Angyali ajándék: egy hétgyermekes anyuka új szívet kapott

– Utólag sokkal okosabb vagyok! Ott voltak a jelek, de ezek nem jutottak el a tudatomig. A bajok 2015-ben kezdődtek: vizesedett a lábam, fájt a mellkasom, ám azt gondoltam, ez a korral jár. Orvoshoz nem jártam korábban, de amikor végre elmentem a panaszaimmal, már aznap kórházba kerültem. Ez épp akkor történt, amikor egy hivatali váltás után magam alá kerültem. A plébánosunkkal, Gábor atyával sokat beszélgettem, kerestem a kapaszkodókat, misére jártam, még agykontrollal is próbálkoztam.

Ott, a kórházban egy idős néni fogalmazta meg azt, ami bennem sosem tudatosult: sokkal hamarabb lassítanom kellett volna.

A vizsgálatok után kiderült, hogy szívbillentyűcserére van szükségem. Fulladtam, vérszegény voltam. Hamar kimondták, hogy kritikus az állapotom, így az intenzív osztályra kerültem. Itt jöttem rá, hogy eddig mindenkivel törődtem, csak magammal nem. 2016 márciusában, pont az 50. szülinapom előtt pár nappal megcsinálták a szívbillentyű-műtétet. Ezt egy háromhetes balatonfüredi rehabilitáció követte, ahol olyan orvosokkal találkoztam, akik lelkiismeretesen figyeltek a lelki épülésemre és megnyugvásomra. Ekkor ébredtem rá, hogy a család és az egészség a legfontosabb.

– Ezzel azonban nem oldódott meg minden.
– A transzplantáció után tudtam meg, hogy az első műtét előtt a szívem csak 30%-on működött. A billentyűcserével úgy gondolták, kicsit hosszabbítanak az életemen, de sok reményt nem fűztek hozzá. Pár hónapig valóban jól voltam, de aztán a lábam újra dagadni kezdett. A rengeteg vízhajtótól lefogytam, tönkrement a májam, majdnem a vesém is. 2018 tavaszán átkerültem a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára egy fantasztikus doktornőhöz, dr. Heltai Krisztinához, aki közölte: itt már csak a szívtranszplantáció segíthet, és minél gyorsabban, mert fogy az idő.

Azon a nyáron a szívem már csak 20%-on működött. Ez az érték végstádiumú szívelégtelenségnek felel meg, miközben én még dolgoztam és intéztem a család dolgait.

Egyszerűen nem gondoltam, hogy nagy a baj, hiszen imádkoztam minden nap, és hittem abban, hogy a Jóisten megsegít, mert rám még szükség van. Szeptember 17-én a doktornő közölte, hogy vagy háttérbe szorítok mindent, és csak arra koncentrálok, hogy szívre várok, vagy elengedi a kezem, de akkor már csak pár hónap a világ… Ekkor világosan tudtam a választ: belevágok. Hazaengedtek két hétre, hogy kellőképp felkészíthessem a családomat és átszervezzem az életünket, mert a gyógyulás minimum hat hónap lesz. Otthon másnapra összehívtuk a családot, az öcsémmel és anyukámmal együtt. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a kétségbeesés helyett mindenki talált magának feladatot. Irigylésre méltó szervezettség kerekedett hirtelen: riadólánc, Excel-táblázat, ki, mikor, mit csinál majd. „Anya, nyugi, minden rendben lesz!” – csak ezt hallottam.

Október 8-án jelentkeztem a klinikán újra. Még egy bizottság elé kellett járulnom, illetve a bizottság járult elém, az ágyamhoz. Végül október 15-én jött meg az értesítés, hogy rajta vagyok a sürgősségi jegyzéken az Eurotransplantnál. 17%-os értékkel már gépen vannak a betegek, én pedig még járkáltam a folyosón és csevegtem mindenkivel. Közben érkezett egy üzenet a nagykovácsi Szent Mónika imakör szervezőjétől, hogy imádkozzunk egy szintén hétgyerekes, súlyos beteg édesanyáért. Visszaírtam a szervezőnek, hogy értem is mondjanak egy imát. Így tudta meg Gábor atya, mi van velem. Felhívott és másnap be is jött. Megnyugtatott, hogy épp indul Medjugorjéba és imádkozik értem. De más miatt is fontos volt, hogy beszélhettem vele. A szobatársam állandóan figyelte a baleseti híreket és meg volt győződve, hogy lesz egy motorbaleset, ami megoldja a problémát, vagy neki, vagy nekem. Ezt én így nem tudtam elfogadni, ezért kértem, adjon tanácsot, hogyan imádkozzak, hogy senki más halálát ne kívánjam. Gábor atya ennyit mondott:

„Várj egy ajándékra, amit majd egy angyal ad neked.” Ez megnyugtatott, és attól kezdve egy angyali szívet vártam.

Örökké hálás leszek a donoromnak és a családjának, akik beleegyeztek a szervadományozásba.

– Az ajándék pedig megérkezett…
– Október 24. volt. Aznap épp nem volt semmilyen vizsgálatom – békésen feküdtem az ágyban, amikor megjelent a szobámban dr. Pólos Miklós, hogy indulunk a műtőbe. Ezt nem értettem, hiszen azt mondták, ma nem történik semmi.  Ennyit mondott: „Megvan a szív!” Én meg csak ennyit: „Úristen, Úristen, telefonálhatok?” Alighogy értesítettem a családomat, felhívott Gábor atya, hogy megjött Medjugorjéból, imádkozott értem, és szeretne meglátogatni. Nekem itt egy pillanatra összeért az ég és a föld: kiimádkozta az ajándékomat…!

Kép

Tóthné Pataki Csilla és családja

– Elköszöntél a családtagjaidtól?
– Három gyerekemtől és az öcsémtől személyesen, a férjemtől telefonon. Annyit mondtam: „Vigyázzatok magatokra! Remélem, még találkozunk...” Ők sírtak, én vigyorogtam. Puszilkodtam a szobatársakkal, rendkívül felpörögtem. Majd jött az aneszteziológus, aki aztán helyrebillentett: kerek-perec elmondta, hogy aggódnak miattam, mert a májam és vesém le van gyengülve, és a keringésem felborulhat.

Megtudtam, hogy három út áll előttem. Első: sikerül, és akkor minden rendben. Második: nem sikerül és marad a régi szív. Harmadik: nem sikerül és műszívre tesznek.

Nagyon jó érzés volt, hogy nem hagytak volna meghalni. Az altatás előtt azt kérte, hogy kezdjem el sorolni a gyerekeim nevét. Fél négy után öt perccel Hajnalkánál – az első! - lett sötétség. Arra ébredtem éjjel, hogy valaki motoszkál körülöttem. A nővérke mondta, hogy most adta be a gyógyszereket és megkérdezte, kit hívjunk fel. A férjemet kértem, és csak annyit mondtam neki, hogy túl vagyok rajta és majd másnap beszélünk. Később tudtam meg, hogy mindez nem a műtét napján, hanem bő egy nappal később történt.

– Hogyan indult be az élet újra?
– A negyedik napon bejött a gyógytornász. Ott feküdtem tele csövekkel, de mondta, hogy el kell kezdenem a mozgást. Azt hittem, hogy ez nem lesz nehéz feladat, de mikor arra kért, hogy emeljem fel a kezemet, képtelen voltam rá. Egy gumiszívecskét kellett pumpálnom, hogy visszajöjjön az erő. Innen indultunk. A következő napon már felültettek. Tíz napig voltam az intenzíven, majd kikerültem az osztályra. Ott már egyedül tudtam zuhanyozni. Állandóan mosolyogtam, mert nagyon boldog voltam. Persze a történet nem ennyire kerek, mert a második héten kilökődésem volt, és visszakerültem az intenzívre. Ott magamba zuhantam, de az ápolóimtól olyan fokú biztatást kaptam, amely megerősített. Mindemellett a fejembe vettem, hogy karácsonyra hazamegyek, úgyhogy össze kellett szednem magam.

Végül december elején, hét hét után engedtek haza a kórházból. A rehabilitáción felkészítettek mindenre. Beállíttatták a telefonomon a lépésszámlálót, speciális étrendet kaptam és egy tiltólistát, mit nem szabad ennem. Pörkölt, szalámi, téliszalámi… amit pedig úgy szeretek! És mozogni, mozogni, mozogni! Haza sterilszobába jöttem: maszk, kesztyű, állandó fertőtlenítés, aztán a karácsony is így telt, de boldogan.

Nyolc hónap után kezdtem dolgozni újra, eleinte csak heti egy-két alkalommal. Ma már teljes munkaidőben.

És milyen az élet? Elkaptam a COVID-ot is, egy hétig magas lázzal feküdtem. Azonnal hívtam a kezelőorvosomat, aki azonnal megnyugtatott: már öt szívtranszplantált is túl van rajta enyhe tünetekkel. Most már jól vagyok.

– Foglalkoztatott valaha a kérdés, vajon kié az angyali szív?
– A rendszer anonim módon működik, így nem tudom, kitől kaptam az ajándékot. Az egyik professzor, aki egyben bizottsági tag is volt, bejött hozzám a műtét utáni negyedik napon, és azt mondta, hogy mivel én egy igazi magyar anya vagyok, ezért egy igazi magyar szívet kaptam. A nővérke később még annyit tett hozzá, hogy ez a szív 43 éves, de hogy férfi vagy nő volt a donor, az nem derült ki. Még ma is rendszeresen álmodom vele, és ott mindig nőként jelenik meg. Fut mellettem és biztat, hogy ne adjam fel. Fél évvel a műtét után, 2019 áprilisában jelentkeztem a szervátültetettek Ultrabalatonjára, bevállaltam két kilométert. Ugyanis éjjelente akkor is mindig megjelent a kép a hölgyről, akinek az arcát sose látom, de azt igen, hogy copfban van a haja, és jön mellettem.

– Új szív, új ember?
– Sok mindenben megváltoztam. Már nem pazarlom az időmet konfliktusokra és veszekedésekre, ezeket elintézem egy mondattal. Ha leelőz egy autó, őszintén azt gondolom, remélem, nem megy olyan gyorsan, hogy összeütközik valakivel. Mindennek a pozitív oldalát nézem. Felkértek, hogy legyek a Magyar Szív- és Tüdőátültetettek Egyesületének a társelnöke. Örömmel elvállaltam, mert talán a saját példámon keresztül meg tudok mozgatni másokat. Nemrégiben jelentkeztem egy olyan lelki segítő csoportba, amely a szívre várókat támogatja. Én is végigmentem ezen az úton; ismerem a gondolatok sötét bugyrait, amelyek fogva tartják az embert, és tudom, miképp segítsem a most várakozókat.

De legfőképpen nem telhet el nap, hogy ne mondjak hálaimát a rajtam segítőkért, és azért, hogy egészséges vagyok, van családom, van munkám. Boldog vagyok, mert a Jóisten a tenyerén hordoz.