Alkoholista a családban: mindenkinek magát kell megmenteni

Az utcánkban mindenki tudta András bácsiról, hogy iszik. Gyerekként folyton azt figyeltük, hogy dülöngél-e a szabad levegőn – azt hittük, minden alkoholista így csinál. András bácsi azonban nem az a fajta ember volt, aki esténként látványosan, dalolászva végigtántorog az utcán. Mereven nézett maga elé, ha be volt rúgva, sose köszönt, csak ment, egyenesen. Hazaért, üvöltözött az asszonnyal és a gyerekekkel – nyaranta ezt az egész környék hallotta, lekevert néhány pofont, majd, mint aki jól végezte dolgát, lefeküdt aludni. A fizetését rendszeresen elitta, a feleség elmondása és az utca közvéleménye szerint rossz férj és apa volt. Iszákos, agresszív, nemtörődöm. A nőben fel se merült, hogy elhagyja, András bácsi pedig sose akart megszabadulni a piától, egy életet éltek le egymás mellett alkoholgőzös gyűlöletben és félelemben. A férj néhány éve meghalt. Két gyereke közül az egyik iszik.

András bácsiból és családjából rengeteg van ma Magyarországon. Sajnos élettörténetük tipikusnak mondható. Nyilván minden család más és más, de az alkoholistákéban egy dolog biztosan közös: akarva-akaratlanul, de mind részesei annak a játszmának, amelyről olyan szemléletesen ír Eric Berne „Emberi játszmák” című könyvében.

Segítséget kérni nem ciki

„Az esetek 80 százalékában a családtagok, a barátok szeretnék a változást, de ez nem elég. A függőnek kell akarnia”

– tudtuk meg dr. Petke Zsolttól. A Nyírő Gyula Kórház addiktológus főorvosa szerint akkor van esély a józanságra, ha az alkoholfüggő eléri a mélypontot, vagyis azt érzi, „elég legyen ebből, jöjjön valami más, bármi más, csak ezt többé ne”. Véleménye szerint a függők családjában gyakori, hogy mindenki a másik problémáját szeretné megoldani, nem önmagán próbál segíteni, hanem egy hozzátartozóján.

Persze segítséget kérni nehéz. Nekünk, magyaroknak pláne: nagyon zárkózottak vagyunk, sokat titkolózunk, a családokban rengeteg a kibeszéletlen tabu.

„Stigmatizált a probléma. Nálunk a függőség erkölcsi kérdés: a függő megbízhatatlan, naplopó, csaló” – hívta fel a figyelmet az addiktológus, hozzátéve: elindult egy lassú változás.

Sokat jelenthet az is, ha a közbeszéd részévé válik az alkoholról való leszokás, illetve annak módjai. „Fontos, hogy a betegek megtudják, a segítségnyújtás nem azt jelenti, hogy bezárjuk egy pszichiátriai osztályra, majd két hét múlva kitesszük” – jegyezte meg.

Egy hazai kutatás szerint az alkoholproblémát nem mindig ismerik fel a háziorvosok. Egy Elekes Zsuzsanna szociológus által jegyzett tanulmányból kiderül, a megkérdezett betegek 4,2 százaléka mondta, hogy mindennap iszik, 4,6 százalékuk számolt be arról, hogy iszik, ha problémái vannak, míg 3,3 százalékuk alkoholfüggő volt. A háziorvosok azonban csak az érintettek mintegy harmadánál ismerték fel, hogy tüneteik hátterében jelenlegi vagy korábbi alkoholproblémák állhatnak. Ráadásul a kutatók szerint nem zárható ki, hogy a diagnózis felállítására vagy annak hiányára hatással vannak az alkoholistákat leíró sztereotípiák. Azaz:

…ha valaki a rendelőbe belépve nem mutatja a tipikus piás képét, tehát jellemzően nem idősebb, nem alacsonyabb végzettségű, nem inaktív vagy munkanélküli, akkor jó eséllyel megúszhatja a kínos kérdéseket.

