Arcvonások pennával: Az új Petőfi Sándor? – Pál Sándor Attila
A költészet napján útjára indított új sorozatunkban Boldog Zoltán író, szerkesztő, pedagógus olyan vidéki írók, költők portréját vázolja fel, akik a fősodortól kicsit távolabb tevékenykednek, de akiknek munkássága mindenképpen figyelemre méltó. Fogadják szeretettel e sorozat első darabját! – László Dóra, a Múzsa rovat szerkesztője
Pál Sándor Attila (Fotó: Farkas-Mohi Balázs, közölve a szerző engedélyével)
Egy kis dél-alföldi faluban született, ahová még ma is vissza-visszajár, írásaiban gyakran felidézi az ide kötődő emlékeket. Kritikusai szerint a tetszhalál állapotából hozta vissza a magyar tájlírát, verseinek népiessége új színt csempészett az igencsak urbánus magyar költészetbe. Nem véletlen, hogy első kötetének bemutatója után az egyik irodalmi magazin szerkesztője Petőfi Sándor Attilának nevezte.
A szanki származású Pál Sándor Attila azonban nemcsak verssé gyúrja a folklórt, hanem néptáncosként maga is egész testével benne áll a hagyományban, bár saját bevallása szerint manapság egyre kevesebb ideje van rácsapni csizmája szárára. Természetesnek veszi, hogy egykori hobbija átszivárog a verseibe, és gőzerővel kutatja, mi az, ami még megmaradt a néphagyományból, és mit lehet kezdeni vele.
Ezt az érdeklődését felerősítette felesége is, aki a szentendrei Skanzenben kapott munkát néprajzkutatóként, így Pál Sándor egyik lakóhelye ez a furcsa rezervátum lett, ahol fizikailag is igyekeznek megállítani az időt. Évszázadok találkoznak ezen a helyen, mint ahogy „az új Petőfi” költészetében is több generáció mozog együtt, hat egymásra.
„A kisvasút mellett állok, az egyik hatvanéves barackfa alatt, ami
még él. Az a neve, hogy nevetősfa. Apa még nagyanyám hasában
lakott azon a nyáron. Sárgabarackszőnyeg borította a tarlót.
Egy őrült nő somfordált oda a szedőkhöz, és valamit mondott.
Nagyanyám elkezdett nevetni. Egyre csak rázta, hosszú időközökig
nem vett levegőt, a könnye is kicsordult. Az egyik asszony szólt
nagyapának, hogy baj van. Nagyapa odarohant, felkapta nagyanyát és
elszaladt vele a tanya felé.” (Barackfa)
Az 1989-es születésű költő jelenleg Szeged, Kecskemét és Szentendre között ingázik. Szegeden doktoriját írja többek között a Kádár-korszak népszerű kiadványáról, a Szép versekről. Azóta már ő maga is szerepel ebben az év legjobb verseit közreadó antológiában. Szentendréhez felesége munkája köti, míg Kecskeméthez a sajátja. A hírös városban a Forrás folyóiratot szerkeszti, a lap postaládájában landoló kéziratokat válogatja, rendezgeti. Szabadidejében fut, kosarazik és kutyájáról tölt fel képeket az Instára.
Pál Sándor Attila
Második kötete Düvő címmel jelent meg a Magvető Kiadónál. Talán ők is érezték, hogy hiányzik a magyar irodalomból ez a hang és ez a téma a rendszerváltás óta.
A szanki származású „Petőfi” olyan balladákat ír, amelyek könnyítenek a nemzet lelkiismeretén. Az egyik például Kádár Jánosról szól, de nem akárhogyan!
Ha jobban átolvassuk a verset, inkább az jelenik meg előttünk, ahogy sokan emlékeznek a gulyáskommunizmus atyjára: úgy, akár egy népdal szereplőjére. Az idősebb generáció azért, mert megszépül szemükben ez az időszak. A fiatalabbak azért, mert retro. Pál Sándor Attila pedig tükröt tart nekik és nekünk, szemtelenül teszi fel a fontos kérdéseket, miközben újít egy keveset a népballadán is.
„Zúg az erdő, zúg a mező, vajon ki zúgatja,
talán bizony Kádár János vadakat lő halomra.
Itt mindenki 1989 után született? Jó. Azóta
a kongresszusi központban koncertek is vannak.
Ne haragudjanak, hogy így mondom.
Állítólag ezt sem tudom megmondani.
Esik eső szép csendesen csepereg,
Kádár János a csárdában kesereg.
Hát minden magnóra lett véve, és ezek
a szalagok forognak. Kibírják.
Nincs ez a szakzsargon már. Elvtárs, kb.
Lám, megmondtam, Kádár János, ne menj az Alföldre,
csikósoknak, gulyásoknak közibe, közibe.”
(Kádár János balladája)
Pál Sanyi azért is hasonlít annyira Petőfire, mert együtt rezeg saját korával (meg arcszőrzete is van). Ott van például az egyik balladája, amely egy nyugatra induló fiatal vendégmunkásról szól, aki telefonon tartja a kapcsolatot édesanyjával, majd történik vele egy tragédia. De egy pillanatra se higgyük, hogy ilyen komor figura ez a Sándor.
Úgy viccel ő ezekkel a népi műfajokkal, hogy közben komolyan veszi őket.
Itt van például a virágének, ami egyszerre szép és komolytalan:
Minta szedése: február 6. – 171 rügy
Virágzás kezdete: február 28.
Kinyílt virágok száma: 415 darab
Ebből hiányos virág: 66 darab
Egészséges virág: 349 darab
Szank, március 1.
(Virágének)
Pál Sándor Attilát az elpetőfisedéstől csak az aranyjánosodás mentheti meg. Ez pedig már közel van, mert legújabb kötete Balladáskönyv címen hamarosan megjelenik.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
