„Még mindig nem mindenki számára egyértelmű, hogy az apa ugyanolyan fontos a gyermek életében, mint az anya”

Mit ért az alatt, hogy apátlanító válási gyakorlat?

Ma Magyarországon az a bírói gyakorlat – tisztelet a kivételnek –, hogy az anyánál helyezik el a gyermeket, és az apa kéthetente vagy jobb esetben párnaponta láthatja. Leginkább az anya jóindulatán és a válás menedzselésén múlik, mit szabad az apának, mikor láthatja a gyermekét. Tulajdonképpen megfosztjuk a gyermeket az apjától. Hazánkban az is nagyon gyakori, hogy még el sem váltak a szülők, és az apa nem, vagy csak nagyon nehezen tud kapcsolatba lépni a gyermekével, mert a felesége nem engedi, vagy olyan messzire költözik a gyerekkel, hogy az apa csak ritkán tudja látogatni. Azt gondolom, nem szabad, hogy ez megtörténhessen, sem így, sem fordított helyzetben. 

Nyolc éve, amikor az Apa Akadémiát alapítottam, nem az volt a célom, hogy válással kapcsolatos tanácsokat adjak, de hamar világossá vált számomra, hogy ma Magyarországon ez a legfájóbb apakérdés. 

Ha már válásra kerül sor, a gyermekelhelyezés melyik formáját tartja a legjobb megoldásnak?

A váltott gondoskodást. A fejlett országokban, Nyugat-Európában már régóta erre törekednek a válási gyakorlatban, és csak indokolt esetben térnek el tőle. Ez azt jelenti, hogy mindkét szülő aktívan benne marad a gyermek életében, aki mindkettővel ugyanolyan mértékben tudja tartani a kapcsolatot. Így elkerülhető, hogy bármelyik szülő indokolatlanul, a másik szülő kárára időt és energiát vegyen el a gyermektől, illetve az, hogy csak az egyik szülőre háruljanak a gyermekneveléssel járó terhek. 

Kép

Léder László − Forrás: Léder László

Mit jelent ez a gyakorlatban? Egy hét az anyánál, egy hét az apánál?

Én a rugalmasságban hiszek, nem a merev szabályokban, az „egy hét itt, egy hét ott”-ban. A váltott gondoskodás nem arról szól, hogy szerda este hét órakor kirángatjuk a gyereket a fürdőkádból, hogy menned kell az apádhoz, hanem a két szülő közötti rugalmasságról. Például, ha az anya, akinél épp a gyerek van, nem ér oda időben az óvodába, megkéri az apát, hogy menjen érte, és ha a gyerek szeretne, nála is maradhat éjszakára. Valahogy így kellene, hogy működjön ez a gyakorlatban. A gyerekek nagyon hamar hozzászoknak az új élethelyzethez, ha egyértelműek a szabályok, például itt is van egy szobám, és ott is. Minden gyerek és helyzet más, ezért minden családnak magának kell kitalálnia, mi a legjobb. Biztos, hogy sok energiát visz el, amíg kialakítják a megfelelő rendszert, de össze sem lehet hasonlítani a következményeit azzal, amit egy évekig húzódó, feszültségekkel teli válóper vagy a gyermek ide-oda rángatása okoz. 

Kutatások bizonyítják, hogy a váltott gondoskodás a szülők kapcsolatára is pozitív hatással van, mert tiszta helyzetet teremt, és arra kényszeríti őket, hogy ne háborúzzanak, hanem próbáljanak egyezségre jutni. 

A családvédelemnek, a mediátornak és az esetmenedzsernek is inkább az lenne a feladata, hogy a váltott gondoskodás gyakorlati megvalósításában segítse a családokat, illetve abban támogassa őket, hogyan alkalmazkodjanak a változásokhoz (új házasság, testvér születése, megnő a gyerek stb.), mintsem, hogy eldöntse, kihez kerüljön a gyerek.

Ha az egész fejlett világ a váltott gondoskodás mellett teszi le a voksát, akkor hogyhogy Magyarországon még nem vált uralkodóvá ez a szemlélet?

A magyar társadalom valahogy nehezen fogadja még el, pedig a kutatások is azt bizonyítják, hogy ez a lehető legjobb megoldás. Például Svédországban közel 150 ezer gyermek bevonásával végeztek vizsgálatot, amelynek az lett az eredménye, hogy a legkevesebb pszichoszomatikus sérülése azoknak van, akiknek nem váltak el a szülei, és együtt élnek. Őket követik azok a gyerekek, akiknek ugyan elváltak a szüleik, de váltott gondoskodásban részesülnek. Míg tőlünk nyugatabbra már mindenhol ez az uralkodó gyakorlat, addig nálunk még konferenciákat szerveznek arról, mi is ez pontosan, jó-e nekünk. 

Nem szeretnék senkit sem megbántani, mert rengeteg kiváló szakember dolgozik a rendszerben, de sajnos még nem mindenki számára egyértelmű az a pszichológiai evidencia, hogy az apa ugyanolyan fontos a gyermek életében, mint az anya. Sokan nem tekintik egyenrangúnak az apa-gyerek és az anya-gyerek kapcsolatot. Egyszer egy gyermekvédelemmel foglalkozó konferencián azzal érvelt egy komoly szakember hölgy, hogy azért nem egyenrangú a két kapcsolat, mert az anyák feltétel nélkül szeretik a gyermekeiket, míg az apák feltételhez kötik a szeretetet. Megengedhetetlennek tartom, hogy valaki ilyen álláspontot képviseljen a szakmában, de azzal a meggyőződéssel sem értek egyet, hogy egy kisgyermeknek csak és kizárólag az anyjánál van a helye. Kutatások igazolják, hogy az apa-gyerek közötti mély érzelmi kötődés kialakulásában is az első ezer nap a legmeghatározóbb. 

Milyen rövid és hosszú távú következményei lehetnek annak, ha az apa kikerül a gyermek életéből? 

Bármelyik szülő hirtelen kilépése a gyermek életéből traumát okoz, amelyet a kicsi aztán egész életében hordoz. Hát még az olyan helyzet, amikor rendőrautó viszi el az apát a gyermekei szeme láttára, mert családon belüli erőszak miatt távoltartást rendeltek el. Amikor ez indokolt, akkor ennek így is kell lennie, de gyakran hallom rendőr kollégáktól, hogy sokan visszaélnek ezzel a rendezett életű családokban is. 

A szülők háborúja, az évekig tartó pereskedés is nyomot hagy a gyermek lelkében, megrendíti a világba vetett hitet, a mentálhigiénés stabilitást. 

Rengeteg apa rokkan bele a válásba, ők sokkal jobban sérülnek mentálisan, mint a nők, és kevésbé is fordulnak segítségért. Egy friss új-zélandi kutatás világosan rávilágít, hogy a válás a férfiaknál sokszorosan növeli az öngyilkosság és a pszichiátriai gondozás rizikóját. Felnőtt férfiak és nők küzdenek azzal, hogy látták válás miatt tönkremenni az apjukat, és nem tudják feldolgozni, hogy az erős, szerető apa egyszer csak önmaga árnyékává vált. Ha sérül az apakép, az a lányoknál növeli az áldozatiság, a fiúknál meg annak az esélyét, hogy alacsonyabb lesz az iskolai végzettségük, kimaradnak az iskolából. Még hosszasan sorolhatnám az apahiány következményeit, de nemcsak apákat és gyermekeket látok szenvedni, hanem egész családokat. Nagyszülők rokkannak bele a válásba, mivel az sokszor halálra ítéli az unokával való kapcsolatukat, de az is gyakran előfordul, hogy az új házasságban évek óta nem születik meg a vágyott gyermek, mert a férj küzd az előző házasságából született gyermekei láthatásáért, és depressziós emiatt. 

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Mit tanácsol az apáknak, hogyan képviseljék érdekeiket válás esetén? 

Mindig arra biztatom őket, hogy próbáljanak meg valamiféle megoldásra jutni a gyermek anyjával, ne bonyolódjanak bele évekig tartó pereskedésbe. Ne vívjanak felesleges csatákat, ne veszítsék el a fejüket! Bár ember legyen a talpán, aki nyugodt tud maradni, amikor igazságtalanság éri, és azzal a legősibb félelmével néz szembe, hogy el akarják venni tőle a gyermekét. Mindenkit próbálok lebeszélni, hogy belemenjen abba, hogy csak kéthetente vagy x naponta pár órára lássa a gyermekét, mert az rossz hatással lesz a kapcsolatukra, és eltávolodáshoz vezet. 

Az, aki csak kéthetente kap erre lehetőséget, nem tud jó apa lenni, bármennyire szeretne is, ez különösen igaz kicsi gyermekek esetében. 

Mit tegyen az az édesapa, aki már ebben a helyzetben van?

Tartson ki, és szeresse a gyermekét! Ha a gyermek érzi, hogy az apja szereti, számíthat rá, akkor van esély arra, hogy később, amikor már nagyobb lesz, mélyebb kapcsolat alakuljon ki köztük. Sok édesapától hallom, hogy úgy érzi, csak díszletként van jelen a gyermeke életében, ide-oda viszi, de az nem hallgat rá, nem veszi figyelembe a véleményét, ő pedig nem tudja nevelni. Azt tanácsolom, fogadja el ezt a helyzetet, és vegye tudomásul, hogy ez másfajta apaság, nem nevelheti ugyanúgy a gyermekét, mint korábban, ha csak kéthetente látja. Találkozzanak rendszeresen, legyenek rituáléik, amiket közösen csinálnak, és semmiképp se szidja a gyermeknek az édesanyját, ne okozzon benne lojalitáskonfliktust, hogy választania kelljen a szülei között!

Akkor csupán városi legenda az, hogy a gyermekelhelyezési perekben az apákra nézve egyre kedvezőbb döntés születik itthon?

Van némi reménykeltő változás, de a statisztikák szerint ez sajnos minimális, holott néhány éve Magyarországon is a váltott gondoskodás elvét kellene követni. Tapasztalataim szerint ez inkább csak akkor valósul meg, ha a szülők még azelőtt megegyeznek, hogy bírósághoz fordulnának. Ha már oda kerül a döntés, akkor igen kevés esetben, mert nagyon ad hoc, hogy felvilágosult szakemberekkel találkoznak, vagy olyanokkal, akik az idejétmúlt anya-gyerek-centrikus családképet képviselik. 

Sok múlik ilyenkor a szülőkön is, hogy ők mennyire vannak tisztában azzal, hogy ők csak az egyik szülő, és nem helyettesíthetik a másikat. Nincs olyan, hogy az anyja helyett anyja leszek, az apja helyett apja.

A gyermek egyértelmű érdeke, hogy mindkét szülőből annyit kapjon, amennyi csak jólesik neki, amennyire szüksége van. 

A magyar társadalom amúgy is apátlan, kisebb részt vállalnak az apák a következő generáció felnevelésében, mint amire szükség volna. Ha válás során még inkább megfosztjuk a gyermekeket az apjuktól, csak tovább rontunk a helyzeten. Hiszem, hogy szemléletváltással és a mediátori rendszer megerősítésével, amelynek épp az lenne a lényege, hogy a szülők bíróságon kívül megegyezzenek, több ezer családról lehetne levenni az apátlanság terhét.