A helyzetet az is bonyolítja – és erre már egy korábbi cikkünkben is utaltunk –, hogy nem része a háziorvosi rutinnak az alkoholbetegek szűrése.

Farkasszemet kell nézni a függőséggel

Ha egy alkoholbeteg eléri a mélypontot, és nyitottá válik a kezelésre, akkor van esély a gyógyulásra. Számtalan terápiás lehetőség érhető el: vannak bentlakásos rehabilitációs intézetek, az egyházak is működtetnek szenvedélybetegeket segítő programokat, vannak önszerveződő közösségek is (a legismertebbek az Anonim Alkoholisták), és természetesen van mód az egyéni terápiára is.

„Nekem a személyes és a szakmai tapasztalatom az, hogy örömteli józanságot csoportterápia nélkül nagyon nehéz vinni” – jelentette ki ezzel kapcsolatban dr. Petke Zsolt, aki maga is felépülő függő. Számára a gyógyuláshoz vezető első és legfontosabb felismerés az volt, hogy nincs egyedül. „Az a biztonság tart ma is józanon, amit a drogrehabilitációs csoportban megtapasztaltam: a tudat, hogy nem kell egyedül megbirkóznom a krízisekkel, nagyon sokat segít” - mondta. A Nyírő Gyula Kórházban is kulcsfontosságúnak tartják a józan közösségek szerepét, a három hónapos bentlakásos csoportterápia során igyekeznek tudatosítani az érintettekkel, hogy az őket körülvevő környezet segít, és nem gátol a felépülésben.

Arra a kérdésre, hogyan lehet tartósan józannak maradni, sajnos nincs egzakt válasz, ezt a harcot minden alkoholbetegnek magának kell megvívnia. Az addiktológus szerint farkasszemet kell nézni a problémákkal, és elébe kell menni azoknak a kríziseknek, amelyek korábban rendre az iváshoz vezettek. Sajnos sokan feladják menet közben, nagy a lemorzsolódás. A Nyírő Gyula Kórház klienseinek 50 százaléka marad tartósan absztinens, a hosszú távú programokkal dolgozó rehabilitációs intézetek aránya szerencsére jobb, 80–90 százalék körüli.

Aki alkoholista, az is marad – kemény és fájdalmas megállapítás, de igaz. A józanságért újra és újra meg kell dolgozni, és ebben óriási támaszt jelenthetnek a családtagok és a barátok.

Alapvető kellene hogy legyen, hogy abban a lakásban, ahol egy felépülő függő él, nincs helye szernek.

Nincs szülinapi koccintás, borozgatás a vacsoránál, rumos tea egy téli estén – és ez nem csupán tapintatosság, hanem komoly támogatás. „Nekem három évbe telt, amíg el mertem menni egy lagziba” – érzékeltette a helyzet nehézségét dr. Petke Zsolt, aki azok közé a felépülő függők közé tartozik, akik nyíltan vállalják a szenvedélybetegségüket.

Az addiktológiában terápiás eszköz a saját élmény, ezért az Egyesült Államokban kötelezővé tették, hogy a szakemberek 30 százaléka maga is olyan személy legyen, aki megtapasztalta a betegséggel járó poklot. „A függőségem egyszerre segít és akadályoz: jóval elkötelezettebb vagyok, de nagyon kell figyelnem magamra, mert a fáradtság, a kevés alvás sokkal jobban megvisel, mint másokat” – mondta a főorvos.

Az ital elhagyása önmagában még nem szünteti meg a problémákat. Ahhoz, hogy az alkoholista-játszmából kitörhessen a gyógyult alkoholista és a családja, el kell hagyni a korábbi rossz mintákat. Ez az út hosszú és rögös, de egy dolog biztos: az alkoholfüggőség kordában tartása az első lépés az őszinte, szereteten és intimitáson alapuló, játszmamentes kapcsolatok felé.

Sorozatunk első része: Alkoholista a családban? Ne tegyünk úgy, mintha nem vennénk észre