„A balesetek legnagyobb százaléka emberi hibából adódik” – Ács Zoltán az Everest csúcsától 200 méterre is vissza tudott fordulni

Gyerekként milyen álmokat szőtt a későbbi világutazó?

Érdekeltek a sarkvidékek, sok arktikus-antarktikus témájú könyvet olvastam. Foglalkoztattak a felfedezők, maga az utazás és az idegen kultúrák megismerése. Gyerekként leginkább Afrikába vágytam, és ez a vágy később sem aludt ki. Gimnazista koromban Nyíregyházáról Budapestre jártam, hogy szuahéli nyelven tanuljak. Az egyetemi évek alatt elterveztük, hogy megmásszuk a Kilimandzsárót. A délszláv háború közepette, 1992-ben Izraelen keresztül mentünk el Egyiptomba, de a szudáni határon nem jutottunk át, mert izraeli pecsét volt a papírunkon. Az első nagy utam Kínába és Mongóliába vezetett. Felfedeztük, hogy Ázsiában olcsóbb az utazás; a volt Szovjetunióban belföldi repülőjárattal a legdrágább jegy került százhúsz rubelbe. 

Két-két hónapot töltöttünk kint száz dollárból.

A hegymászásban mi volt az első sikerélmény?

Az egyetemen kezdtem el aktívan hegyet mászni. Az egyik évfolyamtársam, Mezey Laci már akkor vizsgázott hegymászó volt, vele mentünk el a Kaukázusba. Ez az élmény megalapozta a továbbiakat. Az egyetem után Lacival, Abaházi Péterrel és Klein Dáviddal szerveztünk egy expedíciót a Hindukus közel legmagasabb – 7708 méteres – csúcsára. Fiatalon, komolyabb tapasztalatok nélkül vágtunk bele, ketten értünk el a csúcsra, és négy hónapig ismerkedtünk Pakisztánnal.

A nyolcezresek mennyire vonzották?

A tizennégyből három nyolcezresnek álltam a legmagasabb pontján – Broad Peak, Gasherbrum II, Cho Oyu –, az Everest csúcsát kétszer közelítettem meg. A Nanga Parbat téli megmászása addig senkinek sem sikerült, nekünk sem, de néhány évvel később az olaszok megmászták. Jártunk a Sisapangmán, és a Gasherbrum I-gyel is próbálkoztunk.

A magashegyekben lehet biztonságosan és kockázatmentesen tervezni? 

Úgy gondolom, a balesetek legnagyobb százaléka emberi hibából adódik. 

Akik bajba kerülnek, nem mérték fel reálisan az erőállapotukat, rosszul ítélték meg az út nehézségi fokát, elnézték az időjárást vagy az élelmiszerkészletet.

Ha egy lavinaveszélyes részt éjszaka mászunk, relatíve nagyobb az esély, hogy megússzuk lavina nélkül. A hegygerinc általában biztonságosabb, viszont technikailag nehezebben mászható és szelesebb, ami sok energiát kivesz. Mindenhol másfajta veszélyek leselkednek, ezért mindenkinek a saját tudásához mérten kell választania. 

Amikor elérkezik az a pillanat, hogy nincs értelme továbbhaladni, hogyan mérlegeli a visszafordulás lehetőségét? 

Az Everest csúcsától kétszáz méterre is vissza tudtam fordulni 2002-ben. Délután két óra volt, nem ittam eleget, mert ellopták a sátrunkat, és oxigén nélkül mentünk. Kiszámítottam, hogy ebben a tempóban minimum háromórányira van a csúcs, és még legalább ennyi idő ide visszaérni, vagyis este nyolckor lennék ugyanitt. Meghoztam a racionális döntést, pedig nagy tétje volt, hiszen akkor még magyar nem járt fent, én lehettem volna az első. Huszonnégy órán belül beigazolódott, hogy jól választottam. Amikor leértem a legfelső táborba, az utolsókat rúgtam. Görcsölt a rekeszizmom, ki voltam száradva, és ott sem tudtunk inni. Erőss Zsolt és Várkonyi Laci egy hét múlva visszatértek, de én nem tudtam regenerálódni.

Az oxigénhiányos állapot mennyire számít a határaink kitágításának vagy akár istenkísértésnek?

Érdekes, hogy élettanilag körülbelül 9000 méteres magasságot tud elviselni az ember a tengerszint fölött. Mit ad Isten, a Föld legmagasabb csúcsa 8850 méter. Akkor miért ne próbálhatnánk meg? Az ötvenes években bolondnak gondolták azokat, akik belevágtak a maratonfutásba. Akkor negyvenkét kilométer őrültségnek tűnt az átlagember számára, mára pedig elértük a háromszáz kilométeres versenyeket is. Ha csak a távolságot szeretném megtenni, mehetnék autóval vagy biciklivel. A hegymászásban is több fokozata van a segítség elfogadásának: különböző oxigénhasználat, nem fogom meg a kötelet, vagy akkor megyek, amikor nincs ott senki. Ez nem szenzációhajhászás, hanem a saját fizikai határaim megtapasztalása. 

Ellene vagyok a hegymászók heroizálásának. Legtöbben azért mennek a hegyekbe, mert szeretnek ott lenni, és az ott töltött negyven-ötven nap nem végtelen mazochista tortúra. 

A csúcstámadás fizikailag nehéz, de ez az idő egy-két százaléknyi kihívást jelent, ugyanakkor az egész nagyon élvezetes. 

Mindegyik földrész magaslatain járt?

Ha a Föld hét kontinensének a csúcsait nézzük, szinte mindegyiken másztam, bár Afrikában a Kilimandzsárón még nem, csak a Rwenzorin, ami szintén magashegy. Az Antarktiszon Kovalcsik Krisztával mi voltunk az első magyarok, és elértük a legmagasabb pontját, a Vinson-hegyet is. Jártam Észak- és Dél-Amerika hegycsúcsain, Pápua Új-Guinea szigetén pedig csak pár méter hiányzott a Puncak Jaya teljesítéséhez. 

Kép

Fotó: Bach Máté

Ha választania kellene az eddigi kalandos élményei közül, melyek lennének a lista élén?

Az egyik mindenképp a Hindukus, amit fiatalon vettünk célba, egyedüli hegymászóként az egész hegységben. A téli élmények a legkülönlegesebbek, mert akkor nincs tömeg. Amikor Mezey Lacival és két barátunkkal a dél-amerikai Aconcaugán snowboardoztunk, száz kilométeres körzetben nem volt ember. Alaszkában a Denalin májustól augusztusig ezerötszáz hegymászó fordul meg – szemben az Everesttel, ahol mindössze négyszázan –, de télen ott sem volt senki rajtunk kívül. Az antarktiszi expedíció is kiemelkedik, bár oda nem télen mentünk.

Az Északi- és Déli-sarkot hogyan lehet elérni napjainkban? 

Húsz éve még keveset lehetett olvasni arról, hogy hogyan működhet mindez, ha valaki nem klasszikus felfedező. Dél-Amerikában Victor Serov asztrofizikustól tudtam meg, hogy az arktikus expedíció mindenki számára elérhető. Egy fokot – légvonalban körülbelül száztíz kilométert – kell megtenni, ami hét-tíz napot vesz igénybe, a tereptől függően. 

Két orosz tudós szervezésében magyarként először léptünk az Északi-sark mozgó jégtáblájára.

 A Déli-sarkhoz hegymászó tapasztalatra is szükség volt. Ötezer kilométert repültünk Dél-Amerika legdélibb pontjából az Antarktisz belsejébe. Punta Arenasban több mint egy hetet vártunk a kedvező időjárásra, hogy a repülőgép a helyi állandó szélben le tudjon szállni. A kutatóbázisokon kívül egy bázis várja a turistákat, akik az antarktiszi nyár folyamán indulnak el a teljes útvonalon. 

Az ingerszegény, zord környezetben hogyan lehet átvészelni hónapokat? 

Sarkvidéki felfedezők félkész termékekkel mentek, hogy addig a felszereléseiket javítsák. Én is így érkeztem sok esetben, és volt, hogy Katmanduban varrtam meg a húzózsákomat. Lehet vinni hangoskönyveket, zenét, de engem megnyugtat az ingerek hiánya, amikor hallom a gondolataimat. Közel a természet, jó leülni egy kávéval, és nézni a napfelkeltét vagy naplementét, rajzolgatni, csupáncsak élni. Nem baj a mai világban, ha le tudunk lassulni és magunkkal foglalkozni. 

A családja nyitott a kalandokra?

Élettani okokból eddig nem mentünk nagyobb magasságokba. A legkisebb gyerekem tizenegy éves lett, vele kenutúráztunk, de az Everest alaptábort is megpróbálhatnánk. A család többi tagja a tengerpartot kedveli. Síelni szeretnek, de a hidegben gyalogolni kevésbé.

A mindennapjai is a kihívásokról szólnak? 

Nem szeretek száguldozni sem autóval, sem sível, de nem hátrálok meg a kihívások elől, ami egy építkezés vagy három gyerek felnevelése is lehet. Maximalistaként vagy teljes erőbedobással űzök valamit, vagy bele sem fogok. Ezért nem búvárkodom, mert akkor Mauritiustól kezdve legalább tizenöt országba el kellene jutnom. Talán később, ha már nehezebben mozgok. 

Az extrém helyzetek, erőpróbák segítik a hétköznapi problémamegoldást? 

Abszolút. Amikor cégeket vezettem, a csapatépítésbe és a szervezeti felépítésbe belejátszott, hogy ki az, akivel az Antarktiszon áttelelnék. Ha kerestem egy embert, elsősorban a személyiségét néztem. Lehet, hogy még nem tudott jeget mászni, ami megtanulható, viszont az együttműködést és az empátiát csak egy élet során lehet elsajátítani. 

Az utazások alatt adódtak humoros helyzetek?

Volt, amikor ránk lőttek, mert féltek tőlünk Egyiptomban, azután ingyen megnézhettük a Királyok völgyében Tutanhamon sírját. Szintén Egyiptomban a Földközi-tengerben fürödtünk, és néhány helyi ember is beszállt közénk röplabdázni. Egyszer csak az egyikük igazoltatni akart, fürdőgatyában. Mondtuk, hogy most játszottunk együtt, mire elment, és visszajött ugyanabban a rövidgatyában egy géppisztollyal. Egy japán expedíció táborozott egy gleccser völgyén 2000-ben, mellettünk kétszáz méterre. Hírt kaptunk arról, hogy az egyik mászó combját eltalálta egy legördülő kő, és nincs orvosuk. Dr. Vida Gáborral átmentünk hozzá, aki összevarrta a sebet. Másnap átjött a japán expedíció vezetője, megkereste Dávidot, a mi vezetőnket, és megköszönte neki, hogy kölcsönadta az orvosát. Gábornak, aki közben jelen volt, semmit sem mondott. Ha az embereket közel engedjük magunkhoz, fantasztikus történeteket élhetünk át. 

Az interjú eredetileg a Képmás magazin 2025. márciusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.