Attól, hogy leteszünk a Blahára egy ládát, még nem jutnak el a tárgyak a rászorulókhoz – Interjú Gerencsér Balázzsal a Mobildonor Programról

Gondoljuk végig, hogyan élnénk meg, ha akár csak egy hétig is nélkülöznünk kellene a mobiltelefonunkat úgy, hogy esetleg számítógépünk sincs otthon! Képesek lennénk maradéktalanul eleget tenni a kötelezettségeinknek? Tudnánk dolgozni, jelentkezni vizsgákra az egyetemen, vagy érdeklődni barátaink hogyléte felől, amikor távol vagyunk egymástól? Az okoskütyük életünk számos területén segítséget jelenthetnek, és sok családban nem, vagy csak korlátozottan érhetők el ezek az eszközök. Ezen a helyzeten igyekszik könnyíteni a Telekom a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvánnyal (NIOK) együttműködve a Mobildonor Programmal, amelyen keresztül idén sok rászoruló juthatott hozzá használt, de jól működő okostelefonhoz. Gerencsér Balázzsal, az alapítvány igazgatójával beszélgettünk.

Gerencsér Balázs - Kép: Merész Márton
Gerencsér Balázs - Kép: Merész Márton

Mondhatjuk, hogy az okoskütyük használata mára hétköznapivá vált Magyarországon?

Itthon nagyjából a lakosság negyede használja az országos átlagnál magasabb szinten ezeket az eszközöket, huszonöt százaléka pedig szinte digitális analfabétának számít, tehát képes egyszerűbb feladatokat elvégezni a telefonon, például híreket olvas, de nem tud vásárolni, üzenetet küldeni, ügyfélkaput használni. Ez is jól mutatja, hogy van értelme fejleszteni.

Milyen hátrányokat szenvedhet el az, aki nem tesz szert ezekre a képességekre?

Nehezebben talál munkát vagy nem tud dolgozni, oktatásban részesülni. Különösen a járvány kitörése óta a távoktatás, home office széleskörű elterjedésével vált nélkülözhetetlenné a technológia.

A diákok otthoni tanulása számítógép vagy megfelelő internetkapcsolat nélkül szinte lehetetlen.

Hogyan segíthet a Mobildonor Program?

A programban tavaly olyan használt okostelefonokat gyűjtöttünk össze a Telekom és a cég ügyfeleinek segítségével, amelyek a fiókban porosodtak, de még működnek. Ezeket összegyűjtik, adatmentesítik, átnézik technikailag, és így kerülnek az új felhasználóhoz. Ezzel egyszerre lehet örömet szerezni valaki másnak, és óvni a környezetet. Idén már lesznek laptopok és más készülékek is a programban, amelyekhez cégek is tesznek majd felajánlásokat.

Kép
Mobildonor Program
Mobildonor Program

Kiknek jut az adományból?

A többgyerekes családoknak, egyedülálló szülőknek, idős embereknek, hajléktalan embereknek és szociális munkásoknak.

Az álláskeresésben, a digitális oktatásban, illetve a gyermekjogok érvényesülésének elősegítésében szeretnénk segíteni.

Szociális munkás? Ez azt jelenti, hogy a segítő szakmákban is vannak nélkülözők?

A szociális munkások sokszor nehéz anyagi helyzetben vannak. Sajnos a fizetésük és a társadalmi megbecsültségük is alacsony. A Telekom ezért külön megköszönte, hogy róluk sem feledkeztünk meg.

Milyen feladatokat lát el a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány a programban?

Több mint huszonöt éve dolgozunk civil szervezetekkel. Mi választjuk ki azokat, amelyekkel együttműködve el tudjuk juttatni az adományokat a rászorulóknak, és mi szűrjük ki azokat az egyesületeket is, amelyek bár hangzatos néven működnek, nincs adományosztási tapasztalatuk.

Az miért baj?

Ha leteszünk a Blaha Lujza térre egy ruhagyűjtő ládát, megkérjük az embereket, hogy dobálják bele, ami nem kell, aztán két nap múlva azt mondjuk, hogy el lehet vinni a ruhákat, attól azok még nem jutnak el a rászorulókhoz. Fel kell tudni mérni a csoportok igényeit, és szét kell tudni osztani az adományt! Ehhez elköteleződésre, szakmai hozzáértésre van szükség. A mi feladatunk az, hogy begyűjtsük az igényeket, és a beérkező készülékeket eljuttassuk oda, ahova kell.

Van egy portálunk, az Adjuk össze!, amelyen keresztül egész évben gyűjtünk felajánlásokat.

Kaptak már visszajelzéseket a mobilok új tulajdonosaitól?

Örültek az adományoknak. Voltak, akik elmondták, hogy a járvány miatt úgy érzik, hogy még jobban el vannak zárva a külvilágtól, és a telefon a kapcsolattartásban, illetve a tanulásban is segíti őket, de persze szórakozáshoz is használják. Az egyik gyerek azt mondta: „Apának van telefonja, de elmegy dolgozni, ezért csak akkor tudom megnézni a feladatokat, amikor ő hazaér a munkából, ezért lemaradok, nem tudok lépést tartani a többiekkel. A saját telefonnal ez már nem gond." 

Támogatott tartalom.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti