatok Vietnamból. Míg kezdetben az Egyesült Államok társadalma támogatta a háborút, rövid időn belül a sajtó elérte, hogy a hozzáállás megforduljon. A „szeretkezz, ne háborúzz” szállóige vált jelmondattá. Mintegy egymillió vietnami áldozatot követeltek a harcok, amelyekben több tízezer amerikai katona esett el. De mi vezetett a háborúhoz? Hogyan élték meg a harcokat az amerikai katonák, valamint a civil lakosság? Erről is beszélgettünk Kovács Örssel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával.

vietnami háború

Katonák a vietnami háborúban, 1966-ban – Forrás: Picryl

Nagyhatalmi játszmák kereszttüzében

A második világháború végeztével a japánok a vesztes oldalon álltak. Kérdés volt, mi lesz Vietnam sorsa? Mivel az ország a gyarmatbirodalom ékköve volt, a franciáknak eszük ágában sem volt elengedni, annak ellenére, hogy a vietnamiak kiálltak függetlenségi törekvéseik mellett. 1945-ben kikiáltották a Vietnami Demokratikus Köztársaságot (VDK), ez lett a kommunista Észak-Vietnam, a déli részt pedig a francia alakulatok próbálták birtokba venni. A Việt Minh mozgalom kínai és szovjet támogatással sikerrel állt ellen a francia támadásoknak: 1954-ben a franciák totális vereséget szenvedtek, ám az Egyesült Államok anyagilag támogatta a déli országrészt, 1954-re a francia hadi kiadások 80 százalékát ők finanszírozták.

Indokína (Laosz, Kambodzsa és Vietnam) a 19. században francia gyarmat volt. Később, a második világháború alatt Vietnam japán megszállás alá került, ám a helyiek létrehoztak egy ellenálló szervezetet Liga Vietnam Felszabadításáért néven, ez volt a Việt Minh. Küzdelmüket támogatta a brit, a kínai és az amerikai fél is. A Liga tagja lett egy fiatalember, Nguyen Sinh Cung, azaz Ho Si Minh, aki később a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnöke lett, általa jelent meg a kommunizmus az országban.

Végül az 1954-es genfi egyezmények nyomán a 17. szélességi fok mentén kettévágták az országot. Délen kikiáltották a Vietnami Köztársaságot, északon maradt a VDK, Laosz és Kambodzsa pedig függetlenné vált. „Az egyezményt egyedül az Egyesült Államok nem írta alá, mert volt egy olyan pontja, hogy népszavazás útján egyesülhet a két terület. Az amerikaiak ettől féltek. Ekkor már élt a Truman-doktrína, a kommunizmus feltartóztatásának doktrínája, e mentén politizált Eisenhower elnök. Kína is kommunista állam volt, így volt mitől félnie az USA-nak a térségbeli befolyást illetően” – magyarázza Kovács Örs. A Vietnami Köztársaság élére Amerika Ngo Dinh Diem-et állította.

Dél-Vietnam első elnöke zsigerből kommunistaellenes volt, de csak látszólag volt demokrata, politikája nem segítette elő a megbékélést.

A déli területeken kommunista támogatással létrejött a Nemzeti Felszabadítási Front, a Vietkong, ami annyit jelent: vietnami komcsik.

Kép
Ho Si Minh

Ho Si Minh német matrózokkal – Forrás: Wikipedia

Pokol a dzsungelben

Kennedy elnöksége idején már katonai alakulatok, tanácsadók is voltak Dél-Vietnamban. Diem vaskézzel vezette országát, és keményen leszámolt az uralma ellen tüntető kommunistákkal, nacionalistákkal, buddhistákkal. A hadsereg soraiban is voltak ellenfelei, végül katonai puccsal – Amerika hallgatólagos beleegyezésével – 1963-ban eltávolították a hatalomból, és meggyilkolták. Hivatalosan Amerika azt állítja, hogy belekeveredett ebbe a háborúba, valójában azonban nem tudtak belőle kikeveredni. Ugyanebben az évben Kennedy merénylet áldozata lett, ezzel megint új helyzet állt elő.

Az amerikai választások évében, 1964-ben indultak a harcok. Ennek előzménye, hogy a Tonkini-öbölben három amerikai hajót ért támadás, amelyek közül az egyik felderítő tevékenységet végzett Észak-Vietnam partjainál. Johnson elnök a kongresszustól kért támogatást, hogy ezt megtorolhassa. „Az amerikai vezérkar azt mondta, hogy 700 ezer–1 millió katona egyidejű bevetésére és hét évre van szükség, hogy megnyerjék a háborút. A legtöbb katona, amennyit egyszerre bevetettek, 550 ezer volt, azaz nagy eredményre nem lehetett számítani, bár hét évig valóban eltartott a háború. Johnson úgy akart nyerni – ahogy a mesében szokták mondani –, hogy jut is, marad is. Korlátozott bombázásokat hajtottak végre, ami elsősorban légi csapásokat jelentett. Eközben a Vietkong nagyon ki tudta használni a terület természeti adottságait” – fogalmaz Kovács Örs.

Pokol volt az amerikai katonák élete, a dzsungelharc a helyi ismeretekkel rendelkező Vietkongnak jobban feküdt. A sűrű őserdőket, hegyeket, sziklabarlangokat, folyókat használták természetes fedezékként. 

Az amerikaiak nem véletlenül próbálkoztak az úgynevezett Agent Orange növényirtószerrel. A cél az volt, hogy kiirtsák a növényzetet, és láthatóvá tegyék az ellenséget, a gyomirtó viszont a vietnami civil lakosság életét veszélyeztette.

Hogy mindezt elviseljék, az amerikai fegyveresek stresszoldásra állítólag drogokat is használtak.

„A Dél-Vietnamban harcoló gerillacsapatok a szovjetektől föld-levegő rakétákat is kaptak, így óvóhelyeket tudtak kiépíteni, a falvakat használták bázisnak. A civil lakosság is a háború célkeresztjébe került” – hangsúlyozza a történész. Ez rontotta a háború imidzsét, és zavarta az amerikai vezetést. 1966-67-ig az amerikai sajtó és a közvélemény egyöntetűen támogatta a háborút, ám utána átfordult a hangulat. De mi vezetett ehhez a fordulathoz? „Ez egy PR-háború volt, az első olyan háború, amelyet a tévé közvetített, mutatták a borzalmas képeket. A sajtó fordította a háború ellen az amerikai közvéleményt.” A történész kiemeli, hogy 1968. január végén a híres Tet-offenzíva volt a Vietkong legnagyobb támadása és legkatasztrofálisabb veresége. Mindenhonnan visszaverték őket az amerikaiak, egy várost, Hue-t kivéve. Ám egy hónap múlva Hue is amerikai kézre jutott. „Ennek ellenére minden tudósítás Hue-ról szólt, nem arról, hogy Amerika micsoda győzelmeket aratott” – mutat rá.

„Szeretkezz, ne háborúzz” lett a jelszó

„Az USA-ban a koreai háború óta általános hadkötelezettség volt érvényben, a vietnami háború alatt azonban általánossá vált, hogy a férfiak elégették a behívóikat. Az átlagembernek úgy tűnt, a gazdagok, a középréteg és az egyetemisták megússzák a katonaságot, csak a fehér- és feketebőrű munkás származású fiatalok vonulnak be” – hangsúlyozza a Rubicon munkatársa.

Ez az időszak egybeesett a polgárjogi mozgalmakkal, valamint 1964-ben a Berkeley egyetemről indult ki az első diákmegmozdulás, amely ’68-ban tetőzött. Sokasodtak a tiltakozások az egyház részéről is, ülősztrájkokat tartottak a sorozóirodák előtt, háborúellenes tüntetések kezdődtek. A népszerű zenészek, együttesek is kiálltak a béke mellett.

A „szeretkezz, ne háborúzz” szlogen lett a jelszó: élj, legyél boldog, minek akarsz a világ végén egy dzsungelben meghalni. A Deep Purple-től Bob Marley-n át John Lennonig minden sztár sorra írta a háborúellenes számokat.

Többek közt Jane Fonda színésznő is a háborúellenes mozgalom élére állt, többször járt Vietnamban is. A politikai vezetés egyértelműen elvesztette a média és a közvélemény fölötti befolyását.

Kép
vietnami háború béketüntetés

Béketüntetés 1967-ben, San Franciscóban – Forrás: Wikipedia

„A republikánus Nixon 1968-ban a háborúellenességgel kampányolt, és meg is nyerte a választásokat. Ám kezdetben fokozta a légierő tevékenységét, korlátozott akciókat engedett Laosz és Kambodzsa ellen, hogy erősítse a térségben az amerikai befolyást. Viszont elkezdte a szárazföldi erők kivonását, és csökkentette a háborús költségeket” – részletezi a szakember. Azt ígérte, hogy befejezi a háborút, de az elnöksége alatt is történtek gyászos események. Ilyen volt a Mỹ Lai-i mészárlás, amikor amerikaiak 500 vietnami civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – mészároltak le a Sơn Mỹ nevű faluban. 

Tűzszünet, amit megszegtek

Úgy tartják, hogy a vietnami háború az Egyesült Államok történelmének első veresége. Bár katonailag nem szenvedett vereséget, de az üzenet az volt, hogy nem akarják megnyerni a háborút. Próbálkoztak a „vietnamizálás” politikájával, ennek lényege, hogy a dél-vietnami hadsereget ki kell képezni, fel kell szerelni, hogy önállóan képes legyen a gerillák elleni harcra.

„Párizsban 1968 óta zajlottak a béketárgyalások, de ahhoz, hogy érdemi eredmény legyen, az kellett, hogy ’72-ben az amerikaiak olyan nagy bombázást hajtsanak végre, amely arra kényszerítette a vietnami néphadsereget, hogy tűzszünetet kössenek. Erre 1973. január 27-én Párizsban került sor. Ez lehetőséget adott az USA-nak, hogy ne csak méltósággal távozzon, hanem katonákat is tarthasson a térségben. Nem feltétlenül Vietnamban, de a térségben” – mondja a történész. Február végére már csak 24-25 ezer katona tartózkodott Vietnamban, március 2-án kezdték az utolsó alakulatok kivonását, ami március 29-éig tartott. Saigonban bezárták az utolsó katonai támaszpontot is.

Az egyezség mindaddig tartott, amíg Nixon bele nem bukott a Watergate-botrányba. Ekkor az északiak úgy gondolták, itt az idő arra, hogy elfoglalják a déli területeket, ez 1975 áprilisára le is zajlott. Az Egyesült Államok nem tudott beavatkozni, ugyanis Gerald Ford elnök nem kapott felhatalmazást a kongresszustól, hogy megakadályozhassa az északiak támadását. „Mutatta a tévé, ahogy az amerikai nagykövetség tetejéről menekítették ki a munkatársakat, és a velük szimpatizáló vietnamiakat – már aki felfért a helikopterekre. Így ért véget a második indokínai háború” – teszi hozzá Kovács Örs.

A vietnami áldozatok számát 600 ezer és egymillió közé teszik. A dél-vietnami hadsereg közel 200 ezer embert veszített el, miközben körülbelül 58 ezer amerikai katona esett el, és 150 ezer sebesült tért haza.

Az egész világon háborúellenes mozgalmak indultak, viszont a tűzszünet megszegésével egy új, kommunista Vietnam jött létre, amit az Egyesült Államok mindvégig el akart kerülni. A délkelet-ázsiai országban a mai napig kommunizmus (szocializmus) van, a napokban nevezték ki új elnöküket az 52 éves Vo Van Thuong személyében.

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti