Egy szalvétán született meg az Apgar-teszt, amivel ma csecsemők millióit vizsgálják

A hegedülő doktornő

Ha napjainkban a világ bármely modern kórházában kisbaba születik, először egy, a 20. század közepén élt amerikai orvos szemén keresztül figyelik meg. Virginia Apgar az újszülöttek életképességének gyors és egyszerű felmérésére kidolgozott módszere, az Apgar-pontszám jelentősen csökkentette az újszülöttek halálozási arányát. A tehetséges doktornő mindemellett megalapozta a neonatológia, vagyis a gyerekgyógyászat tudományágát. 

Apgar New Jersey államban született 1909. június 7-én, olyan családban, amely – ahogy ő maga is gyakran mondta – „sosem ült le egy percre sem”. A három gyermek közül ő volt a legfiatalabb. Az egész család szerette a zenét, így Virginia gyermekkorától fogva hegedült. Az orvostudomány iránti korai érdeklődését talán biztosításokkal foglalkozó apja inspirálta, aki hobbiból találmányokkal és csillagászattal is foglalkozott. 

Virginia már középiskolában eldöntötte, hogy orvosi pályára lép. Kiválóan teljesített a természettudományos tárgyakban, ugyanakkor a háztartási ismeretekkel meggyűlt a baja – barátai szerint főzni például sohasem tanult meg. Érettségi után először zoológiát hallgatott, és többféle részmunkaidős állással tartotta fenn magát. 

Végtelen energiája volt, ami mindenkinek feltűnt: hét sportcsapatban játszott, az iskolaújság tudósítója volt, színjátszó csoportokban szerepelt, és a főiskolai zenekarban hegedült. 

Miután megszerezte alapdiplomáját, felvételt nyert a Columbia Egyetem orvosi karára, ahol a kilencvenfős évfolyamon mindössze kilenc nő volt, egyikük a fiatal Virginia. Miután megszerezte orvosi diplomáját, sebészeti gyakorlatot kezdett a Presbiteriánus Kórházban, New Yorkban. 

Jó teljesítményt nyújtott, azonban mentora, tartva attól, hogy a gazdasági válság idején női sebészként kevés lehetősége lesz, azt javasolta neki, hogy inkább az aneszteziológia területén helyezkedjen el. Az altatóorvoslás akkoriban még alakulóban volt, és inkább ápolói területként tartották számon. 

Javult a csecsemőhalandóság

Nagy álma volt, hogy sebész legyen, de mivel erre nőként nem sok esélye volt, megfogadta a tanácsot: egy évig tanult aneszteziológiát egy nővérképzőben, majd rezidensképzésen vett részt. 1938-ban visszatért a New York-i kórházba, ahol az új Aneszteziológiai Osztály vezetőjének nevezték ki. Ezzel ő lett az első nő, aki ilyen magas beosztást kapott. 

Teljesen átalakította az osztály működését, orvosokat alkalmazott nővérek helyett, és megalapította az aneszteziológiai képzési programot is. 

Később teljes jogú professzorrá nevezték ki – ő volt az első nő, aki elérte ezt a pozíciót. 

Virginia Apgar a következő generációt oktatta az egyetemeken, és még több időt szentelt az aneszteziológiai kutatásoknak, különös tekintettel a szülészeti altatás újszülöttekre gyakorolt hatásaira és a csecsemőhalálozás csökkentésére.

Bár az 1900-as évektől csökkent a csecsemőhalandóság az Egyesült Államokban, még az 1950-es években is 20–25 százalék között mozgott azoknak az újszülötteknek a száma, akik nem élték meg az egyhónapos kort. Abban, hogy ez az arány az 1970-es évek elejétől zuhanni kezdett, fontos szerepet játszott az elhivatott doktornő. 

Reggeli közben jutott eszébe a módszer

Virginia éppen reggelizett, amikor a pontozás lehetősége eszébe jutott, ezért gyorsan egy szalvétára jegyzetelte le ötletét. Végül 1952-ben mutatta be módszerét, ami 1953-ban jelent meg hivatalosan, és a mai napig világszerte alkalmazzák.

Mit mér az Apgar teszt? 

Az Apgar-teszt az újszülött állapotának felmérésére szolgáló vizsgálat, amelyalapján pontozzák a csecsemőt. Amíg nem létezett, sokszor nem derült fény idejében az újszülött egészségügyi problémájára. A kisbaba 5 jellemzőjét figyelik: appearance, azaz bőrszín, pulse, azaz pulzus, grimace response, vagyis reflexek, activity, azaz izomtónus, valamint respiration, vagyis légzés. Így jön ki az angol APGAR betűszó. Minden jellemzőt 0-tól 2-ig lehet pontozni, s ha minden rendben van, a maximálisan adható pont 10. A vizsgálatot a születést követő első és ötödik percben végzik. A 10-es Apgar-érték alapos vizsgálatot követően rendkívül ritka, különösen az 1. percben, hiszen a kezek és a lábak egy újszülött esetén általában kékes színezetűek, amíg fel nem melegednek, így a születés utáni első percben általában a maximum pontszám 9. Ha az első percben mért érték alacsony (5–7 közötti), és az 5. percre sem emelkedik, vagy egyéb vészjelző eltérést fedeznek fel az újszülöttön, akkor azonnali orvosi felügyeletre lehet szükség. 0–4 pont között az újszülöttet intenzív osztályra viszik. Fontos azonban, hogy az Apgar-érték csak a csecsemő pillanatnyi állapotáról nyújt tájékoztatást. Ha alacsony, az még nem jelent biztosan bajt a gyermek későbbi fejlődésére vonatkozóan.

A következő években más kutatók segítségével vizsgálta, hogyan függ össze az Apgar-pontszám a szülés módjával, a szülés során alkalmazott gyógyszerekkel, illetve az anyai altatás formáival. Az Apgar-tesztnek köszönhetően lehetségessé vált a szülések, illetve az újszülöttek statisztikai összehasonlítása, ezáltal bizonyos kockázati tényezők beazonosítása – például így fedezték fel azt, hogy az altatásban végzett császármetszéses szülések sokkal veszélyesebbek a kisbabákra, mint a spinális érzéstelenítéssel végzettek.

Mindig hordott magánál újraélesztési felszerelést

Az 1950-es évek végére Apgar több mint 17 ezer szülésnél volt jelen. A pontrendszer finomítása során rengeteg fejlődési rendellenességgel is találkozott, az ezek közötti összefüggéseket is elkezdte feltárni. Amikor a National Foundation – March of Dimes (NF) felkérte, hogy vezesse újonnan alakított, veleszületett rendellenességekkel foglalkozó osztályát, ő elfogadta a felkérést. Bár leginkább az Apgar-tesztről ismert a neve, az aneszteziológia, majd később a teratológia (a születési rendellenességek tanulmányozása) területén is vezető szerepet töltött be.

Legendás energia és kiváló emberi kapcsolatteremtő képesség jellemezte. Évente több ezer kilométert utazott, hogy közönség előtt beszéljen a születési rendellenességek korai felismerésének fontosságáról. 1972-ben Joan Beck szerzőnővel közösen Is My Baby All Right? (Egészséges a babám?) címmel könyvet írt. Eközben folyamatosan tanította a jövő orvosait az egyetemen. 

„Senki, de tényleg senki nem fog a közelemben leállni a légzéssel!”– így válaszolt valamikor az ’50-es években, amikor megkérdezték, miért hord magánál mindig újraélesztő felszerelést. 

Egy zsebkés és egy gumicső mindig volt nála arra az esetre, ha valakinek sürgősen légutat kellene biztosítania – ennek köszönhetően 16 ember életét mentette meg.

„A születés az élet legveszélyesebb időszaka”

Bár rendkívül elfoglalt volt, mindig talált időt sokféle hobbija gyakorlására. Hegedűjét is magával vitte utazásaira, és gyakran játszott amatőr kamarazenei kvartettekben, bárhová vetette is az élet. Megismerkedett a hangszerkészítéssel, egy barátjával együtt két hegedűt, egy brácsát és egy csellót készítettek. Szenvedélyesen kertészkedett, szeretett legyezőhorgászni, golfozni és bélyeget gyűjteni. Ötvenes éveiben repülőleckéket vett, és azt mondta, célja az, hogy egyszer átrepüljön a New York-i George Washington-híd alatt.

Pályafutása során Apgar mindig optimistán vallotta, hogy „a nők már a születésük pillanatától kezdve szabadok”, és úgy vélte, hogy nőként nem érték komolyabb hátrányok orvosi karrierjében. Többnyire távol tartotta magát a női szervezetektől és mozgalmaktól. Ugyan néha magánbeszélgetésekben kifejezte frusztrációját a nemek közötti egyenlőtlenségek – különösen a bérezésben tapasztalt különbségek – miatt. 

Több díjat kapott élete során, 1973-ban egy női magazin az év tudósnőjének választotta. Sosem vonult nyugdíjba, aktív maradt élete végéig, annak ellenére, hogy az utolsó években májbetegséggel küzdött. Ötvenegy évvel ezelőtt, 1974. augusztus 7-én hunyt el abban az intézményben, ahol ő maga is orvossá vált, majd évtizedeken át dolgozott. 

Barátai, kollégái és volt diákjai nemcsak éles eszéért és szakmai kiválóságáért néztek fel rá, hanem meleg szíve és sziporkázó humora miatt is.

Húsz évvel a halála után az Egyesült Államok emlékbélyeget bocsátott ki a tiszteletére, egy évvel később pedig beiktatták a National Women's Hall of Fame-be (Női Hírességek Nemzeti Csarnoka).

„A születés az élet legveszélyesebb időszaka. Rendkívül fontos, hogy gyorsan felmérjük az újszülött állapotát, és azonnal felismerjük, ha sürgős ellátásra van szüksége” – vallotta a legendás orvos, akinek saját gyermeke nem született, de csecsemők milliói köszönhetik neki az életüket.