A fél világ nálunk lakott, ötvenkét négyzetméteren

Amikor gyermekeink még kicsik voltak, egyik nevelési módszerünk az volt, hogy ismerjük meg jól gyermekeink barátait. A szülinapokat a várható tatárdúlás ellenére is nálunk tartottuk. A később megszelídült játékdélutánok után közös tanulások, filmnézések, felnőttként sörözések következtek.

Hiszem, hogy ez is erősítette szoros és bizalmas kapcsolatunkat gyermekeinkkel. Hálásak vagyunk kiváló barátaikért!

Bátran jöhetnek és jönnek is, akár sokadmagukkal, ha elmegy az utolsó vonat vagy otthonuk messze van. Akár Debrecenben, akár Mexikóban. Lakásunk falai látszólag rugalmasan bővíthetők, a szekrényekből matracok, rejtett paplanok bukkannak elő, ha szükséges. Itt mindenki kényelmes helyet talál magának, feltéve, ha nem igényel sokcsillagos szállodai szolgáltatásokat.

A tervezett program gazdagnak bizonyult, az ifjak Andris vezetésével bejárták Budapestet. A tűző nap sem tartotta vissza őket. Türelmesen meneteltek a nagy forróságban, felélénkültek az esti alkalmakon, baráti találkozókon, remekül elcsevegtek az ismerős lányokkal, majd a fárasztó kirándulások után hazajöttek pihenni és enni.

Különös élmény volt asztali imádságot mondani egymás kezét fogva koreai, spanyol, olasz, angol és magyar nyelven.

Az ember hajlamos az általánosításra. Így számomra minden itt felbukkanó koreai és mexikói a megtestesült jólneveltség lesz. Dzsí-Han, aki mondanivalóját mindig kedves mosollyal közölte, belső indíttatásból az étkezések után felugrott, és elmosogatott. Cristian, akinek mindig fülig ér a szája, ügyesen birkózott meg a ragacsos tepsivel. A Loppianóban megszokott rendszeretet és előzékenység párosult a jólneveltséggel és kedvességgel. Azt hiszem, írni fogok az anyukájuknak.

Néhány nap után már nagyon szerettem volna tudni, mit gondolnak ők rólunk, magyarokról, mi az, ami nagyon tetszik nekik.  

Még megérkezésükkor tapintatosan megkérdezték, iható-e a csapvíz Budapesten. Miután megnyugtattuk őket, hogy igen, sőt, mi csak ezt isszuk behűtve, valósággal rácuppantak.

A hűtőbe tett vízzel töltött flakonok nagyon népszerűek lettek. Finomnak, édesnek találták vizünket, a legnagyobb palackokat vitték minden kirándulásukra.

Egy mexikói a Mexikói úton – Kép: Veres András 

Nem minden hátsó szándékkal jellegzetes magyar ételeket készítettem. Elsőnek gulyáslevest és palacsintát. Olyan figyelemmel főztem, mint még soha. Egy egész ország megítélése függött tőlem! Nem szeretnék felvágni, de igen jól sikerült. Vendégeink buzgón ettek, majd az üres tányérra és a levesesfazékra pillantgattak. A tekintetek vágyakozást mutattak, a tányérok újra megteltek, a vidám kanalazás folytatódott.

Dzsí-Han, aki rendkívül finom lélek, megjegyezte, hogy létezik egy hasonló étel náluk otthon, amit magyarra krumplilevesként fordíthatunk, és amit ő nagyon szeret. Christian tökélyre fejlesztette a palacsinta feltekerését. Eddig csak négyrét hajtva ismerte. Az addig nem igazán ismert túrókrém és a tejföl is hamar népszerű lett. Egy idő után a szemem sem rebbent, ha a jó sűrű tésztás húsleveshez villát kértek.

A vendéglátó mindig arról álmodik, hogy vendége mindent megeszik és örül. Örömöm teljes volt! Közben magyar szókincsük bővült. Szívmelengető egy koreaitól ezt hallani: „koviubi” és „mogyoró”.

Christian, aki nagy mókamester, lelkesen mondja: „Köszönöm, finooom!” Lassacskán én is megtanulok néhány eddig ismeretlen kifejezést. Dzsí-Han hálája jeléül finom pirított rizst készített nekünk, csuda finom volt!

Egyik délután rávettük a fiúkat, beszéljenek egy kicsit anyanyelvükön, koreai és spanyol nyelven. Mindketten egy-egy verset mondtak el, a hangulat különleges volt. Eljött az ideje, hogy megkérdezzük:

– Milyennek találjátok a magyar nyelvet?

A fiúk összenéztek, és elnevették magukat. Valami azt súgta, hogy Loppianóban a magyarok sikertelenül próbálták nyelvünk alapjait megtanítani nekik.

– Azelőtt soha nem hallottunk hasonlót – mosolygott kedvesen Dzsí-Han –, dallamos, szép, különleges és nehéz. Ismerkedtem vele, de soha nem tudnám megtanulni. A világ minden tájáról voltak tanulótársaink, de egyik sem használt ilyen érdekes nyelvet. A tizennégy magánhangzó, köztük az „o” meg az „u” az ékezetekkel négy-négyféle formában számomra megtanulhatatlan.

Magukról is meséltek, családjukról, terveikről, majd budapesti kirándulásaikra terelődött a szó.

– Milyennek látjátok a városunkat?

Hosszú felsorolás következett: Belváros, Zeneakadémia, hajózás a Dunán, Mátyás-templom, Hősök tere, a látogatás a Bosnyák téri piacon. Ők a mai kor gyermekei, tehát rengeteg fotó készült, még jó, hogy elférnek az internetes megosztó helyeken. De én továbbra is kíváncsi voltam:

– Mégis, mi tetszett nektek a legjobban?

– A gyönyörű Margitsziget az aranyos sünikkel! Ez a sziget egy gyöngyszem, a nagy füves terek, a szökőkút, a hatalmas fák gyönyörűek!

Nálunk nagyon kicsik a sünök. Szívesen hazavinnénk egyet!

A komoly keresőmunka után meglelt és dédelgetett sün lett az egyik legkedvesebb emlékük. A süni végül a szigeten maradt, fénykép formájában maradt velük.

– Érdekes volt a Budai Várnegyed, a Mátyás-templom és környéke. A kicsi utcák, színesre festett falak nagyon hangulatosak.

Cristian, Dzsí-Han, Andris

– Az éjszakai séták jólestek a nappali forróság után. Nagyon tetszettek a kivilágított nevezetességek, hidak.

– Izgalmas volt bringázni a bicikliúton a Rákos-patak mellett – jól ejtettem ki a nevét?

Tényleg izgalmas volt, mert Cristian kissé bizonytalanul imbolygott a kerékpárral, valójában most tanult meg biciklizni. Nagy dicséretet kapott! Cristian tovább lelkendezik:

– Nagyon jó nálatok a tömegközlekedés! Menetrend szerint jött minden, és nem is kellett sokat várni. Nem vagyok ehhez szokva, ez szuper!

A villamos nagyon érdekes, azt hittem, egy kicsi városi vonat.

Dzsí-Han, aki visszafogottabb személyiség, Szöulban lakik, ahol nagyon szervezetten közlekednek a járművek, és 22 metróvonal van. Álmélkodtunk ezen, majd jött a kedves meglepetés:

– Szöulban nincs trolibusz, ez nekem újdonság volt. Nagyon érdekes az elektromos busz áramszedőkkel! – Kis szünet következett. – Elmondhatom, azt is, ami nekem furcsa? Ilyen rövid tartózkodás után nem lehet pontos megállapítást tenni, de úgy tűnik, a magyarok sokat isznak az utcán. Mármint alkoholt. Különös volt látni a buszon a sok sörösdobozt szorongató embert és a kukák mellett hagyott üres italos üvegeket.

Cristian maga elé húzta a gyümölcsöstálat, és félig behunyt szemmel áradozni kezdett:

– Nálunk nem terem meg ez a finomság. Hallottam már róla, de soha nem ettem még. Megunhatatlan!

Minden gyümölcs csodálatos nálatok, a legfinomabb a cseresznye!

Egy hosszú, késő estébe nyúló beszélgetés és városnéző kirándulás után újabb vidám élménybeszámolót kaptunk.

Christian, aki Torreón városából származik, érdekes felfedezést tett. Két ugyanolyan nevű szórakozóhely van szülővárosában, mint itt Budapesten, a VI. és VII. kerületben, valamint egy Danubio, azaz Duna nevű étterem! Hitetlenkedve ütöttem be a keresőbe a neveket. Nahát, tényleg! Két magyar név magyar helyesírással! Percekig nem jutottam szóhoz. Aki kitalálja, melyek ezek, jutalmat kap! Ha nem sikerül, titokban megsúgom!

Hamar eltelt az együtt töltött idő. Nem fogunk már angol–olasz–spanyol– koreai– magyar csevegést hallani a gyerekszobából.

Nem látjuk Cristian rácsodálkozását a négyzet formájú villanykapcsolónkra, amely náluk téglalap alakú.

Nagy ölelés, és búcsúzkodás következett, ezentúl az interneten követhetjük egymás életét. Nincs kizárva, hogy még találkozunk!

Indulás előtt kisfiam bejelentette:

– Nem mondtam még, de ha nem bánjátok, augusztusban meglátogat minket Jason, egy maláj barátom.

Nem fogunk unatkozni.