A családbarát céges kultúra olyan, mint a védőoltás – Lehet pályázni Az Év Családbarát Vállalata címre

A COVID-19 világjárvány alapjaiban rajzolta át az életünket, így a vállalati szférát is. Az a cég, amely kénytelen volt leépíteni, most nehezebben dicsekszik családbarátságával, ám aki valóban az, annak is főhetett a feje, hogy hogyan szervezi meg a zökkenőmentes munkát. Sok ember- és családközpontú cég működik már hazánkban, de még mindig nem elég. Az Év Családbarát Vállalata-díj azokat a cégeket tünteti ki, akik jó példákkal járnak elöl. Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke arról is beszélt, miért éri meg pályázni.

Ujváry Enikő
Ujváry Enikő

– A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka–magánélet egyensúly-témájával foglalkozó Balansz Munkacsoport hogy értékeli a karantén-időszakot? 
– Tavaszi felmérésünkből, amit két mintán, családbarát cégek munkavállalói és véletlenszerű kitöltők körében végeztünk a karantén idején, kiderült, hogy a krízishelyzetben jobban vették az akadályokat a családbarát vállalatok, sajátos klímájuk segítette őket a kihívások idején. Azt mondhatjuk, a családbarát vállalati kultúra olyan, mint egy védőoltás. Láttuk, hogy családbarát vállalataink menedzsmentjei milyen áldozatokat vállaltak annak érdekében, hogy ne kelljen, vagy csak nagyon végső esetben kelljen embereket elbocsátaniuk. Hetekig éjjel-nappal ezen dolgoztak. Volt olyan is, ahol a cég tulajdonosa vagy a felsővezetés külön alapot hozott létre saját magánfelajánlásból arra, hogy a nehéz helyzetbe került kollégákat anyagilag is tudják segíteni. Sok energiát fordítottak arra is, hogy a munkatársak mentális egészségét és motivációját meg tudják őrizni. Az összegyűlt jó gyakorlatokból egy nagyon informatív táblázatot is készítettünk.

– Az elmúlt fél évben a cégvezetők és a munkavállalók egyaránt rengeteg tapasztalatot gyűjthettek vállalati működésről, munkaszervezésről, távmunkáról. A home office akkor tehát egyben a családbarátság pecsétje? 
– Nemcsak a home office-t, hanem a rugalmas munkaszervezést és a vezetői rugalmasságot is annak nevezném, vagyis azt, ami lehetővé teszi a gyors és jó alkalmazkodást bármilyen helyzetben. Azt mondtam, hogy olyan a családbarátság, mint egy védőoltás. Nézzük meg most, mi van a titkos keverékben!

Rugalmasság, empátia, bizalom és közösség. Ezek azok az összetevők, amelyek a családbarát szervezetekben már évek óta jelen vannak, részét képezik a vállalati kultúrának.

A karantén nehéz időszakában a vezetők jobban tudták motiválni a kollégákat, a kollégák könnyebben tudtak alkalmazkodni a helyzethez, és közösségként jobban tudtak egymásnak is segíteni, a céget a bajból kihúzni, mint más vállalatok esetében. Ezeknek a vállalatoknak csak a már ismert beidegződéseiket kellett aktivizálniuk. Ugyanaz az empátia ébredt fel, mint „békeidőben”, ha valaki kismama lesz, vagy gyesről tér vissza, vagy épp beteg valaki és otthon kell maradnia. Tehát empátia, rugalmasság, bizalom, közösség – ez a gyógyszer. A mélyebb rétegekben persze vezetői készségek és attitűd, vezetéstechnika és sok egyéb is áll a siker érdekében, de mindez tanulható.

– Könnyen előfordulhat, hogy egy, a családbarát gyakorlatot szívügyének tartó, jó ötleteket bevezető személyügyi vezető távozásával szétcsúsznak a családközpontú intézkedések, mert a következő HR-es nem ezt tartja a fókuszban. Mit lehet ilyenkor tenni?
– Valóban azt tapasztaljuk, hogy a leginkább családbarát cégeknél mindig van egy ember (csúcsvezető, HR szakember, vagy kamikáze dolgozó), aki az ügyet teljes szívvel felvállalja. Ez az ember akkor okos azonban, ha nem marad magányos farkas, hanem társakat keres maga mellé a vezetésben és a munkatársak között egyaránt. Ilyenkor van kivel együtt dolgozni és van kinek átadni a szerepkört, ha az élet úgy hozza, hogy ő távozik. Ebben is tudunk segítséget adni, hogyan érdemes ilyen csapatot építeni. Sok cégnél vannak önszerveződő önkéntes csoportok, akik egy-egy téma mellett vannak elkötelezve, és a szívügyük mentén csoportosulnak (pl. szülők csoportja). Ezzel értéket hoznak a szervezet életébe, a szervezet pedig lehetőséget kap arra, hogy olyan jó ügyek mellé állhasson, amit a dolgozóik biztosan értékelni fognak. Ezen aztán mindenki csak nyerhet.

Kép
Év Családbarát Vállalata-díj gála
Év Családbarát Vállalata-díj gála

– A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén már nyolcadik alkalommal várja cégek jelentkezését „Az Év Családbarát Vállalata” címre. Miért érdemes részt venni a versenyben? 
– Soha ilyen kézzelfoghatóan nem tudtuk megmutatni, miért kell családbarátnak lennie a XXI. század vállalatainak. Kell és lehet is, minden adott hozzá, hogy rugalmasan és empatikusan vezessük az embereket, csak vezetői elhatározás kell. Idén a különleges időkben való helytállást is nézzük.

Azok közül választjuk majd ki a legjobbakat, akik a karantén idején és az azt követő munkaerő-piaci helyzetben is keresik és meg is találják, hogyan lehet az embert a középpontba helyezve felelősen vezetni egy vállalatot.

A jó gyakorlatokat, a legjobbakat megmutatjuk, megünnepeljük, és példaként állítjuk a nagy nyilvánosság elé. A díjat működtető Balansz Intézetben pedig lehetőséget adunk arra, hogy egy szakmai közösség tagjaként minden pályázó vállalat segítséget kapjon és tovább fejlődhessen. 

– Mennyire vannak szigorú követelményei és feltételei annak, hogy egy cég családbarát legyen és az is maradjon? 
– Mára Az Év Családbarát Vállalata-díj az egyik leginkább vágyott elismerés a vállalatok körében. A szakmai zsűri a legjobbak közül választja ki a legeslegjobbakat, vagyis szigorúak vagyunk, de ahogy tavalyi kisvállalati nyertesünk ügyvezetője fogalmazott: „Ebben a díjban az a jó, hogy nem azt jutalmazza, amit teszünk, hanem azt, amilyenek vagyunk. Mélyebbre lát, mint a puszta intézkedések.” Az elismerést adott évre adjuk, így vannak, akik időről időre megmérettetik magukat. Az, hogy a családbarát szemlélet megmaradjon, nagyban múlik azon, hogy ez a fajta látásmód mennyire része a vezetői stratégiának, a vezetői tervezésnek, mennyire hatja át a szervezet egészét. Azoknak is érdemes azonban jelentkezniük és elindulniuk, akik még az út elején járnak. A pályázat kitöltése mindenképp hasznos, egyfajta önvizsgálat, másrészt a beadással a Balansz Közösség tagjává válva fejlődési lehetőség és szakmai segítség válik elérhetővé mindenkinek.

Az Év Családbarát Vállalata pályázatra kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában lehet jelentkezni szeptember 21-ig ITT.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti