„Az áldás alól nem szabad kijönni” – Egy orvosnő története

– Hogyan találtatok egymásra a férjeddel, aki baptista lelkész, sőt, egyházelnök is volt? Nem szokványos a történetetek…
– Huszonévesen hadilábon álltam a fiúkkal. Féltem, hogy mi lesz, ha rosszul döntök, mivel a szüleim elváltak, és úgy éreztem, a házasság kérdésében nem hibázhatok. Kálmánnal Tahiban, egy baptista konferencián találkoztunk először, ez egyszerű beszélgetéssel indult. Az albertirsai gyülekezet fennállásának 100. évfordulójára szerkesztett könyv miatt váltottunk pár szót, amelynek én voltam az egyik szerzője. Egy tekintélyes egyházi elöljárót láttam benne, ő volt dr. Mészáros Kálmán. Akkor ő a családi tragédiájuk után még nehéz lelki állapotban volt, abban az évben halt meg egész fiatalon, 48 évesen a felesége mellrákban. Sokáig nem találkoztunk újra, majd az előbb említett könyv miatt kezdtünk e-maileket váltani.

Amikor Kálmán szóba hozta, hogy ő többre gondol kettőnk kapcsolatában, én egyáltalán nem tudtam, hogyan döntsek. Isten útján akartam menni, de nem láttam tisztán.

Időre volt szükségem. Kapóra jött egy másfél éves heidelbergi ösztöndíj. Dolgoztam a kutatási programban, és mindennap kerestem Isten útmutatását.

– Végül is mi segített a döntésben, és férjed nem mindennapi újrakezdését hogyan fogadta a környezetetek?
– Kálmán, amikor megkérte a kezem, nagyon őszintén elmondta, hogy számára a lelkészi elhívása az első, ő száz százalékban Istennek szolgál. Akkor elkezdtem tűnődni azon, hogy én hány százalékos keresztyén vagyok. Visszamentem Németországba, és ahogy olvastam a Bibliát – elkezdtem a legelején, hátha megtalálom a választ a végére – egyre világosabb lett számomra, hogy Istennek kell igent mondanom. Amikor az életemet teljesen Istenre bíztam, akkor éreztem úgy, hogy igent tudok mondani Kálmánnak is. A családunk, a barátaink egy-két kivételtől eltekintve magától értetődőnek vették a házasságkötésünket. Többgenerációs családdal indultunk, hiszen velünk élt Kálmán édesapja és az első házasságából származó fia, Illés, valamint az egyik lánya, Gyöngyvirág is.

Fel kellett nőnöm Kálmánhoz.

Én mindig fel fogok nézni rá, mert ő Isten különleges szolgája. Ha egy kicsit is hozzá tudok tenni az ő küldetéséhez, az engem nagy örömmel tölt el.

Dr. Mészárosné Dr. Seres Leila és Dr. Mészáros Kálmán

– Három gyermeketek van, és visszaálltál a munkába. Hogyan tudsz a család mellett orvos és lelkészfeleség is lenni? Hogyan szervezed az életet, hogy az harmonikus legyen?
– A család, a munka és a gyülekezet összeegyeztethetősége nem könnyű. A mai reggel is úgy indult, hogy a legkisebb gyermekünk náthás lett, de vizsgáztatnom kellett – így bejött velem az egyetemre. Amíg a vizsgázó egyetemisták tételeket dolgoztak ki, ő szépen rajzolgatott. Családbarát munkahelyem van, a főnököm nagyon megértő, ez szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy egy édesanya sikeres lehessen a munkájában. Az édesanyám és a férjem sokat segítenek. Sőt, még Gyöngyvirág, a férjem nagylánya is gyakran jön hozzánk, a gyerekek nagyon szeretik. A kispesti baptista gyülekezetben, ahol a férjem lelkipásztor, sok feladatom van, de én is baptista gyülekezetben nőttem fel, így tulajdonképpen mindig azt csináltam, amit most: beszélgetek az emberekkel, foglalkozom a gyermekekkel, készülünk a szeretetvendégségekre, betegeket látogatunk. Talán most nehezebb, mert nagyobb a felelősségem és kevesebb a szabadidőm...

A házasságunkban pedig azt éljük meg, hogy áldás alatt vagyunk. Ahogy Kálmán szokta mondani: „Az áldás alól nem szabad kijönni.”

– Ez látszik most is rajtad. Sok feladatról, munkáról mesélsz, de közben mosolyogsz. Milyen munkát végeztek a Baptisták az Egészségért Munkacsoportban?
– Ez a munkacsoport azért jött létre 2009-ben, hogy összefogja a baptista orvosokat. Az alapító dr. Nagy Imre érsebész volt, ő a kórházi munkája mellett szervezett ingyenes vizsgálatokat, mert látta az igényt. Mára kiegészült a csoport egészségügyben dolgozó baptista szakemberekkel: gyógytornászokkal, ápolókkal, dietetikusokkal, lelki gondozókkal, így száz fölötti a taglétszámunk. Az egészséggel kapcsolatos információkat igyekszünk sokakhoz eljuttatni, illetve szűrőprogramokat, ingyenes vizsgálatokat szervezünk. Szívesen látjuk az önkénteseket, ha szeretnének csatlakozni. A munkánk alapját a gyülekezetek képezik, ők szervezik meg az adott programot, amelynek helyszíne az imaház vagy a helyi művelődési ház. Felekezetköziek vagyunk, gyakran a helyi orvosok is segítenek. Vérnyomás- és vércukorméréssel, életmód-tanácsadással, felvilágosító előadásokkal várjuk az érdeklődőket. 

– Van egy másik fontos programotok is, amelyben szintén a Baptista Egyház társadalmi szerepvállalása mutatkozik meg személyes, emberközeli módon.
– Igen, ez a Szívpárna Program, amelyben benne van a férjem első feleségének emléke is. Mellműtéten átesett nők számára készítjük a szívpárnákat 2012 óta, több ezer darabot. Ez a párna szinte gyógyászati segédeszköz, mert enyhíti a műtét utáni fizikai tüneteket, de ettől még sokkal fontosabb a gesztus értéke. A párnákhoz apró igei üzenetet csatolunk, és személyesen visszük el azokba a kórházakba, ahol fogadókészek erre. Ha nyitottságot tapasztalunk az intézmény dolgozói részéről, az megkönnyíti a munkánkat. Legutóbb például Kispestről a vasárnapi istentisztelet után mentünk be a Szent István Kórházba, hogy beadjunk 50 párnát. Volt olyan hölgy, aki a gyógyulása után fogalmazta meg, hogy a műtét utáni elhagyatottságában a szívpárna segített neki, hogy összeszedje magát és talpra álljon. A lelki erejét kapta vissza attól, hogy valakik ismeretlenül is gondoltak rá, és ajándékot küldtek neki. Ezzel azt üzenték, hogy ő fontos.

– Milyen terveid vannak?
– A család, az egyházi feladatok és az egyetemi tanítás kitölti a napjaimat. A gyerekekkel otthon töltött évek után nem tértem vissza a klinikusi praxisba, de a Testnevelési Egyetem orvosi kutatási projektjeiben részt veszek, és gondolkodom azon is, hogyan tudnám az időmbe a sportorvosi szakvizsgát beilleszteni.

A tanítást magaménak érzem, mindig is csodálattal töltött el, hogy a jó Isten hogyan tudta megteremteni a gyönyörű csontokat, ízületeket, a fantasztikus emberi testet!

Hálás vagyok azért is, hogy a férjemmel bejárhattuk határon innen és túl a gyülekezetek sokaságát, ökumenikus kapcsolatokat is építhettünk. A gyerekeink, a kicsik és a nagyok a legnagyobb csodák az életünkben. Jó úgy élni, hogy Isten vezetését érezhetem, neki szolgálhatok. Boldog ember vagyok.