Apáról a világ – férfiak babahordozóval

Nemrégiben járt körbe az interneten a ’70-es évek elején készült fotósorozat, amelyek egyikén a Beatles tag Paul McCartney nagy bundás kabátja alól kikacsint kislánya, Stella. A világháló népe ujjongva csodálkozott rá az érzékeny apára: pedig a gyermeket magára kötve közlekedő férfi ma már hazánkban is egyre gyakoribb jelenség.

Kép: Pixabay

Nem újdonság

A természetközeli népeknél évszázadok óta bevett szokás, hogy a szülő magára kötve viszi a gyermekét, és számos, erről a témáról szóló írás rámutat: a hordozás valószínűleg az emberiséggel egyidős. Az első művészi alkotás, amely bizonyítja, hogy a középkori Európában is éltek ezzel a lehetőséggel az anyák, Giotto Menekülés Egyiptomba című alkotása, amelyen Jézus kendőben Mária elé kötve utazik a szamáron. Ha déd- és ükanyáink idejéből hallgatunk meséket, például hazai falumúzeumokban járva, szintén előkerülhet egy-egy szövött kendő a ládák mélyéről. És vele a történet arról, miképp hordozták gyermekeiket az anyák munka közben is.

Nem véletlen, hogy a Beatles énekeséről a hetvenes években készült hasonló fotó: hiszen a hordozást a modern társadalom számára a hippimozgalom élesztette újjá. Hogy mégis miért a kétezres évek sajátja mégis a hordozós apák elszaporodása? A válasz a családi szerepek átalakulásában keresendő.

Paul McCartney és Stella – Kép: Profimedia - Red Dot

 

„A 19. század végén indult a folyamat, amely során a férfi-női viszonyok egyre inkább kiegyenlítődtek a családon belül. Az utóbbi évtizedekben vált elfogadottá a képlet, hogy mára az anyák is családfenntartók, ezért az apáknak teret kell kapnia az élet más területein” – magyarázza Vida Ágnes pszichológus, az Anyapszichológia című könyv szerzője. A Kismamablog írója úgy véli: manapság apának lenni és a gyerekek körüli teendőkben szerepet vállalni már egyáltalán nem kínos, sokkal inkább az egyenlőség és a családszeretet jele. „Gyakran látni babakocsis apukákat az utcán, természetes, hogy a hordozás elterjedésével a férfiak ebbe is bekapcsolódtak” – mondja a szakember, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az egyre népszerűbb jelenség milyen előnyökkel jár.

„Több kutatás is igazolta, hogy az apának a gyermekhez való kötődését ugyanúgy erősíti a testközelség, mint az anya-gyermek közötti kapcsolatot. Az apa hordozása emellett a baba számára is hasznos, hiszen az ő szívdobogása egyenletesebb, nyugodtabb, ezért a babák gyakran könnyebben megnyugszanak az ő karjaiban, mint az anyánál” – fejti ki Vida Ágnes.

Szerelem első próbára

Bara-Horváth Péter, az „Apa vigyél!" elnevezésű blog szerzője nem készült a hordozásra, egyszerűen csak beleszeretett. „Láttam, hogy Matyinak és az anyukájának is nagy élmény, nem akartam kimaradni. Miközben szerettem volna, ha a fiam még jobban érzi: kevesebbet vagyok itthon, de ugyanúgy szeretem. Ma már együtt porszívózunk, olykor főzünk, de szundikált már napközben rajtam, ha úgy hozta a kedve.”

Péter a városban járva egyelőre még főként csodálkozó tekintetekkel találkozik. „Sokszor látom a meglepetést az arcokon, amikor észreveszik, hogy egy fej kandikál ki a hátizsákból. De aztán kivétel nélkül mindig mosollyal nyugtázzák.”  Péter blogján igyekszik népszerűsíteni is a módszert férfitársai körében. Mivel a hasonló internetes naplók főleg anya-gyermek fotókat posztolnak, nem volt nehéz kitűnni a tömegből.

Ő pedig nemcsak saját, hanem más apák képeit is gyűjti, hogy megmutassa: a férfias létbe belefér az összebújás e praktikus formája.

Sőt, néhány hónappal ezelőtt kérdőívet is készített a témában. Arról kérdezett családokat, hogy milyen indokkal utasítják el vagy vállalják a férfiak a hordozást. Valamint hogyan sikerült rávenni az apát: érdemes magára kötnie gyermekét. „A csaknem 2500 fős, hordozással foglalkozó internetes csoport többsége válaszolt, majdhogynem reprezentatív eredmény született. Magam sem gondoltam, de a családok 85 százalékában az apuka is hordozza a gyermeket. Sőt, nagy részük magától akarta kipróbálni. Kevés helyen volt szükség klasszikus női trükkökre” – meséli Péter.

Egy-két kivétellel pedig mindenki úgy vallott: miután egyszer felvették a gyermeket, már nem tudták abbahagyni

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti